Kun-Halas, 1900 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1900-11-18 / 47. szám

— Ilki Ilk c-y Sándor vármegyénk ny. 1 főjegyzője nov. 8-án Budapesten meghalt. Temetése nov. 10-én ment végbe óriási részvét mellett. A vármegye részéről Beniczky Lajos alispán mondott búcsúztató beszédet Nyugodjanak békében. — Bicskázás. Balogh Sándor fuvaros múlt vasárnap este, 6—6 óra tájban, néhány tár­sával haza felé ballagott. А г ufczin szemben találkoztak a Vincze Pál kocsmájából jövő Németh János II. tizedbe!! legénynyel és társaival A találkából, legény virtus szerint, csakhamar verekedés lett, melynek folyamán Németh Baioghot bicskával kétszer ha&b® szúrta. Balogh veszedelmes sérüléseket szen­vedett, de felgyógyulásához az orvosok re ményt fűznek. A bicíkás subanczot a bíróság vonta felelőségre. — Száz é?S3 rab. A Nagykálai járásbí­róság börtönében ej idő ezerint egy Belovics Mihály nevű 100 éves rab üli ?e a rászabott büntetést. A jászapátii származású öreg lm ruzsolás caimén iett elm ara -utalva, egyébként ez nála nem az első eset, mert ifjúkorától kezdve sokszor volt a börfön lakója a mat liuzá'emi életének lefolyása alatt mintegy 38 évet töltőit börtönben. — Kecskemét bal” eláss. Kecskeméten több pénzember és gazdag po'gár szövetke zeit abból a czélból, hogy itt oisjgyárat lé­tesítsenek. Éter darab 10 frontos részvényt bocsátanak ki és az építkezéshez a jövő tavasszal hozzá is fograk, hogy 1901 őszire üzembe vehető legyen a gyár. R czimmh jat akarnak gyártani, me;y as iparban és a hadi tengerészeinél keresett csikk és jól jövedel­mez. — Börzassto szerencsétlenség érte e hó 14 én Kis B. Aatal hriasi sző ők meüeíri la­kosnak 2 kis gyermekét. Az apa a közeli szőlőkben doigo:o';t, az anya ben volt a vá­rosban F László és Imre nevű 8, illetve 1 éves gyermekeit egy 11 éves cseléd leány i gondozására bizeák. Míg a gondviselőül hagyott gyermek leány a tehenet legeltette, a pará­nyi teremtések játék közben előkerite fék a gyufát s azzal játszadozván, csakahmar meggyujfották a szobában levő ágy-és ruha nemüket; az igy támadt tűsből a kicsinyek menekülni nem fudván, megfulladtak s szü­leik már csak holttesteiket láthatták viszont. Annyi ezerszer iníő példa már, hogy a szülők, ha már gyermekeiket magukra hsgyják, rejtsék el a gyufát a gyermekek elő1, mely már oly fcok ártatlan áldozatot követelt. — Tűí. Sándor Imre helybeli ügyvédnek, fehértói pusztán, ma egy hete 14 vontató szénája ismeretlen okból kigyuladt e elégett. A tűz, mely minden valószínűség szerint gyujtogatáfbó! eredt, 140 korona kárt okozott, mely azonban biztosítva vo't. — Vásárra menő lúd л Is. Múlt szombaton délután Gyevi Sándcrnénak a temető melletti liba legeiőrő1, 19 darab ludj", inegfoghatlan módon eltűnt. Gyevinének mindjárt az a gon­dolata támadt, hátha ludai átmentek az épen álló majsai országos vásárra, mivei hogy né mely őrizetlen iudak szeretnek vásárt járni. Gyanúját közölte üováncsek biztossal s ket­ten aztán átmentek a majsai vásárra. Hát alighogy oda érnek, megismeri Gyeviné az ő féltett ludait, amit épen NagyD. Julis,Révész Fe- renezné köz vetítésével a majsai iudli ereskedelmi forgalmat akarták szaporítani s mikor épen Juiis asszony egyik vevőtől foglalót akart rájuk felvenni. Mondani sem kell, hogy a vé­tel ellen a kellő tiltakozások, azonnal meg­tétettek Gyeviné részé öl s a dolog vége az lett, hogy Ju’is asszonyt ludasmagával együtt behozta a biztos az itteni városi re; dőrséghez. Itt Dobroesínyi Juli? 'étté1 bűnbánókig beis­merte, hogy t. i, a ludakból vásárra menő szándékot vevért ki, kés? í ér gél vállalkozott elkísérésükre s gyalog szerrel áfhaj<otta őket Majsára. A íud-gardedam ellen, kinek e tette nem első a liba sétál tatások krónikájában, a rendőrség áttette az ügyet a járásbirósághoz. — Kiállítás Kecskemétén. A kecskemé­ti ipartesítÜet és az ottani sajtó kezdemé nyelesére a jövő évi szejjíember hóban a szomszédos Nagy Körös, Félegyháza, Czegléd, Halas, ég vidékeinek bevonásával gylimölcs- kiállitássa! kapcsolatos iparkiállitást rendez­nek. Az iparkiállitás helyi jellegű lesz, a gylimöleskiáilitással együtt pedig annak fel­dolgoz ísára szolgáló gépeket és eszközöket, a szállítás módját is bemuajik és a kiállí­tásnak ez a része internaczionális jelleggel fog birni. Ugyanekkor fogja a Magyarországi kertészek c's mükertészek képzőegyesüíete a kiállítását rendezni. D’.rányi földmivelésügyi miniszter már meg Ígérte, a kormány anya. gi és erkölcsi támogatását, Hegedűs minisz­tertől pedig 3 napokban várják ugyanezt. A kiállítás elnöke Kada Elek polgármester, a végrehajtó bizoíság elnökei: Patsky Imre ipar­iskolai igazgató, Grbszoiy Miklós, föl disk, igazgató, jegyzője pedig Sj. Kovács Pál, szerkesztő. — Asszonyok, leányok, kiket jövendő, jük érdekel, hozassák meg Zit.