Kun-Halas, 1900 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1900-09-16 / 38. szám

IV. évfolyam. Kun-Halas, 1900. Szeptember 16. 38. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Az előfizetési és hirdetési di­jak Kun-Halason fizetendők. Szerkesztőség és kiadó- hivatal: Fű-utcza 1254. szám. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. Hermán Ferenc;. KUN-HALAS Közgazdasági és társadalmi hetilap. Előfizetési árak: Egy évre 10 kor. — fill Fél „ 5 „ - , Négy. „ 2 „ 50 „ Egyes szám ára 20 fill. Hirdetési dijak : Petit soronként előfizetők­nek 6 fillér, nem előfizetők­nek io fillér. Nyilttér: petit soronként 20 fillér. Megjelen minden vasárnap. A mi demokraeziánk. Nagyobb hazugságot, mint a magyar demokraczia, alig találunk Európa leg­újabb történetében. Mert mig intézmé­nyeink és törvényeink évtizedek óta egytől-egyig a demokraczia jegye alatt születtek meg, nélkülözik a demokraczia szellemét, de még inkább nélkülözi a társadalmi felfogást. A mi demokraczi- ánk csupa felületes külsőségekben nyi­latkozik meg, nincs benne semmi tar­talom, tehát nem demokraczia. Sőt! Leleplezésül szolgál annak az uralkodó közszellemnek, mely halálos ellensége a demokracziának. Bizony úgy van, hogy sokkal inkább voltunk demokraták ötvenkét esztendő előtt, sőt 1867-ben is, mint most, amikor fennen hirdetjük mindenfelé, hogy előre haladottak és müveitek va­gyunk. A szabad szellem vissza fejlődött nálunk hatalmasan és ba ez a vissza­fejlődés még sokáig tart, a jövő gene- rácziő még csak megérteni sem fogja tudni, hogy miképpen történhetett az, hogy valaha országok népei ezzel a jelszóval indultak véres csatába. — Szabadság, egyenlőség, testvériség. A szabadság mostanában abban nyi­latkozik meg legekletánsabban, hogy az újságok haragosan kikelnek a rendőri brutálitások ellen, a testvériség úgy nyil­vánul leghatásosabban, hogy előkelő hölgyeink jótékonysági bazárt rendez­nek és czukorkákat visznek a kórhá­zakba, egyenlőség pedig nincsen. Csak a templomban hirdetik s ott is Ígérik, hogy majd itthagyván e siralom völ­gyét, az Ur színe előtt egyenlők leszünk. Ezért, hát ezért foly annyi vér 1790- től csaknem egy századon keresztül mindenfelé ezen a világon ! ? Nálunk, Magyarországon egy főoka van a közszellem ezen sülyedésének. Mágnásaink sóba nem voltak demokra­ták és a magyar müveit közönségnek nincs forróbb vágya, minthogy a mág­nások nyomában járhasson. A grófi és bárói czimert éppen úgy mint hajdaná­ban — danában, most is ugyanaz a glóriás fény ragyogja körül, mely előtt hasra vágódott a burger és szent bor­zalom fogta el a jobbágyot. Mint minden másban, a társadalmi felfogás­ban is a mágnások vezetnek nálunk most, is a diplomás a hivatalnok, a kereskedő és iparos polgárság, melyet a szoczialista burzsoának nevez igen ta. lálósan vakon indul utánnuk. Vakon mert mig a mágnás világ tudatossan a saját előnyeinek megoltalmazása és kivételes pozitiojuk fentartása végett tiporják lábbal a demokratia elveit, te­hát a maguk önző szempontjából igen okosan csinálják a dolgokat: addig a polgárságot a majmolás politikájában semmi okos czél sem sarkalta. Majmol nem azért, mintha nem volna benne in- teligentia és önnállóság, hanem azért, mert hiú és hiányzik benne az érzék a nagy eszmék át értésére, melyek mos­tanában a világot mozgatják. A legtöbb vidéki kaszinó, vagy úri társaskör en miniature a Nemzeti ka­szinó. Mint a Kossuth-Lajos utczai büszke palotában a vidéki kaszinókban is a szü­letés, vagyon és felekezet az, mely kva­lifikál