Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1898-09-18 / 38. szám
Szeptember 18. KUN-HALAS. 1898. De van egy város, van egy ország—valóságban — fólárbóczos fekete zászlókkal, a népe talpig gyászban halovány orczával, kifejezve rajta vigasztalan bánat, szinte a kétségbeesés. Tudjuk a fájdalom okát. Volt ennek az országnak egy éltető forrása, első asszonyának, királynéjának szive, honnan föntartó szeretet, mentő jóindulat áradt a magyarra, jóság mindenkire. Es e drága forrás erére emelt kezet egy szörnyeteg, kit a sötétség szelleme szült és elapadtán a forrásnak, sírunk mi hangos zokogással, „járunk, kik élünk, busán, már szinte szótlanul.“ Mily önző vagyok én ! A kit két birdalom — nem, az egész világ gyászol, magunknak foglalom le önző fájdalommal. Mert a mienk volt! Nevezték országunk védő angyalának, nevezik nagyasszonyának, — én Hungáriának hívom. Föképen azóta, midőn egyszer láttam, Hungáriának, kit képeken ábrázolnak, fölsóges termettel, pikkelyes pánczélban kezében leeresztett karddal. Felejthetetlen alakja erre emlékeztet. Félünk, hogy nem lesz életünk! Hungáriának — mert hiszen veled egy volt érzésben, óh Hungária, mi sokat szenvedett hazánk ! „Emlékszem az elmúlt időkről“. Mikor mint jégbilincs folyamra, úgy nehezedett a nemzetre az elnyomatás, éltünk mi is, mint a hogy élnek a folyó mélyének lakói tél idején, de alig lélegzettünk. Ám jött a lavasz üde nemtője Magyarország ifjú királynője, felénk fordult rokonszenve elolvasztotta a jégbilineset, fényére elszétriadtak a roszakarat rémei. Pedig politikába sem ártotta magát, szeretőiét se szóval tettekei mutatta. Megtanult magyarul, olvasta költőinket, érdeklődött irodalmunk iránt, ösmerte történelmünket. Sőt nem riadt vissza azoknak a lapoknak a forgatásától sem, melyekre nem mi irtuk a sötét, bús történeteket. —Itt volt ő i 11- h о n, s mint örültünk örvendve, hallva а к i- rályfit honunkkat édes „imádott hazánknak hívni, vájjon eszünkbe jutott-e az érdemet anyjának tulajdonítani, kitől örökölte a szivet, a lelket, a magyar érzelmet. Eszünkbe jut mostan ! Oh, hogy álmodtuk is az álmot jövendő nagyságról, hogy mondogattuk, ő fog lenni Magyarország második Corvin Mátyása, vagy Nagy Lajosa, ki földeríti honunk fénykorát. No és e remények!!? . . . tört remények. Megtört anyai szív, innen kezdődik a te kálvária járásod. Jó öreg királyunk, igen meglátogatott az Ur, mint Jóbot, a patriarchát. Megérette veled „életed legborzasztóbb pillanatát“, elvesztetted „a kiváló asszonyt, a ki soha senkinek se vétett, mindig csak jót tett“. Eldőlt életed támasza, a kivel „mennyire szerettétek egymást, nem tudta a világ“. Oh de saját szád vallása, hogy bizalmad a te Istenedben nem ingott meg most sem. Oh találj enyhülést nemcsak kötelességeid teljesítésében, hanem abban a tudatban, hogy mind az a szeretet, bizalom, remény, mely kettőtök közt oszla meg, egymagádra hárul. A királyok-királya őrizze meg a te éltedet és tartson meg a mi népünk javára sok-sok éven át! Nemes tanuló ifjúság! Övezd fel magad a tudomány és igazság fegyverével, ki a síkra, melyen élet-halál harezot vív a sötétség a világossággal ! Csavard ki a fenevadak kezéből a tőrt, melylyel átverik a gyönge, védtelen asz- szony szivét, a jóságos szivet, a mely rajongott az egyén és a népek szahadtságáért, a ki leszált a trónról és aranyhidat vert a kolduskunyhó és a királyi palota közt és elfelejttette a szegény emberrel a maga rongyait és az ő bíborát. Ki lesz a patronánk, ki lesz a szószólónk ? a közös gyász még jobban összeforraszt ugyan bennünket szeretett királyunkkal. De ő megtört öreg ember, hátha a kormányzás gondjait más vállára teszi .... kilesz velünk, mi lesz velünk! ? a kétség, aggság újabb felleget vet elborult egünkre. némelyek már hallani, látni vélik a dörgést és villámlást. Kosz időket élünk, Rósz csillagok járnak, Isten ójja nagy csapástól Mi