Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1898-04-03 / 14. szám
Aprilis 3. KUN-HALAS. 1898. jelentkezett volna segítségre, az adószedő volt I elfoglalva más irányban. Az adószedő ur ennek [ ellenében bejelenti, hogy az igazgatótanácshoz beadott jelentését egészben fentartani kívánja azon kijelentéssel, hogy többször felhívta a jegyzőt arra, hogy jöjjön az irodába a kijelölt munkát végezni, de a jegyző nem jött, és igy ebből kifolyólag a közreműködés hiányzott. Saját maga az adószedő tett, a mennyit csak tehetett, mivel belátta azt, hogy az igazgató-tanács a jegyzőt segítségül kirendelte a munka végrehajtásának teljesítésénél; e kisegítő szükséges is volt, mert egy maga képtelen arra, hogy az összes munkálatokat végezze, de a segítség nyújtás hiányában egyedül s kizárólag önmagára volt utalva. Tekintve, hogy e visszás állapot bizonyos szabálytalanságot idézett elő, h a t á г о z t a t i к: bár az igazgató-tanács a jegyző költségére helyettest, kisegítőt rendelhetne, — de tekintve, hogy anyagi tekintetben különben is különféle kiadásai — a jegyzőnek — igénybe vették anyagi erejét, tehát ulasittatik, hogy mielőbb a mulasztásokat az adószedővel egyetértve pótolják és a jelen évben a szükséges lezárásokat eszközöltessék s mihelyt egy évvel készen vannak az igazgató-tanácshoz beadják, hogy a számvizsgáló-bizottság a felülvizsgálást eszközölhesse. Ha netalán valami újabb akadály tűnnék fel, azonnal feljogosittatik az igazgató egyháztanács, hogy a végzendő munkák teljesítésére helyettest alkalmazzon a jegyző ur költségére és terhére. Különösen főt. elnök és kurátor urak figyelme felkéretik, hogy ezen ügyek végzésébe hacsak lehet naponkint betekintsenek, hogy az ügy óhajtandó befejezést nyerjen. Egyébb tárgy nem lévén a gyűlés befejeztetett. K. m. f. Véber István s. k. plébános. Barina György s. k. Aida Imre s. k. Jegyzete: s. k. Kúthy .János s. k. h. jegyző. Nem akartam addig válaszolni a fent hivatkozott ezikkre, mig fenhatóságom az ügyet meg nem vizsgálta ; most azonban saját reputation) érdekében szükségesnek tartom a fenti jegyzőkönyvet egész terjedelmében közzé tenni. Tisztelettel Skultóty Bertalan egyli. adószedő. CSARNOK. Szabadságharczunk történetétől. Irta : Так s-onyi József. (Vége.) Bem kocsira ülve, megindult Erdély felé. Alig volt vele egy félig-meddig üres bőrönd. — Ki hitte volna, hogy ezzel a municzióval vissza fog foglalni ez az ember egy egész országot? Pedig úgy történt. Debreczenben nehány száz nemzeti őr csatlakozott hozzá, ekkor aztán megindulhatott egy nagy osztrák hadsereg ellen. Hanem ekkor már Czecz is ott állott Erdély határszélén 10.000 főnyi gyalogságával és 1350 főre rugó lovassággal s megállapították közösen Bemmel a haditervet. Nem sokat fognak teketóriázni, hanem be fogják venni Kolozsvárt . . . Még gondolatnak is vakmerő! Hanem Bem tréfát nem ismert. Legelőször is Urbánt a Börvóny-völgyóben majdnem egészen szétverte s Nyiresig kergette; azután Wardenert Kolozsvárig űzte s Zsibónál a császáriakat az oláhsággal együtt szétszórta ; az ellenség egy erős hadtestét Szurdoknál összeverte s Jablonszky seregét egy szurony-rohanással Kápolnánál szétsöpörte s Kolozsvár előtt már meg- gyujtóttá a szivarját. Egyszer csak jön lóhalálában egy vasas- német, utána egy második, egy harmadik . . . Mi lesz ebből? S mindez Kolozsvár utczáján . . . Csak nem az oláhok akarják felfalni a császáriakat? Ki hitte volna, hogy ezek a magyarok elől szaladnak? Pedig úgy volt. Csak ugv bujkált ki ajtón, kapun a sok cserepár s hordta magát, (vitte az irhát,) ahogy csak tőle tellett. Bem benn volt a városban. Mint az angyalok danájának égbe halló harmóniája, úgy harsogott végig a Rákóczy-in- duló Kolozsvár utezáin; a legények