-El -Lohia most megjelent szellemes jósló könyvét, rendkí­vül seezátiosl 1 korona beküldése ellenében (bélyegekben is) bérmentve zárt borítékban küldi; Gedeon András könyv kereskedése Misi kolezon. Utánvéttel 40 fillérrel több, Közgazdaság. Útmutatás a must és bor okszerű kezelésére. A siller, vagy ko'stélyos bor készítése. A sillerkor szine világos vörös; némely vidéken igen kedvelt bor s kellemes zamatja miatt a fehér bornál többre becsülik. Uly vevők számárr, a kik a silierbort keresik, készíteni kel! ilyen bort. Vegyes ültetésü fehér és kék szőlőből a sillerbor készítésére a kisgazda következő módon járjon el. A leszüreíeit szőiőt zúzza át egy kádba, hagyja ott mintegy 2 napig, a uiig csekély erjedés mutatkozik s a cső mösslőveí a czeírért naponta 5 6-szor keverje jól össze, hogy a festőanyag 8 a zamatos részek a héjból feloldódjanak. Két nap múlva a szinmustot s a présmustot fejtse át .egy kénezetien hordóba s bá jen el vele épen úgy mint a fehér borral. Tisztán kék 'szőlőből a sillerbort készítse úgy, hogy a megzúzott szőlőt torkolj én ciak 12—18 óráig hagyja áliani, a szép piros sziuU szin és présmusíot kéneztelen hordóban eressze ki és épen úgy kezelje tovább, mint a fehér bort. A sajtolt törköly a már ismertetett módon használandó íe). A vörös bor készítése. A jó vörös bor sötét piros szinü, kellemes zamatu és gyengén fanyar izti legyen, épen azért, hogy ezen sajátságait megadjuk, más­ként keil azt készíteni, mint a fehérbort. Minthogy a kék szőlő busa és mustja egészen színtelen, a festőanyag pedig a bogyó béjjában van, abból és a magvakból kell tehát kivonn a festő és a fanyar izt adó anyagokat. Szüretelni csak akkor szabad, ha a szőlő teljesen megérett, de már anuak tulérése, megföppedése nem válik a bor sziliének ja­vára, mert a tu1 éret szőlőnek festő anyaga már föbbé-kevésbe felbomlásban van s ilyen szőlőből szép szinü, gránátpiros bort nem nyerhetünk. Rothadó szőlőknél a válogatást nem szabad mellőzni. Hogy a vörös bor íu’ságoian fanyar és törkölyizü ne lrgyen, a szőlőt a bogyózó rostán a csutkától le kell különíteni. A Ie- bogyózott szőlőt, azután az erjesztőkádra fel­helyezett szőlőzuzón át kell őrölni. (Folytatása küv.) ____Hirdetések. Kis-Kun-Halas rt. város Tanácsától ZEEEircLetr^x <62237-. Kis kun halas város tanácsa részéről ;cözhirré tétetik hogy a város tulajdonát képező u. n. Tobi féle homok hordóhegy 1900. évi november hó 25-én d. e. 11 órakor a városi gazdai hivatalban megtartandó nyilvános árverésen el­adatni fog. Miről venni szándékozók azzal értesittetnek, hogy az árverési feltételek a hivatalos órák alatt a mérnök számvevői hivatalban tudhatok meg. Kis kun halas 1900* november hó 15 én Városi tanács 1900/D52 f>z. Árverési hirdetmény. A’o:irt bir, végreh jtó az 1881 LX t. c?. 102 §-a értelmében közzéteszi bogy a bpcsti ser és váitó kir. törvény S'ók 1900 évi 102012 sz. végzése következtében Dr Chorin Ferencz ügy ved által képv. Stlgó Tarjáni kőszén bánya r. t, javára Holländer Rudolf ellen 630 kői. és jár erejéig 1900. szép1. 13 án lefoglalt 1290 kor becsült szoba bútorok, 2 varrógép 1 gzivatyu tömlővel 1 vaseazferga pad továbbá az 1900 aug 10-én biztositásilag felüifoglait nak nyilvánított szoba bútorok, ágynemüek, mérlegek, bolti álványok áruanzíalok stb, melyeknek öszbecíértéko 3838 korona, bírói nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a halasi kirj bíróság 1900. V. 293/4 sz. végzése folytán 630 kor. főké; 315 kor. után 1900 évi áprhis 30 tói járó 6% kamatai 315 kor. után 1900 évi junius 1 tői járó 6% kamata és oddig összesen 143 kor. 08 fill, ben biróiiag már megöllapi tott és a még felmerült és íelmerü.eudő költ­ségek erejrig Majsán Holländer Rudolf lakásán leendő fogai a osiíására 1900 évi november hó 30 ik napjának d. e. 9 órája határidőül ki- füzetik hova venni szándékozók azzal hivatnak meg hogy a fenti ingóságok szükség esetén ez 1881 LX. t. ez. 107-108 §. értelmében becsárou alul is készpénzfizetés mellett ela­datni fognak. Miután pedig ezen ingóságok má ok által is vannak le és felül foglaltatva az árverezés valamennyi foglaltató javára is elrendeltetik. Halason 1900 november hó 12-én Nagy Lajos bir. végr.

Next

/
Thumbnails
Contents