Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1898-06-12 / 24. szám
Junius 12. KÜN-HALAS. 1898. a linst szállítom, akkor a 100 mmázsa sertés hús értéke legkevesebb 4500 frt. Tessék most már a két érték szerint felosztani a szállítási költséget, mindjárt szembe tűnik, mibe kerül a kukoricza, mibe kerül a hús szállítás. Ezen példa tehát arra utal bennünket, hogy mi gazda к szakítva az igen drága tétlenséggel, lépjünk a cselekvés terére s létesítsünk oly intézményeket, melyek a termények értékesítésénél a gazdának kezére játszanak és a lehető legmagasabb árt adják azért, a mit eladunk. Ily intézmények létesítését azonban ne bízzuk másra, mert akkor nem lesz benne köszönet, ha más állít sertés hizlaldát, az azon lesz, hogy a maga zsebébe minél több nyereség menjen, de ha mi magunk állítunk, úgy a nyereség a mienk lesz. No hát kedves gazdáink, talpra s azt mondom ott, hol a körülmények, a szállítási eszközök, a helyrajzi fekvés és a népesség, mind-mind alkalmas arra, hogy egy sertés hizlalda áiit- tassék. azonnal fel kell állítani. Ezt ugy-e könnyű igy kimondani, de nehéz megtenni. Pedig ha jól meggondoljuk a dolgot, összefogva egyesülve semmi ördögség se volna ennek a létesítése. Alkossuk úgy, hogy minden kisgazda abba részt vegyen, hogy ott a sertéshizlaldánál ő is mint gazda is szerepeljen. hogy év végén, a számadás alkalmával meglássa, hogy im a mennyivel hozzájárultam a sertés-hizlada megteremtéséhez, annyival osztozom is a nyereségbe. Tegyük azt, hogy 10 frtos részvényekre legyen alapítva a „Kisbirtokosok sertés-hizlaldája“. Bocsássunk ki 5000 részvényt, bejön 50 ezer forint, ezzel induljon meg a sertés-hizlalda szerény igényekkel, ne akarjunk mindjárt világforgalmat, először a helyi belfo- gyasztásra kell számítani, azután az anyagi erő pontos számítása mellett ter- jeszkedhetik, a természetes fejlődés utjain haladva. Azt hiszem igy 10 írtjával egy nagy vidék teremt magának piaczot s tavaszi terményének a kukoriczának, árpának az értékét emelné s mit nyerne a gazda ezzel. Előszói' megtakarítaná a most őt terhelő nagy szállítási költséget, másodszor közeibe találva piaczot kevesebb gondot adna az eladás, harmadszor, ha a kukoriczáját, árpáját olcsóbban adná, a hús eladó nyeresége fedezné a termény árcsökkenését, ha pedig a termény volna drága, kevesebb a nyereség a húsnál, akkor is övé lenne a haszon. Nem hiszem, hogy legyen valaki, ha komolyan gondolkozik, a ki azt ne mondaná, bizony csak ezen tanács után leszünk képesek magunkon segíteni, másként nem. mert ha mi magunkat nem szeretjük, nem segítjük, hogy szeretne, hogy segítene minket más. Hogy eddig nem boldogultunk, az az oka, hogy a gazdák ilyen intézményeknél nem gazdák. Ók nem vesznek részt a hizlaldák alapításánál, igy szavuk nincs az üzlet vezetésében s bizony őket húzzák a mint csak lehet. A pénznek nincs lelke, az könyörtelen, még a kopaszt is megberetválja. Ezért magunk álljunk elő apró összegekkel, teremtsük meg a nagy összeget és becsületes, tiszta kezeléssel teremtsünk jólétet. Ne tévesszük meg magunkat azzal az álokoskodással, hogy nincs pénz. Ez nem igaz, pénz van, de nincs tevékenység. nincs buzgóság. lm most zártuk le elnökletem alatt levő gyúrói segély-egylet zárszámadását, mely egylet 10 kraj- czár heti betéteken alapul s ma a vagyon 20 ezer forint. Ezt teremti elő egy község. mit tudna előteremteni egy vidék, ha a kellő lelkesedéssel fognánk a dologhoz. Ne engedjük hát elsuhanni az időt hiába, hanem jerünk össze, mielőbb vitassuk meg a dolgot, hogy miként és hol állítsuk fel ezt a Kisbirtokosok sertés- hizlaldáját. Bocsássuk ki az aláírási ivet és hozzuk össze a pénzt. És ha támogatásra szükség lenne, ám forduljunk akkor a kormányhoz, az bizonyára szívesen ad amit adhat. Ha össze lenne hozva 50 ezer frt, hogy ez összeg egészben az üzlet fenntartására lenne fordítható, azt kellene a kormánytól kérni, hogy a berendezésre ő adja a pénzt 10 évi kamat nélküli kölcsön fejében, mely kölcsönt 10 részletben lehetne aztán lefizetni. És ezt a kormány megteszi, mert a nép anyagi helyzete lenn ne vele emelve. Ha szét nézünk a tétlenség felett, mely gazda közönségünk életét jellemzi, ha látjuk, hogy mind a gazdag, mind a szegény nem veti latba saját szorgalmát, élelmességét helyzete javítására, mindent a földtől vár és a lehető jó árak alakulásától, azt kell hinnünk, hogy elveszünk, mert ily véletlen- ségre