szegény hazánkat! A szép beszéd elhangzása után az énekkar a „Hymnus“ utolsó versszakát énekelte el s ezzel eloszlottak az ifjak, kiki vive lelkében a jó királynő emlékét. A ref. templomban. Délután három órakor hosszú menetben lépdeltek a népiskolák tanulói a reform, templomba. Pár ezer apróság, fiú, leány ment az Isten házába, hogy fogékony lelkűk az lsen előtt megérezze a nagyok gyászát, a nemzet veszteségét. Midőn mindannyian együtt voltak, Szál а у Zsigmond népiskolai igazgató körülbelül a következő beszédet intézte az apró-ságokhoz: Mérhetlen csapás érzete hozott össze bennünket. Elvesztettük őrző angyalunkat, jóságban szeretetben kifogyhatlan Erzsébet királynénkat. E porig lesújtó hir hallatára hangos, keserves zokogásba tört kvminden magyar. — Óh nagy Isten ! gyarló vétkekkel tele teremtményeid vagyunk, tudjuk, érezzük, hogy vétünk ellened, midőn lélekfagyasztó keserveink közepette zúgolódunk . . De csoda-e, ha hitünk pillanatra megrendül, ha kérdjük, hogy az elnyomottak védőjére, a szegények istápolójára, a mások boldogsága megteremtőjére ily kegyetlen sors is várhat? . . . Mély sebünkre, — melyet emberi gonoszság ejtett,; — kérjünk a mindenhatótól gyógyító irt. És tudjátok meg e dicső alak ki volt nekünk magyaroknak. Midőn dicsőségesen uralkodó Ferenez József királyunk feleségül vette, már a következő évben százával kaptak oly magyar hazafiak szabadságot, akik azért sínylették börtönükben, mert a dicső 1848—49. évi szabadságharezunk- ban mint hős magyar emberhez illik, a legvitézebbül harczoltak. Midőn pedig, férjével 1857-ben beutazta Magyarországot, szépségével, jóságos tekintetével, édes hangjával, biztató szavaival úgy elbűvölte a magyar nemzetet, hogy nemzetünk a fejedelem asszonyt az angyalokkal helyezte egy sorba. Pécsben abban az időben gyűlölt volt eltiport hazánk, ő ekkor azt tette, hogy megtanult magyarul és lágyan suttogó nyelvünkkel, együtt, magába szívta nemzetünk szeretetét is. Ö egyengette útját a kibékülésnek a király és magyar nemzet közt. Midőn 1867. junius 8 án magyar királynévá koronáztatott legzszivesebben tartózkodott hazánkban ; kiapadhatlan, tüneményes szivjósá- gával örömöt boldogságot árasztva mindenfelé. Kedves gyermekeim! Lehetetlen ezúttal elősorolni az ő tetteit, de e nehány szóból is megérthetitek, hogy miért találta a magyar nemzetet szíve közepén az az orgyilkos tőr, mely a legnemesebb királyné drága életét kioltá. Könyörgjiink jó Istenünkhöz, hogy jó fejedelmünknek adjon a fájdalomra enyhítő balzsamot! Es te néked, megdicsőiilt alak, — kinek jóságos szavától minden könyny felszáradt, szépséges arcodról menyei üdv sugárzott — mindnyájunk szivében oltár lesz emelve, hogy ott napról-napra imádkozhassunk, a honnan imádságunk fel száll a menynyei Atyánkhoz, akinél azt kérjük, hogy sokat szenvedett lelkedet a vé- getlen mennyei öröm és boldogság dicsfénye sugározza körül. A gyermekek távozása után — 4 órakor — a jó királyné temetése pillanatában megkondul- tak a harangok. A templom zsúfolásig megtelt gyászoló népekkel, mindmegannyi gyász feketében. Bevezetésül a gimnasiumi ének-kar énekelt el egy szomorú, szívhez szóló éneket, s Balogh László kiváló művészettel adott elő az orgonán egy , gyönyörű introduktiót; ezután S z i 1 á d у Áron lelkész lépett szó-székre. Egy megható imát mondott a boldog emlékű királynéért. A nemzet keserű bánata, mélységes gyásza fájdalmas szóval foházkodik fel az egek Urához, s kérve—kéri, hogy adjon enyhületet, adjon vigasztalást a lesújtott nemzetnek, az agg, roskatag királynak. A gyönyörű ima után — a mely alatt nők, férfiak könnyeket hullattak — az „Űr imáját“ mondotta el . . . „Megszenteltessék a Te akaratod“ — Amen. Az ima befejeztével egy mély bölcseletii predicatiót mondott, a melyhez Malakkiás próféta következő mondását vette themául: „S ze- vettelek titeket, mondá az Ur!