Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1898-03-20 / 12. szám
II. évfolyam. 12. szám Kun-Halas, 1898. Márezius 20. KUN-HALAS SZERKESJZTOSEG ES KIADÓHIVATAL: Eő-utcza 1254. TÁRSÁDALII hetilap. Megjeleli minden vasárnap. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes szám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 5 írt, fél évre 2 frt 50 kr., 3 hóra 1 frt 25 kr. Nyilttér: 3 hasábos petit sor 10 kr. A város ünnepe. Lélekemelő módon ünnepelte városunk közönsége a szabadság hajnalának — márezius 15-ének ünnepét. A város lobogó díszt öltött, a polgárok ünnepeltek mindefeíé, öröm volt nézni azt a lélek emelő hangulatot, mely az ünnepélyt minden pontjában kisérte. Általánosságban elmondhatjuk, hogy városunk lakossága ismert hazafias érzületének mindenben niefelelő módon adott kifejezést örömének. Az ' ünnepségek program inja a következő: Eeggéli 9J/g órakor az aj közgyűlési teremben, Vári S z a b‘ó I s t V á n polgármester elnöksége alatt, disz-közgyülés tartatott, melyén először az elnöklő polgármester mondott meleg hazafias érzülettől áthatott üdvözlő beszédet a nagy termet csaknem teljesen megtöltött ünneplő közönséghez. Utána ti a á l E n d re méltatta szép beszéddel, a ínárcziusi vívmányokat. Beszédét más helyen egész terjedelmében közöljük, hogy a- kik ntt nem hallhatták; gyönyörködhessenek a hazafias lelkesedéssel és mély bölcsességgel átgondolt szónoklaton. ‘r ’’Eznitán D r. Ba lró Mihály főjegyző emelkedett szólásra s beszédének lényege a következő: A mélyen tisztelt képviselő-testület hon- szeretet által megaranyozott bölcsessége — úgy A „KUN-HALAS“ TÁRCZÁJaT A j u X. — Elbeszélés. — Irta: Horváth Szép Katinka. (Folytatás.) — Annyiszor vesz rajtam erőt valami félelem, hogy valamikép elvesztem őt s akkor egészen egyedül állnók, nem volna senkim, a ki szeretettel közelednék felém. ■— Oh! hát téged elcsüggeszt az egyedül lét tudata? Azt, a ki férfinak született.! Mit szoljak én, a Jki olyan egyedül ájl? Mindazokat, kiket szerettem s a kik engem szerettek, akkor vesztettem el, mikor fel tudtam fogni a csapásnak nagyságát, borzasztóságát. Nem maradt senkim, egyedül gz az áldott lelkű nagynóném, ki igyekezett a fájdalmat feledtetni velem. Éhez járult még a te barátságos, testvéri viselkedésed, mik e három év fájdalmát — mióta itt nálatok vagyok — némileg enyhítették. , Emlékszel-e még rá, mikor először jöttem hozzátok? kérdé Ilonka Kálmántól. No az ugyan szép fogadtatás volt. Nagynénóm nem volt itthon te meg úgyszólván bújtál előlem. Talán féltél vagy mi? Igaz, hogy még akkor majd nem kisgyerek voltál. — No nézze csak anyám ! — mondá Kálmán a filogoria felé közeledő anyjához -- egy szép magas termetű asszonyhoz — ki Kálmán állítása szerint, igazán viruló színben volt, fekete haja, mely olajbarna arczát környező s élénk tüzü fekete szemei után ítélve még annyi idősnek sem látszott, csak az a bánatos mosoly, mely mond — helyesen intézkedett mikor elhatározta, hogy hazánk újra születése a szabadság nagy napja ötvenedik évfordulóját hivatalosan is megiinnepli s teljes az én lelkem öröme, midőn városunk közönségét osztály, üde- kezet és úgyszólván korkülömbség nélkül, együtt érezni, együtt lelkesülni látom. Es ez jól van igy. Nekünk magyaroknak nem lehet, nem szabad megfeledkeznünk 1848. márezius 15-ikéről, arról a nagy napról, mely minden rázkódás nélkül kifejezésre juttatva a nemzet akaratát, létrehozta a hires 48-iki törvényeket, melyek, helyes alkalmazás mellett magyar hazánknak örök életet biztosítanak úgy miként egy ezredévre biztosította az Etel-közi vér-szerződés, a mely alkotmányunknak ma is alapja. Ezután a felébredt nemzeti öntudat által vezetett pozsonyi országgyűlés működését kifejtve megemlékezik az 1848/49 évi küzdelmek nagy alakjairól, gróf Battyány Lajosról az első független magyar miniszter-elnökről, — gróf Széchényi Istvánról a legnagyobb magyarról, az első felelős ministeriumról általában, azután a nemzet nóvszerint fel nem sorolható vezérfér- fiáról s a félistenek sorába emelt névtelen hősökről együttesen, ezek után anagyok legnagyobbikáról Kossuth Lajosról, és végül az aradi vértanukról, mindegyikről oly meleg érzéssel, lelkestiltséggel ós teljesen átérzett gyönyörű szavakkal, hogy a képviselő-testület tagjai tekintélyesebbjeinek s a distinquált közönség tagjai túlnyomó részének szemeiben is ott ragyogott a meghatottság könnye. Rövid tartalmas beszédét a képviselő- testület tagjaihoz intézett buzdító szavakkal