alapitott számítás könnyen összeomlik. Szakítsunk ezzel a divatból kiment ócskasággal, próbáljuk meg, hogy a gazda saját helyzetének ura legyen és én azt hiszem, a jó törekvést gazdag siker koronázná, ha vas szorgalommal, komoly kögoztatják, pedig ebben van a legtöbb poéma, a természet fenséges harmóniája. Hej! azok az átkozott patkányok ! . . . Legközelebb társaságot fogok alakítani, „Patkánykiirtó rószvóny-társaság“-ot 1.000,000 korona alaptőkével, amelylyel az alakuló közgyűlés előtt kilépek — Amerikába. A magam pénzén úgy sem juthatnék oda soha, mert a kutya- fejű hitetlen chandsi-k (koresmárosok) mind el szedik tőlem. I)e hát folytatom az ón — ennél is busább — esetemet. Az imádott hölgy meglehetősen tűrt maga mellett; nehány évig szinte beleszokott abba a gondolatba, hogy a feleségem legyen. Sőt néha nem csak czélozgatásokkal, de világos kijelentéssel adta tudtomra, hogy ha majd ! ... hát jól viseljem ám magamat és pesti bálokba is elvigyem. A mama egyszer azt mondta: Édes ttulahó ur, jól tudom, hogy ön azelőtt nagy lump volt, azonban nehány év óta ön ennek az ellenkezőjét mutatta, ha Isten is úgy akarja, ón nem mondok ellent, de előre megmondom, hogy egyetlen leányom a szemem fénye, s ha valamikor megbántaná, hát engem asirba viend. No hát kell-e ennél több? A szivem majd kiugrott örömemben. Fenséges tudat! Egy megbánással képes vagyok az anyósomat eltávolítani oda, a honnan emberi számítás szerint még az anyósok se tudnak vissza jönni. Legalább a világtörténelemben erre még nem volt példa, Ezek után az inassal már nem tetszett barátkozni ; a kapusnak meg egyáltalán nem küldtem pálinkát. Megittam magam. Még majd akkor is megköveteli, mikor gazdája leszek. Az kellene még csak! Elcsapom a gazembert menten ! ügy feltüzeltem magamat ettől a gondolattól, na meg a spiritusztól, hogy már éppen csapni akartam, midőn — ho-hó ! még nem vagyok gazdája. Közben a szakécsnót férjhez adtuk. Nagyszerű lakadalom volt és sietős. Bár ne lett volna. Oh azok a patkányok! Es azok a férjhez ment ostoba szakácsnők ! ... Ez döntött a megsemmisülésbe, a nyrvanába. Az újonnan felfogadott szakácsnő járatlan lévén, a mama igen sűrűén ment a spájzba, támogatni az uj cselédet. Én pedig már mint qasi gazda, a pinczébeu szintén sűrűn oktattam a vinczellért erre, amarra. Itt találtam fel azt a hébert, melyből a felszívott bor, nem tud megmaradni, hanem az utolsó cseppig az ember or- czájába vándorol. Nem kértem rá szabadalmat ugyan, de azóta sokszor élek a magam adta szabadalommal. Arról azután nem tehetek, hogy egy ilyen oktatási órán, a vinczellórnek; egy átkozottul gyönyörű, eladó leánya jött el. Én megkóstoltam nehány hordóból nehány pohárral, a bor is ingerelt, a szép leány még jobban ; egyszerre csak derékon kaptam, s vérpiros arczára egy élvezetes csókot nyomtam . . . A kis leány csak annyit mondott hangosan, hogy: „Ugyan ne csintalankodjék, hátha meglátná valaki.“ Ugyan ebben a pillanatban egy sikoltást hallottam, megtóditva egy „Teremtő Isten, végem van“-nal. De ezt nem a kis leány mondta. A sarokból jött és egészen a leendő anyósom hangja volt. Megrettenve mentem a sarokba, oda világítok, nincs senki. л szép leány elszaladt. A sarokban láttam egy jó nagy öblös, feketén tátongó lyukat. Egyebet semmit. Gondolkoztam .......... Egyszer megszóltál a lyuk, leendő menyasszonyom hangján: „jöjjön Lizi segítsen ájult édes anyámat a szobába vinni,“ Majd eszemet vesztettem ! .... El sem tudtam találni a dolgot. Felrohantam a pinczéből fél őrülten; az emeletre vivő lépcsőn szemközt jön reárn, téli kabátommal az inas, hozván egy levelet is, felbontom, Szeveriána Írása volt; szédelegve olvastam e sorokat: „Gyalázatos ! távozzon örökre.“ Alig tudtam a kastélyból kitámolyogni. Az esküvőből persze nem lett semmi. Évek múlva tudtam meg, hogy az a lyuk, egy patkány lyuk volt, mely egyenesen felszolgálta spojzba, s mint egy hallcső pontosan reprodukált minden hangot az ott foglalatoskodó leendő anyósomnak. Oh ! Azok az átkozott patkányok ! . . . És még azontúl mindenféle férjhez ment szakácsnők ! . . . De a vinkóra annyira mégsem tudtam megharagudni, hogy lemondtam volna róla, pedig nagyban hozzá járult a boldogságom elrontásához. Leichet chandsi vendéglőjében igen sokszor, mostanában is, fél éjjeleket elgondolkozom azon a bizonyos héberen, mely erre felé literesből két deczi literre devalválódott. Julius.
