Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1898-04-10 / 15. szám
Aprilis 10. KUN-HALAS. 1898. Benne megakarták ölni az igazságot és szeretetet; nem fűzött szeretet embert emberhez, hatalomért küzdött csak mindenki, melylyel embertársát rabszolgájává iparkodott tenni; reménye nem volt senkinek s az igazak óhajtva várták az igazság országát. És eljött az igazság, meghozta a szeretetet és a reményt a csügged ők szivébe, hogy onnan soha ki ne költözzék. E pillanattól kezdve lett állandó az emberek szivében a nemes érzelem, innét kezdve érzi'tudatosan az ember, hogy a hit. remény és szeretet adja csak lelkének és lényének egészét, hogy azt onnan. hacsak önvesztére nem tör, kiirtani nem lehet, nem szabad. A fogékony emberi lélek megérté a hármas isteni szikra sugallatát: hűséget fogadott hitének, szeretetet ember-társának és reményt önmagának. Köztié szeretni Istenét, kinek adományát lelkében érezte, felebarátját úgy mint önmagát s bár küzdelme nehéz volt. a gonoszokkal, reményét híven megőrzé szivében s a kijelölt utat elveszteni nem engedé. . . . Felépült közel 2000 év küzdelmei között a hit. remény és szeretet alkotása — a mai társadalom. A 2000 év küzdelme még szilár- dabbá tette az ember nemes érzelmeit: szabaddá tette az embereket, egyenlő jogokat adott mindenkinek és szabadságot a hit, a tudás és az élet minden terén. A zsarnokok most is ott vannak, 2000 esztendő után kikeltek dicstelen sírjukból, mázsás köveket akarnak a szent eszmékre dobni, latrokkal akarjak az eszmék menybemenetelét meggátolni, mint tették 2000 évvel ezelőtt, mikor az eszmék megtestesítőjét testileg meggyilkolták. Szentségtelen kezekkel, hitetlen ajkakkal illetik ama, nagy eszmék 2000 éves templomát, — a mai társadalmat, kiakarják irtani az emberek szivéből a rpményt az ember éltető melegét. Bűnös módon szítják az emberek szivében a szeretetlenség. a gyűlölet lángját, melyikei a szeretet szent érzelmét elnyomni gondolják. Meghazudtolják farizeus ajkakkal az emberiség 2000 éves múltját, hirdetik, hogy a, jövő életnek nem kell a hiten, szeretőien sarkalni, mert annak egyedüli alapja csak az ö n s z c r e t e t lehet. Az az isteni gondviselés, melynek a Megváltó e földön égi küldötte vala, miként őrködök eddig' is. hogy a szikra el ne hamvadjon, a jókat el ne hagyja, az ember tévelygése el ne oltsa, őrködni fog ezentúl is. a, zsarnokok, latrok újra fogják látni, hogy a mint a Megváltót nmgöini nem tudóik, úgy nem ölhetik meg a szivekbe oltott szeretet eszméit sem. Élni fognak azok mindörökkön, mint (), ki szent példájával hallbatatlann.aк bizonyitá s kinek feltámadási ünnepén az emberiség feltámadásának ünnepét is üljük. Higyjük, reméljük és fogadjuk meg I-Iusvét ünnepén, hogy azok az eszmék örökkön velünk maradnak! A fekélyek, ni. Egy másik kincse a munkásnak, mitől az a „rabló-banda“ megakarja fosztani: a vallása. Számos osztekyi indokot hoznak fel a. „fekélyek“ arra hogy az embernek vallásra nincs szüksége. sokat kellelt nekem megboesájtanod. De minden bűnömért megszenvedtem, mióta nálatok vagyok. Nincs seliol maradásom, ha nem látlak téged. Tudom, hogy ez őrültség tőlem, de ettől az érzéstől csak a halál ment, meg. Tudom, hogy nevetséges vagyok, hiszen eddig haszontalan léha íiezké voltam, ki semmi jót, vagy hasznosat nem cselekedett. Most, midőn emberfeletti