Kun-Halas, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-01-15 / 3. szám
III. évfolyam. 3. szám. Kun-Halas, 1899. Január 15. KUN-HALAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Fő-utcza 1254. Meg-jelen minden vasárnap. KÖZGAZDASÁtil és TÁRSADALMI HETILAP. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes szám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 5 írt, tél évre 2 frt 50 kr., 8 hóra 1 írt 25 kr. Nyilttér: 8 hasábos petit sor 10 kr Visszapillantás. ii. Az eszmék közül, melyeket a múlt évben tárgyaltunk, kiemeljük még к ö z- egészségügyi viszonyaink rendezését, a népnevelést, az ezzel összefüggő i s к о 1 a ü g у e t, sociális kérdés lokális jnegoldá- sát s az ezzel kapcsolatos m u n kábé r rendezését. Ezen eszmék közül legkimeritőbben a socialis kérdéssel foglalkoztunk, mert tudtuk, hogy városunk érdekeit ez a kérdés veszélyezteti legközelebbről. Darázs fészekbe véltünk nyúlni, mikor ezt a városunkban annyira elfajult kérdést megbolygattuk. El voltunk készülve a visszahatásra, melyet e kérdéssel szemben elfoglalt kíméletlen álláspontunk kelteni fog azoknál, kik a kérdés tiszta oldalát beszennyezni, azt a maguk önző czéljaira felhasználni iparkodnak. Jogos félelemmel vártuk a nagy munka idény alatt azoknak a lelketlen izgatásoknak ismétlődését, melyek városunkból még csak az előtte való évben is oly számos elvakitott, ártatlan áldozatot követeltek. Résen álltunk s ha tapasztaltuk volna, az elsők közt a legelsők lettünk volna, kik a féke vesztett szenvedélyek lecsillapítására közre hatnak. „KUN-HALAS“ TAROZAJA. Excelsior. Kint alkonyodul kezd, süvítve zug a szélvész. — Dühösen sodorja a havat sebes útjában, betemetve azzal utat, árkot, — úgy néz ki ez a határ, mint egy óriási szemfedő. Bent a városban felgyulnak a lámpák s felhők mögül a hold fázékonyan világit a földre, — bevilágít egy úri lak ablakán, a mely előtt egy karcsú fiatal ember áll s a szív és öntudat harczai közöt mereng az est homályba. A nyájas holdvilág már jól ismeri az ifjút s szeretné neki mondani, hogy ne szaggassa tovább a sebzett szív húrjait; hagyja begyógyulni s feledjen. — Az ifjú csak tovább mereng s csak akkor jár-kel izgatottan, ha megrezzenti a felzuduló orkán ablakát. Errről eszébe jut az asszony, a nő: egy leány. — Hát e nélkül az embernek nincs nyugalma?! — Bolondság. Legfőbb kincs a függetlenség és nyugalom. Bölcs ember előtt a nő csak fényűzés, melynek ára gond, féltés, perpatvar s nagy türelem! — Nem akarok csalódni! Bármily dicső dolog legyen is a nőnek szerelme, mégis csak az Istennek hála! A nagy munka idény eltelt a nélkül, hogy ilyen közbelépésre akár a hatóság, akár a mi részünkről szükség lett volna. A halasi szociáiisták, kiket a fővárosi sajtó „vad“-aknak keresztelt el, megmutatták, hogy vissza tudnak térni a helyes útra. Az e téren kivívott győzelem koszorújából egy szerény levelet, jól esik magunknak vindikálni. A munkabér és a munkaadók és munkások közötti viszony szabályozása tárgyában életbe lépett törvényeket kimerítő magyarázatokkal kísérve, bőven ismertettük, leálczáztuk kíméletlenül azokat, kik városunkban is az uj törvényt olybá igyekeztek feltüntetni, mint a mely a munkások jogos igényeit ki nem •elégíti. ..... Es hisszük, hogy munkásaink, ha nem is mindenben mi tőlünk, de az első év gyakorlati tapasztalataiból mindenesetre megtanulták, hogy ez a törvény első sorban az ő sokat hánytorgatott és fenyegetettnek állított érdekeiket sikerrel oltalmazza. Őszintén kívánjuk, hogy jelen évben ne legyen se okunk, se jogunk a már oly sok keserűséget okozott sociális kérdéssel foglalkozni. Ez munkásainkon és a munkaadókon áll, kik hisszük, belátják boldog igazán, ki nem érzi hiányát. — Eh! . . . — szivéhez kapva hirtelen megállt. Eszébe jutott a sima arezocska, az üde, piros ajkak, kedves mosolygás, dallamos csevegés. . . . Mélyen talált a szemébe nézni egykoron egy bűvös angyalnak s nyugalma, lelke elveszett.