s a haza éltetésével fejezte be. Végül Vári Szabó István polgár- mester érzés-teli szavakkal — e nagy nemzeti mindig szája körül volt, adtak arczának olyan fájdalmas bánatos jelleget, de azért rokonszenves megnyerő volt. Nézze csak anyám! — mondá Kálmán anyjának kezet csókolva — Ilonka azt mondja, hogy mikor ő három évvel idejött, én még egészen kis gyerek voltam. Egy tizennyolez éves ifjúnak azt mondani, hogy kis gyerek. Ez már igazán sértés. Vagy talán még most is gyermeknek tartasz három év múlva? — Igen az én jó fiamnak, mondá anyja, a ki csak akkor lesz ember ha ... . — Anyám is ellenem van. — Nem édes fiam, de Ilonnak teljesen igaza van, mert mikor idejött, valósággal kerülted, mintha valami csúnya ijesztő alak lett volna. Most meg ellenkezőleg, egy perczig sem hagysz neki nyugtot. Ez nem jól van édes fiam, tanulmányaidat egészen elhanyagolod. Többet vagy itthon, mint kellene. Már rég akartam erről veled beszélni. Most épen jókor. Ilonka amott szedi az ősz utolsó virágát. Szegény leány mennyit szenvedett. Szüleit, testvérit, elveszitó s rajtam kívül senkije. Mond csak édes fiam, szereted te ezt a leányt, vagy csak játszol vele? kérdő hirtelen Erdősyné fiától. — Ne kínozzon anyám! — Nem fiam, nem kínozlak, csak azt mondom, hogy ti mindketten olyan egyforma közelségben álltok szivemhez ós boldogtalanságtok nagyon fájna. Hanem azt megtiltom, hogy azzal a leánynyal könnyelműen játszál, azt ugyan nem tilthatom meg. hogy ne szeresd, de tanulmányaidat miatta elhanyagolni nem engedem. Ilonka maholnap férjhez megy, te meg haladj czélod felé. ünnepnap emlékéül — felavatván az uj diszes közgyűlési termet, emelkedett hangon mondott köszönetét az egybegyűlteknek s a hazára, a népre, e nemes város lakóira isten áldását kérve, a disz-közgyülóst bezárta. x Az ifjúság ünnepe. A főgymnasinmí ifjúság d. u. 3 órára hívta meg ünnepére a város közönségét. Az ünneplés a főgyinnasiumi épület disz-termében folyt le, mely ez alkalomra a szorongásig megtelt diszes és előkelő közönséggel, mely tulnyo- mólag az inteligentia hölgy tagjaiból állt. A programm első pontja volt, Korda Imre tanár, önkópzőköri elnök beszéde, mely következőleg hangzott: Tisztelt közönség! Ma, a midőn félszázados évfordulóját megértük az 1848-iki eseményeknek, a nemzeti ünnepben, mely e napon széles ez országot betölti, részt kivan venni iskolánk is. Ezért voltunk bátrak önöket e mostani alkalommal intézetünk falai közé meghívni. Fogadják köszönetünket megjelenósökórt. E nevezetes napon, mely a félszázad betűbe miatt, a lefolyt idő nagyságával is imponálván, nagyobb jelentőségű az eddigieknél, nem lesz tán érdektelen közelebbről megvizsgálni, mi az tulajdonkópen a mit nemzetünk márezius 15-én ünnepel, s miért történt az, hogy ez évforduló minden hivatalos kijelentés, rendelet vagy utasítás nélkül, sőt ezek ellenére, úgy szólván magától nemzeti ünneppé vált. Az 1848-iki alkotások nagy jelentőségét s a nemzet életére ós sorsára gyakorolt befolyásukat fölösleges volna most itt fejtegetni. A felelős kormány, a népképviseleti országgyűlés, a szabad sajtó, a közteher viselés, a törvény előtti Kálmánon meglátszott, mily fájdalmasan érintették anyja szavai, majdnem sirt a felindulástól. — Megbántottalak szavaimmal, de hiszen csak a te javadat akarom előmozdítani — mondá Erdősyné — fiának sápadt homlokát megcsókolva. — Nem bántott meg annyira, de az nagyon fáj, hogy engem olyan könnyelműnek, éretlen gyermeknek hisz. — Semmi érzelgés fiam! okos, becsületes fiúnak ismerlek, a ki megérti a helyzet komolyságát s ismeri kötelességeit. Igaz! majd el feledtem mondani, hogy egyik barátod volt itt, ki pár napra magukhoz hiv, ha akarod holnap elmehetsz, majd eljön érted. — Elmegyek 1 volt Kálmán válasza. Másnap már korán reggel készen volt Kálmán, türelmetlenül várta barátját, de még türelmetlenebbül Ilonka ablakának nyílását, azt hitte, hogy alszik. Mily nagy volt aztán meglepetése, mikor a baromfi ól felöl Ilonkát látta jönni, kezében szakajtóval. A leány kipirult mosolygós arczal közeledett az ifjú felé. ki bossznsan rágta ajkait. — Jó reggelt Kálmán! hangzott a leány köszöntése. Az ifjú némán billentette meg kalapját. Hát téged mi lelt? Először is ilyen haragos mogorva arczczal kel! találkoznom ? No ! ne haragudjál már, kérte tovább a leány kinek kezét erősen szorította a magáéban. — Nem vagyok haragos, vagy boszús, mind ennek csak az az oka, hogy rosszul aludtam az éjjel. Egyébbiránt haragra is lehetne okom.