erőt érzek arra, hogy uj, tisztább, nemesebb életet kezdjek, le kell mondanom az életről, hiszen elérhetetlen számomra az, a kinek birhatása egyedül boldogítana. Ilonka megindulva hallgatta. — Hát, nincs számomra egyetlen vigasztaló szavad? — Mi volna! Nekem férjem, köteleségim vannak, a miktől sohasem fogok eltántorodni. Verd ki ez érzést szivedből s talán még találsz olyan nemes lényt, ki felejtetni fog engem. Öli! kiáltott, Andor — hát te ezt elhiszed? ( Nem! ez lehetetlen! Feledni soha! inkább meghalni. Ilonka megrendülve nézett a fiatal ember elszánt kifejozésű arczára. Hassan oda input hozzá, aztán azzal a lágy, szelíd hangjával kezdett beszélni neki. Ugy-o megígéred nekem, hogy nem foglalkozol ily sötét, eszmékkel? ugy-e megteszed az én kedvemért? — Nem lehet, nincs egy pereznyi nyugtom ! kiáltott Andor szenvedélyes kitöréssel. Gyorsan a fiatal asszony mellett termett ésmeg- csókoltaazokat a szép szemeket'először sutoljára, a mik halálba kergették őt. Még egy „Isten veled“-et mondott s alakja eltűnt az erdő felé. Ilonka megvolt dermedve az ijedtségtől. Hát annyira szerette őt ez a szegény fiú, hogy még öngyilkosságra is képes értem. Hiszen minden tisztább nemesebb érzés csak megvetése tárgy a volt ezelőtt. Mennyire megkellett neki változni. Töprengéséből kocsi zörgése rázta föl s abbéi férjét emelték le eszméletlen állapotban Ilonka megvolt dermedve az első pillanatban. Alig egy érával ezelőtt még épen, delcze- gen lovagolt el tőle s most itt van majdnem holtan, üsszenmcsolt tagokkal. Kétségbeesetten járt ide s tova. Elszorult szívvel várta amig az orvosok férjét bekötözik s eszméletre hozzák. Néhány nap múlt el, de Fekete állapotában semmi javulás nem állott be. Hogy még tetézve lesyen kétségbeesése, fájdalma, harmadnapra Andort hozták haza holtan, úgy találta meg a hegy szakadékban egyik vadászuk. Oldalzsebében egy kis levélkére akadtak. Ezt utolsó perczeiben Írhatta, a levél tartalma a következőleg hangzott: Ilonkának! Szeretlek! Meghalok érted! és kérlek néha emlékez reám. Áldjon meg az Isten. Utolsó kérése az volt Ilonkához, hogy oda temetesse azon kis tisztás szélére, a mely közel van a szakadékhoz, hol életét kioltotta. Ilonka csendben temetteté el. Mindent maga rendezett, pedig majd megőrült fájdalmában. De hát ő lett volna Andor halálának oka? Ki gondolta volna, hogy az a vad, rakonczátlan, szenvedélyeiben határt nem ismerő ifjú ily nagyon szeresse őt. De hát tehetett-e máskép, mint a hogy tett. Lelkiismerete tiszta, nyugodt volt. Tisztességesen, becsületesen cselekedett. Elhagyhatta-e férjét,, ki érette mindent áldozott volna, a kinek ő azt fogadta, hogy hűséges felesége lesz. Pedig de sok nyugtalan napot élt kérészOlyan bolond beszéd ez, mintha valaki azt hirdetné, hogy nincs szükség levegőre, a melegítő napra, ruhára, élelemre. A vallás az ember erkölcsi épségének feje, a ki vallás nélkül akar élni, olyan, mint a ki fej nélkül akarna élni. A vallást.az ember, .legyen bár a leghatalmasabb ur, vagy a legszegényebb koldus, soha nem nélkülözheti. A vallás az ember erkölcsi életének szabályozója, tetteiben legbensőbb tanácsadója, lelkiismeretének tükre. Ez szab az ember vágyainak határt, mely megőrzi őt attól, hogy közte és az állatok között különbség ne legyen. A ki tehát a vallást nyűgnek tekinti s magáról lerázni