vagy nem kvalifikál no meg aztán mindenesetre párbajképesség. Mert ó van-e nyomorultabb pária ezen a nagy­világon, mint az olyan nadrágos magyar akire a kaszinói becsületbiróság kimondta, hogy lovagias elégtételre alkalmatlan. ? ! A „KUN-HALAS“ tárczája. Finish A tribünök tömve emberrel. Komoly, lát- ceőves urak, utolsó divat szerint öltözködve sürögnek forognak a totalizatőr bódék és bök- makerek elrekesztett páholyai körül. Gyönyö­rűséges asszonyok csupa világos, habos, könyü toalett selyemből, és csipkéből szőt szimfó­niái a tavasznak, nyüzsögnek, mint habjai egy színes vízesésnek le-fel a tribünök lép­csőin. Katonatisztek gazdag diszü uniformjai tarkázzák színes foltjaikkal az élénk pezsgő életű tömeget. Egy szép tavaszi versenynap egész mozgalmassága ömlik el a versenypá­lyán, mely téli álmából im ily pompássan éb redett. A láz és élénkség most érte el tető fokát. Épen megcsendült a nyergelésre szóli tó kis harang: A szezón eseménye, a hadse­reg nagy akadály versenye következik. Izga lommal telik meg a levegő. A szép asszonyok karjukra kapják uszályukat és sietnek a nyer gelő felé, gavallérjaiktól követve. Mindenkj látni akarja a krekkeket, mielőtt a küzdés terére kilépnek. Jelöltje mindenkinek van de meg kell őt vizsgálni; vajon milyen az állapota készén e a nagy mérkőzésre, nem történt-e valami baja? A birói páholy előtt is sürü a csoportosulás. Nézik a győző tisztelet diját. A remek tömör szobrot a finisht lovagló zsokét A szobor mesteri. A nemes formájú paripa szinte megelevenedik galoppja közben és lovasa, amint az állat nyakára hajtott test­tel viszi előre csupa természetes valóság. A szobor tiszta ezüstjén szikrázik a meleg nap­sugár, vidám, gondatlan derűs élet hullámzik körülötte. Az pedig áll mozdulatlan. Érczalakja olyan nyugott és mégis jelképezi e vidám tö­meg életét mely csupa lázas küzdés egy nagy finish az élet nagy czélja: A szerencse, nyu­galom, boldogság — vagy ki tudná meg mon dani mely czél felé? ... A mázsáiéban előkelő kis csoport gyűlt egy fényesszőrü paripa köré My dear volt ez, a kikiáltott verseny favoritja: remek állat. Hossza testét vékony lábak hordták és karcsú nya­kán finom, száraz fejecske ült. Teljesen kész­nek látszott és türelmetlen toporzékolással mintha jelezni akarta volna, hogy nehezen várja a pillanatot, a melyben gazdáját győae lemre viheti. Ez mellette állott. Szentmarj ay Pista, a dél- czeg ulánus-főhadnagy, szép kedélytartásü barna legény, karcsú és izmos. A piros sze­gélyű fehér dessz, mely fölé hanyagul volt reávetve a bő katonaköpeny, pompásan fes tett rajta. Félkönyökével a lova nyakára tá maszkodott, és azzal foglalatoskodott, hogy lovaglóostora ezüst karikájába betűzzön egy égőpiros piros rózsaszálat. Ez lesz a talizmánom, Márta, sügta egy batisztruhás szőke leánynak, a ki büszke örömmel verdeste My dear domború szügyét. Márta boldogan mosolygott. Talán nincs is reá szükség. My dear pom­pás kondiczióban ügy látom egészen fit. A lóhoz szokott leány szakértő szemmel vizsgálgatta az állatot. Majd a főhadnagyra emelte meleg tekintetét és aggódó hangon tette hozzá: Csak vigyázzon Pista, maga oly vakmerő.... Inkább veszítse el a versenyt, semhogy valami baja történjék. Szentmarjai arcza hirtelen komorrá vált. A versenyt meg kell nyerni Mártha. tudja meg, karrierem, boldogságom, becsületem, min­denem e versenytől függ vagy mondja tudnae piaga szeretni egy embert a kitől kifizetbet- len versenytartozások miatt elveszik a kard bojtját ? .,,

Next

/
Thumbnails
Contents