“ „Szerettelek titeket“ mondja az irás szava. „Szerettelek titeket“ — ez a búcsú szava Felséges királynőnknek hozzánk is, kit a szabad köztársaságban Schweiczban, orgyilkos tőre terített le. És ő szeretett minket, ez volt áldásos életének hű kísérője, szeretett minket, szeretetltmindent a mi magyar. Isten veled magyarok hazája! — e szókat véljük hallani az e pillanatban ragyogó szemfódól allatt nyugvó felejthetlen királynénktól. Mienk volt ő, mienk, magyaroké! Beteljesedett fájdalmas sorsában az irás szava „ha fészket találtok, az anyát ne vegyétek el fiától, ő tőle elvették fiát! Elvesztette fiát, ki mindene volt, lelke azóta megnyugvást nem lelt, most már nyugodt, óh! de mi fájdalmas, mily drága nyugalom! Milliók könnyei kísérik nyugalmába: az Ég kegyelete áldja meg az árván, anya nélkül maradt magyart! Tartsa meg szivét felséges királyunknak tovább is számunkra, legyen ő velünk árva szivével s mi vele s akkor a most már porladó tetemek emléke megfogja szentelni munkánkat, áldását fogja ránk küldeni 0, ki „szeretett minket“ s ki „Isten veled magyarok hazája“ vég- búcsúval válik el tőlünk. A remek beszéd, melynek folyamán többször szakította félbe beszédét a könnyekig meghatott szónok, mély hatással volt a gyászoló közönségre, kinek szemeiben minduntalan felcsillantak a beszéd hatása alatt a fájdalom könnyei. Yégül könnyezve áldotta meg az árván maradt nemzetet és királyt a nemes gondolkozást! lelki-atya; megáldotta haló poraiban a hőn szeretett királynét: Isten veled! . . . . Isten veled! . . . . HÍREK. — A város koszorúja. A ref. templomba a város egy díszes koszorút küldött, melynek fehérszegélyű fekete szalagján ez a felirat olvasható. „Erzsébet királynénak — Halas város és közönsége.“ A koszorú a főiskolai múzeumban fog elhelyeztetni.-- Tűz volt. E hó 10 én Farkas Dezső birtokos tulajdonát képező, 150 frtot érő buza- szalma kazal égett le; a tűz úgy támadt, hogy Tóth Ferencznek Zsófia Imre és Sándor nevű serdiiletlen gyermekei a kazal mellett tüzet raktak s kukoriczát sütöttek, miközben a szól a lángot a kazalhoz sodorta. A kazal biztosítva nem volt. — Beck Mór, a gyászmagyar. Megírtuk annak idején s mint haladást üdvözöltük a helybeli izr. hitközségnek a minapi rabbiválasztás alkalmával egyhangúlag hozott határozatát, hogy a rabbi ne — mint azelőtt — kizárólag németül, hanem legalább felváltva magyarul is szónokoljon a zsinagógában. Ezt a határozatot szerette volna most Beck Mór szép szerével visszaszivatni ügy halljuk, hogy e törekvésében egynehányan támogatni is nem átallották ; mi ezt nem akarjuk hinni, s ezért Beck úr állítólagos híveinek neveit most nem is írjuk ki. Különben — mint értesülünk — a haladás és magyarosodás ellen megkisérlett ez a merénylet a zsidó hívek hazafias nagy többsége ellenállásán hajótörést szenvedett. De ha kedvünk kerekedik, a többi gyászmagyarkák nevét is közöljük. hogy tájékozza,magát városunk magyarér- zelmii polgársága. Es ha Beck Móricz úr újabb kísérletet tenne, ha tehát még nem játszotta volna el — gyermekjátékait, — gondunk lesz rá, hogy annak rendi-módja szerint eljátszuk vele! Majd elküldjük egy kis — szóra — Becsbe ha már annyira istálja — a magyar nyelvet! Annak idején át fogjuk adni — a közmegve- tósnek! KÖZGAZDASÁG. Akukoricza moly.*) Jablonowski József-től. A moly életmódja. A rajzás alkalmával a megtermékenyített nőstény petéit nem tömegesen egy helyre, hanem egyenként helyezi el az egyes növényekre. A kukoriezánál (először végezzünk ugyanis ezzel a növénynyel) kiválasztja annak legmagasabb részét, a ezimert (himvirágzatot, zabját) s annak egy vagy két ágacskájára tojja a petét s azután tovább megy más czimerre, mig összes, legalább is 30—40, vagy még ennél is több petéjét le * A „budapesti m. kir. Rovartani állomás“ által kiadott s a polgármesteri hivatalhoz terjesztés végett meg- megkiildött ezen útmutatást szívesen ajánljuk gazdáink figyelmébe.