kidiillesz- tetlék diadaltól feszülő melleiket, alig fér belé a dicsőség s úgy lépkedtek Kolozsvár utczáján a kolozsváriak nagy örömére . . . Az öröm-könyek tisztára mosták a kövezetét ! Soha még olyan karácsony napja sem volt ám a Kolozsváriaknak, mint ez a mai, mert épen karácsony napjon érkeztek meg. Erdély fele része ki volt tisztítva. M őst: „Branyiszkóná! vagyunk. Teremt e még Isten Olyan dicső helyet, a milyen ez itten? Görgői még Lőcsén mulatóit javába, Mikor itt megszólalt a halál danája. Tele volt a környék ellenséges néppel, Mint Branyiszkó hegye beterítve jéggel. - Ext a hegyet kellett nekünk elfoglalni, Itt tanult a magyar igazán meghalni. Hurrát kiáltottak és előre mentek. Biztatás se kellett a hős gyerekeknek, Mint förgeteg, olyan volt a rohanásuk. Még a föld is ingott, remegett utánuk. Elől Guyon, Dapsy s Erdőssy, egy lelkész; Szurony-erdőt emel a sok sok ezer kéz ; S mire a hó olvad a kiomló vértül: El van foglalva a meredek vitézül. Mit mondtam az előbb? Meghalni tanultok? Dehogy . . . dehogy. Inkább élni a halottak! Olyan dicsőséget még nem ért e szszad, Öröme sírjából — halottat fölrázhat!“ Damjanicsuak, aki a kormány felszólítására sietett Szolnok alá. de már egy kissé elkésett, a következőkben volnék bátor számot adni liarezi bravourjairól: „Damjanics ezalatt Szolnokhoz érkezett S körülszemlólgette a vitéz sereget: „Győzni fogunk fiúk, velünk van az Isten, Igaz a mi ügyünk, félni mitől sincsen.“ Ott volt a huszárság s a vörös-sapkások, Gyönyörködve nézett a nap is le rajok; Hát még a harmadik zászlóalj vitézi, Azokat volt ám csak még nagy öröm nézni! Mintha orkán zúg dúl vén rengetegre, Úgy tört a magyarság a nagyobb ellenre. Jöhet már Ottinger, nem talál már másra, Mint vérében fekvő, vagy futó osztrákra.“ Majd a következőkben: „Nehány osztrák ágyú ontja meg a halált, De a veszedelem arra is rátalált. Damjanics, a dicső, kivonja a kardját Es harsányan kiált a fiúkra hajrát. Öldöklő angyal ha lejönne az égből S lángpallos villogna mind a két kezéből: Az osztrák tüzérek tömött seregébe Szörnyűbb pusztítást az sem vihetne végbe. Becsületére a bátor hadfiaknak Az osztrák tüzérek mind ottan maradtak. -- Csata után igy szól Damjanics: „Gyerekek! Megérdemelnétek: mind tisztek legyetek!“ Elmellőzöm, hogy Gábor Áron a három- széki székelyek jubilátus káplára mint önti harangokból az öreg ágyúkat; elmellőzöm, hogy Kemény Farkas, mint védte a piskii hidat teljes másfél napig egy húzómban a 10.000 ellenség és 30 ágyú ellen, mint egy újkori Horatius Cok- les; elmellőzöm, hogy aztán Bein-apó megérkeztével mint űzték el az osztrákot Pisidtől egész Szászvárosig, hanem áttérek Szeben bevételére, amelynek körképét épen most van szerencsénk a városligetben szemlélhetni. Puchnor az hitte, hogy Kis-Kapusuál egészen tönkre tette Bemet, mert egész Segesvárig vonult vissza. Bem itt nagy hirtelen sánczokat hányatott s megfizetett kémek tudatta Puchner- rel az itt történteket, Pucbner kap az alkalmon; Bemet most bekerítheti, azt hitte. A város túlsó oldalán közeleg. De Bem mielőtt nagy őrtüzeket rakat, azt mondja: „Megyünk Szebenbe!“ A tisztek nagyot néznek, de mennek s Puchner ütheti a lábnyomát bottal, már Szeben alatt készülnek az ott maradt orosz és osztrákok ellen támadásra. Még azon éjjel 12 órakor bevellók Szebent. Itt kapott érdemrendet Petőfi is Bemtől, aki maga a kormánytól az első rendű érdemjelet kapta. „Nem arra vagyok büszke — mond Petőfi — hogy kaptam, hanem hogy Bem adta.