törekedik, csak azt árulja el, hogy ki akar vetkőzni emberi lényegéből s azf az állapotot óhajtja, a hol semmi korlátra ne találna. így aljasodhatik le azután az ember az állatiasság színvonalára. Az emberi tudomány, az emberi haladás nem ért még oda, hogy az elvett vallás helyett, más erőt adhasson az embernek. Mikor tubát a vallástakarják elvenni, azt akarják elrabolni, a mit nem pótolhat senki. De hát nem is tudományos értéke van azoknak a léha sociális tanoknak, nagyon közönséges azok indokai s ez nem egyéb, mint a — p é n z. Pénz kell néhány szélhámosnak, élhetetlennek, kik azután lesbe állnak s szereznek, a hogy tudnak. Azt mondják, hogy a munkások javát akarják, prédikálnak s kérik is mindjárt a dijat, Icürültá’byéroznak, a jámbor hallgatóság között, mint valami czirkuszos boliócz. ajó bolondok pedig oda adják filléreiket. Ok pedig odább állnak s inig maguknak úri kényelmet biztosítanak, a jé bolondokat faképnél hagyják s kinevetik. Ismerjük mindnyájan azokat a fürge embereket, éra — éra után prédikálnak, mindenkit lehordanak, előttük mindenki rabló, mindenki a népet zsarolja. Pedig náluk sokkal kisebb és sokkal kevésbé veszélyes rablókat kötöttek már fel. Azok a felkötöttek, hozzájuk képest csak kapeza- betyárok voltak. Egyik pénzt, másik barmot, harmadik életet rabolt. Ezek hazát, vallást, erkölcsöt s ráadásul még pénzt is rabolnak. Pénzt gyűjtenek nem létező czólokra, azaz, hogy a munkások számára nem létező czólokra. mert czóljuk van ugyan s ez az ő zsebük. A szegény, elnyomott munkás zsebe kiürül, a pénz gyűjtőé pedig meglelik. Egyéb eredmény azután nincs, várhatja a munkás az Ígért Eldorádót, melyben hívén, pénzét oda adta. De hát a czél el van érve: a munkás fizet, a vezér pedig uraskodik. tül, mig lázongó szivét letudta csillapítani. Hiszen mikor férjének nyujtá kezét, szivében Kálmán képe Volt. Még most is, mintegy álomkép, úgy tűnt föl neki az együtt eltöltött órák édes emléke. Aztán milyen könnyelműen, meggondolatlanul taszította el magától az őt szerető szivet, kit ő is szivének egész melegével szeretett. Most már vége mindennek. De hát miért is jutnak most eszébe az ilyen gondolatok? Nem hűtlenség-e férje irányában, ki a halállal vivődik. Lassan oda megy hozzá, megtörüli verejtékező homlokát, ügyel minden Iélekzet vételére. Egy egy köhentésekor olyan fájdalmas nyilalást érez szivében, retteg még a gondolattól is, hogy férjét elveszítse. Nem! az nem fog megtörténni. Összetett kezekkel kéri a Mindenhatót, hogy adná vissza férjének az életét, mely után ismét boldogok lennénk, mint eddig. Hiszen nem is lehet komolyabb következménye. Máskor is történt vele, hogy leesett a lóról és kiheverte a kapott ütést, vagy zuzódást. Addig igyekezett magát vigasztalni, hogy kétségbeesett. Férjének minden köhentésekor a száján kiömlő vér meggyőzte arról, hogy az eséstől sokkal nagyobbmérvü belső sérülést szenvedett, minthogy segélyre, avagy gyógyulásra lehetne számítani. El kellett készülnie a legnagyobb csa pásra. — Egy reggel — épen férje ágyánál ült, az lassan keze után nyúlt s aztán elhalón susogta : Ugy-e megbocsájtasz, ha valamit vétettem ? Nagyon, igen nagyon szerettelek, de érzem, hogy a halál elválaszt bennünket. Mind- lassabban lólekzett s néhány perez múlva megszűnt dobogni nemesen érző szive. Ilonka fájdalma leírhatatlan volt.
