Kun-Halas, 1900 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1900-07-08 / 28. szám

IV. évfolyam. Kun-Halas, 1900. Julius 8. 28. szám. Eéziratokat nem adunk vissza. Az előfizetési és hirdetési di­jak Kun-Halason fizetendők. Szerkesztőség és kiadó- hivatal; Fö-utcza 1254. szám. Felelős szerkesztő és laptulajdonos; Dr. Hermán Ferencz. KUN-HALAS Közgazdasági és társadalmi hetilap. Előfizetési árak: Egy évre 10 kor. — fill. Fél „ 5 „ - „ Négy. „ 2 „ 50 , Egyes szám ára 20 fill. Hirdetési dijak: Petit soronként előfizetők­nek 6 fillér, nem előfizetők­nek 10 fillér. Nyilttér: petit soronként 20 fillér. Megjelen minden vasárnap. A futó-bolond. (B. Z) Nyargal egy uj ellenségünk. Beszáguldja a vidéket. Veszedelmes, mert bolond ! Veszélyez­teti a magyar társadalom egészségét. Csukjunk ajtót előtte. Ne fertőzze be józan vidékünket. Úgyis elég beteges társadalmi életet élünk. Ki van belőle ölve minden, az egészséges magyar múltból. Pedig gyönyörű társadalmi életet él­tünk valaha, mi magyarok. Valóságos regénybe illő kor volt az, mikor a ma­gyar úri nép még Badacsony alatt jár­ta a palotást. Mikor még szétszedett minden kocsikereket s hetven vendég heteit a szőlőhegyi villában tokai gyön­gye, ruszti aszú mellett. Bizony aranynapok voltak ezek. Költőket nevelt a magyar társadalmi élet igaz melege. Költőket, minők vol­tak : Csokonay, Kisfaludy, Révay, Köl­csey, Vörösmarty stb. Ma is olvassuk még Hinfy dalait, Lillát, a Fóthi dalt .... mind . . . , mind .... Azt hisszük, mind egy egy darab regény, amelyet a dajka mesél, amely sohasem történt meg melyről csak ál­modozni édes. Pedig úgy volt! Éltünk ..! Magyar- országon kívül nem volt élet. És ha volt — az nem volt élet. Latinba öntötték, közmondásos volt. A kontinens vélte, hogy élni csak a magyar ur tud... Vége van.. ! Jött az első bolond, a második, a többi, jöttek a veszedelmes bolondok egyre-másra és rideg lett, ki­hűlt Magyarországon a hires társadalmi élet. A magyar ur szanatóriumokba szorult, ahol villannyal, gyógykezelik belé a kedélyt. Idegesek, kórosok, sápadtak, mogorvák, zárkózottak vagyunk. Egyi­künk nagyobb ur akar lenni, mint a másik s ha nem lehet, fészket ver lel­kűnkben a sárga gyűlölet. Egész tár­sadalmunk minden érintkezésében csak gyűlölni tanul. Csalás és ravaszság szegi a kenyeret, a gonoszság ül a po­hár borban, melyet nagynéha még egymás egészségére ürítünk. A századvég rothad. Paraziták, bolon­dok és gazemberek rohasztották eny nyíre. Jön megint egy ellenség, mely fel­forgatni készül bennünket. Ölni bennünk, ízlésünkben, gondolkozásunkban ami ép. Itt a futó-bolond, fején csörgő sap­kával száguld végig a vén Európán, megcsinálni a maga százát, közmondás szerint. Valahol Párisban kelt föl. Valamelyik boulevardon, elfajult szellemi kloakából pöfögött ki. Kiélt, világ-unott, kiforgatott napló­sok fütyörészve adtak neki utat. Ha- hotázva rout végig és sodor magával mindenkit. « Magyar urak ! Hölgyek ! Zárjuk el előle a vidéket. Hogy megismerjük, megmondjuk a nevét. Úgy hívják, hogy: secessio. Hát mi ez ? Egy uj parazita. Egy divathóbort. Egy fekély. Ellensége