“ Most a dicsőségnek, a diadalok egész sorozata következett. A hadak vezére Görgei lett, aki sikerei első mámorában megfeledkezett minden gyűlöletről, ha volt benne. Egyedül csak arra törekedett, hogy minél nagyobb diadalokat, sikereket érjen el. Alig hogy Schlicket kiverték Hatvanból, Görgei Jellacsics ellen indította meg hadműveleteit,. Tápió-Bicskónól s Isaszegnél változó szerencsével kezdődött először a csatározás, de Görgei amint az események kedvezőtlen alakulását látta, azonnal maga személyesen sietett a veszély színhely éré. „Miért futtok? Kérdi az ott hátráló Klapkától. „Mert a seregeim nagyon fáradtak, volt Klapka mentegetőző válasza s töltényünk is elfogyott,.“ „ügy látszik, Klapka csapatai csak akkor fáradtak, ha elő kell nyomulni; egyébként pedig van erejük. — Előre, ha nincs töltónytek, szuronyszegezve !“ S magát Klapkát is annyira lázba hozta aztán Görgei, hogy legott még idő előtt támad, ha vissza nem tartóztatja. Görgei a jobb szárnyra nyargalt s ott az oroszlánszívű Damjanicscsal állja a tüzet egész rendületlenül. Alkonyat felé már nyomultak a magyar seregek az égő Isaszegre s Jellacsics sietve vonult vissza Gödöllő felé. „A dicsőség napjait éljük . . .“ irá ekkor Kossuth . . . Innen aztán mehettek volna a magyarok akár Pestre is, de előbb egy oldal fordulással rettenetesen meg kellett verni a németet a Gombás pataknál, Vácz alatt . . . Maga Götz tábornokuk is elesett itt — Götzöt Görgei fényesen tometteté el. E csatában Földvár/ Károly hősi vitézséggel lobogtatá a zászlót, amelyet 75 golyó ért s lovát pedig kilőtték alóla. — „Fuvaros lovat neki, mond Damjanics enyelegve, midőn arrul volt szó. hogy az álladalom adjon neki más lovakat a kilőttek helyet, — „úgyis kilövik alula.“ „Mindegy nekem, válaszolt Földváry klasszikus egyszerűséggel, csak a tűzbe vigyen.“ Görgei ekkor Komárom felmentését tűzte ki feladatául. Azonban előbb Nagy-Sarlónál arattak fényes és véres győzelmet. Itt Wohlgemuth hadserege járt pórul a magyarokkal, a kik Damjanics és Klapka hadvezéreink vezetése alatt verték tönkre Wohlgemuth és Jablonowszky egyesült dandárait. Görgei e csatánál nem volt jelen, ó a lévai kastélyban pihentető fáradt tagjait. Komárom felmentése szintén egyik legfényesebb harczi ténye a szabadságharcz hadviselésének. Április 25-én elkészítették a hidat melyen át a várból közlekedni lehetett; azután Görgei azonnal megtétette intézkedéseit a kirohanásra. Hosszas volna elbeszélni, mint tisztítottuk nyomról-nyomra a tért, mint nyomultunk lépésról-lépésre előre; elég az ahhoz, hogy az ellenség Monostorig majd Ácsig futott. Most kellett volna a nagy támadásnak történnie, azonban előbb a hídon átkelés, azután a futó árkok be'tömése, melyeket az osztrákok hánytak, sok időt vett igénybe. Végre rohanhattak előre Ácz, Harkály és Móesa felé harczvágygyal és nagy esatakedvvej . . . Az ácsi-erdő sokat tudna beszólni honvó- deink vitézségéről! Az ellenség ezen csatában 1200 holtat és sebesültet; a mieink csak 800-at vesztettek el. A császáriak azután Győr és Pozsony felé vették útjokat. Komárom teljesen felszabadult az ostromzár alul. Szent Tamás vetetett ki azután a ráczok kezéből: Perczol volt e hadműveleteknek vezetője, akit a kormány márczius 15-én nevezett ki a Szeged és Szabadka körül állomásozó hadtestek parancsnokává. Előbb azonban Szövegnél és Szent Iván sánezainál győzedelmeskedett, majd Zuntát is fényes diadal színhelyévé telte. Általában Perezelnek a bánáti hadjárata volt a legfényesebb hadviselése. « A szent-tamási ostromnál Földváry Sándor, a Károly testvére, a kikről Jókai oly szépen emlékezik meg a kőszívű ember fiai ez. regényében, hihetetlen, emberfölötti hőstettet visz véghez az által, hogy a zászlót kezébe ragadva ezer és ezer golyó üvöltése között lép a bástyára és dörgő hangon kiáltja: „Utánam!“ A római sánczoknál és Titelnél is hasonló bravourt visz végbe. — Méltó a bátyjára! Titelnél is minket ért a háború szerencséje s igy a szerb részek tökéletesen meg lettek hódítva.