— Eszébe jutottt, hogy ő is szeret, hogy neki is szeretni kell; de ... a bájos angyal elérhetetlen, sőt megátkozta a bizalmas 'őszinteségért. Az ifjú erre elsápadt, megtántorodott s azután a legszilárdabb, leghatárzottabb dacz hangján csak annyit mondott: — Óh érzem, a hitvesi átok utói fog érni ! — s lehanyatlot a büszke fő. A vihar pedig ujult erővel tört ki, megrezegtetve az ablak tábláit, mintegy figyelmeztetetósiil: férfiú, légy erős, ne engedd őrületbe vinni lelkedet, menekülj a szerelem deliriumától! * * * * Messze, messze egy tébolydában, a hitvestől megátkozva pusztul, sorvad az ifjú. Gyorsan múltak a küzdelmes évek, gyorsan fogyott az irgalmas élet, nem maradt belőle már csak néhány perez, azokat pedig gyorsan számlálják le a lázban égő szív dobbanásai. — irtózatos az, mikor az ilyen szív is oly érthetően beszól. végre, hogy a kölcsönös egyetértés, mely mindenütt meghozza gyümölcseit, hatványozott mértében szükséges nekik, kiket mindennapi kenyerük utal egymásra. A közegészség-és köztisztaság kérdése lapunknak a lefolyt évben csak csekély tárgyakat adott. A közegészség egyébként imminensen csak a legközelebb múlt hetekben volt veszélyeztetve, a járványszerüleg fellépett vörheny által. A kellő módon, és időben tett óvintézkedések lehetővé tették, hogy a gyermekek ezen réme, nehány ártatlan áldozatnál többet nem követelt. A közegészség- és köztisztaság kérdésével kapcsolatban, felvetettük lapunkban, a városunkat félkörben körül özönlő mocsarak lecsapo- lásának kérdését, mert ezeket a posvá- nyokat, a tavaszi és nyári idényben, a közegészség veszedelmes ellenségeinek tekintjük. Ez irányban ugyan mozgalmat mind ez ideig nem láttunk, de ezt nem negligentiának, hanem inkább annak vagyunk hajlandók betudni, hogy városunk az az óta eltelt időben inkább csak a reá hárult tetemes terhek leküzdésén fáradozott s ez okból nem létesíthette ezt a kétségkívül anyagi áldozatot igénylő munkálatot. Ez eszmét életre valónak tartjuk, eltekintve a mindennél előbbre való — Küzdöttem az élettel, mert az élet ellenségem volt. El akart tiporni. Nem hagytam magam! Es bosszúból azután kínos keserűségnél nem adott egyebet. Szenvedés volt az én jutalmam, az én büntetésem, az ón mindennapi kenyerem! Édes jutalom! . . . Köhögni kezdett a férfi és szünetet tartott. — Igen . . . igen, dolgoztam én sokat; szívesen, örömmel, hiszen volt czólom a földön. Oh, Anna, miért is ismertelek meg. Sötét, éjfél szemeidben ott csillogott az a különös fény, a melylyel átkodat szórtad reám, s a mely most az én lelkem felett izzik, az a fény, a mely a föld fiait az ég számára jegyzi el. Ah, mily kínos . . . mily kéjes ... ez ... az emlék .... Szavai érthetetlen duzzogásban enyésztek el, mintha csak álomban beszólt volna. —: Meghalok . . . meghalok . . . igen . . . nemsokára . . . mondjátok meg, mennyi az idő? Ugy-e bár, hogy este van már? — Két óra még s azután kiteríthettek. . . ravatalra .. . koporsóba . . . . ■ Ismét elhalgatott. — Ah, ti megcsaltatok engem . . . nincs még este. . . Látom a napot . . . látom. . . Dél vau most... dél. . . Hallom a harangszót. .. Éhes a föld. . . Elnyeli a halott embereket . . . hahahaha ..........