mindennek, ami még ép, egészséges bennünk. A piktor össze-paccol egy képtelen festék-cbaoszt és azt mondja: ez modern zsáner. Secessios. A női haj ötven év alatt átment ezernyi divaton. Mig simára volt fésül­ve, történelembe illő magasztos homlo­A „KUN-HALAS“ tárczája. Az apáti földes ur. — Korrajz. — A „Kun-Halas“ számára irta: dr, Schmiedt Ferencz. Pusztul a magyar földes ur. En istenem, maga az oka. Valamenynyi olyan, mint az apáti zboravári Zboray Ábrahám. Példás furcsa a históriája. Elmondom. Kíki okuljon belőle. * A zöld zsalugáterek le voltak eresztve. Az apáti kastélyba nem pillanthatott be egész bucsuzásig a kiváncsi nap. A kastélyba szanaszerie horkoltak a ven­dégek. Három átvirasztott éjszaka fáradalmait pihenték ki. Jó maga Zboray Ábrahám ur egy kényelmes kereveten aíudta az igazak álmát. A körötte heverő szivárvány os üvegek, törött billikomok elárulták, hogy itt — ittak. Még pedig alaposan ittak, mert a földes ur nem igen válogatott a nyoszolyákban. Alkonyat fele volt, mikor a huszár először bátorkodott bekopogtatni az ajtón. A kopogásra először a sovány agár tápász- kodott föl a kér evet mellől, kinyújtotta a négy lábát, nagyot ásított majd morogni kezdett. Azután mozdult csak meg Abrahám ur. — Mi az ? — En vagyok tekintetes uram, a Dénes. — Bújj be ! A huszár csendesen benyitott, odabenn aztán összeverte bokáján a két sarkantyút, glédába állt. Tudta az ura szokását. Várt, mig a tekintetes ur a íélszemét kegyesen kinyitja. — No beszélj I — Már mcgest itt van az az ur. — Miféle ur ? — Aki azt a levelet irta. — Az nem ur, az — zsidó. — Igenis! — Mit akar? — Jaj, elpanaszolta minden baját, tekintetes uram. Elmondta, hogy milyen kegyelmes jó az én uram. Az ur ... az izé ... a zsidó rögtön megkapta a települési engedélytApáton. Most már rendbe volna minden. De van az izének ... a zsidónak kilencz gyereke. Három napja nem ettek. El vannak csigázva a hosszú úttól. Az izének egy fagarasa sincs. Hát., . — Jó, jó. Ne prézsmitálj tovább, Adjon neki a kasznár tiz forintot . . . Azzal befordult a fal felé zbojavári Zboray Abrahám ur anélkül, hogy a íélszemét is kinyitotta volna és horkolt nap nyugtáig. * Steinberger Izraelnek fölcsillanta két szeme. Tiz forint volt a kezében. .Egy valóságos kék tizes. Menynyit tehet ezzel egy szorgalmas ember ... 1 A község népe, régi szokás szerint, nevet adott a jövevénynek. Elnevezte „tizes zsidód­nak. Azután évről évre mesélte a tizes zsidó bevándorlásának a históriáját. Érdekes história. A tizes zsidó fölosztotta a gyerekek közt a kék tízest és a szerepeket. Az egyik csontot, rongyot, a másik tojást, csirkét, a harmadik gyümölcsöt vett rajta. Hordták egyromásra a városba. Sopánkodtak és gsefteltek örökké, mindig nagyobb alanyban. Egyszer aztán egy gebét is kerítettek valahol. Kordéba fogtákj úgy jártak a vásárokba. Majd a gebét addig csereberélgelték, mig jó két hámosló lett belőle. A tizes zsidónak szorgalommal vitte fölfelé a dolgát az ő Jahovája. A vakszerencse is hozzájárult. Meghalálozott a regále-bérlő, Zboray ur kegyelméből a tizes zsidóé lett a nagykorcsma.

Next

/
Thumbnails
Contents