Halas és Kis-Kőrös, 1897. január-augusztus (2. évfolyam, 1-35. szám)

1897-03-21 / 12. szám

tartás ? Mit adnak nekik útravalóúl azokra a napokra, a melyekről szeretjük hinni és remélni, hogy a mi életünkben talán még nem fognak hekövetkezni; de a melyeknek bekövetkezése, mint egy Damokles-kard ott függ ezeknek a feje fölött.

Az iskola mit ád nekik ?

Kellene adnia egy eaomó ismeretet, melynek birtoka szükséges a világban való boldoguláshoz; meg kellene adnia a tájékozottságot azon eszmék és kérdések körül, melyek az emberiséget foglalkoztatják : ezt az értelmi fejlettséget, mely az élet dolgait helyesen tudja -felfogni felbecsülni és megítélni ; részesévé, mintegy közbirtokosává tennie a növendéket azon eszméknek és gondolatoknak, melyek az emberiségnek köztulajdonát képezik.

Többé kevésbbé megadja ezt minden iskola. Egyik, a melyik tökéletesebb fölszereléssel, jelesebb erőkkel van ellátva jobban ; a másik is fogyatékos és elgyeugült állapotában tőle telhetőleg. Azonban, ha azt akarjuk, hogy ne csak jegy szál bizonyítvány legyen az, a mivel az iskola a növendéket az élet küzdelmeire felszereli, ha azt. akarjuk, hogy az iskola megfelelhessen a rá háramló fontos feladatoknak, akkor sem az állam, sem a társadalom nem cselekszik helyesen, ha ezt az iskolát mos tóba gyermekének tekinti, s működését eb lenezevvel, esetleges bajait és vergődését kárörömmel és ellenséges indulattal szemléli,

j. Mert mi az, a mivel az iskola mellőzésével a szülői ház fölnevelni törekszik a maradékot ?

Egy jelszó uralkodik ma a világon : a vagyon. A ki azzal a kilátással tekinthetett a jövőbe, hogy utódait e mindent magában foglaló arcanummal fölszerelve fogja az élet tengerére kibocsátani, az eddi ; még tán bizton és megnyugvással gondolhatott ezek sorsára. De ime az emberi f-'jlődés iránya oly fordulatot készül venni hogy ez a tudat nem nyújthat többé absolut biztonságot. Nálunk bizonyára nem fordult még pneg egy szülő fejében som az a gondolat, hogy jöhetnek idők, mikor az ö- röklött vagyon egészen hiábavaló eszköz lesz az élet viszontagságai közt. Pedig ettől a gondolattól nem lehet többé elzárkózni annak, a ki gyermekei vagy maradékai sorsát szivén viseli s a ki nemcsak mától holnapra gondol, hanem a messze jövendő eshetőségeit sem hagyja tekinteten kivül. Egy emberéletet átlag 33 évre tesz a tudomány, de ez csak átlagos életkor, egyénileg nem igy áll a dolog. Azoknak, kik most az élet 1., 2-ik évtizedében vannak, még előttök állhat 70-80 esztendő. S micsoda óriási átalakulások mehetnek végbe addig a világban, elképzelhetjük, ha a 70—80 évvel ezelőtti időre és annak viszonyaira visszagondolunk.

Az ókori bölcs szava, melyet az tí- jabb idők embere annyit megmosolygott, hogy t. i. csak annak biztos a vagyona, a ki mindenét magával hordja, a lehetőség láthatárába emelkedik ismét. Ma is igaz kezd lenni az, hogy föltétlenül biztos tulajdonunknak csak azt tekinthetjük, a. mi közvetlenül egyéniségünkhöz tartozik. Ezek ismereteink, tudományunk, képességeink, munkabírásunk. Ezek azok a tényezők, melyek a dolgok bárminő rendjében is biztos

eszközlői az egyéni boldogulásnak. S ezeket a szülői ház egy magában nem adhatja meg a növendéknek; mert ezek kifejtése teszi épen az iskola feladatát s itt az ő munkája nem nélkülözhető és nem pótolható.

Az iskola feutartása és istápolása s annak oly állapotba helyezése, hogy működését teljes erővel folytathassa, elsőrendű és közvetlen érdeke mindnyájunknak, oly közelfekvó érdeke, a melyért a legnagyobb áldozatoktól sem szabad visszariadnunk. Azt a járulékot, a mit a közügyek fentartásához és vitélehez szolgáltatunk, megszoktuk úgy tekinteni, mint valamely alkalmatlan terhet, a melyet viselnünk kell azért, mert nem menekülhetünk tőle, de a melynek céljait, rendeltetését, felhasználását magunktól egészen messzeállónak [tekintjük. Helyesen gondc>lkodunk-e igy e- gyébnemü közügyek terlieiről vagy nem, arról most nem akarunk szólni, de annyi bizonyos, hogy azok az áldozatok, melyeket akár egyedül, akár testületekül az iskola érdekében teszünk, a többivel nem eshetnek egyforma tekintet alá. Ez áldozatokat saját magjainknak hozzuk, gyermekeinknek, maradékainknak. Utódaink sorsát biztosítjuk ezekkel s azt a célt mozdítjuk elő, hogy ők majd akkor is. mikor mi mái- nem leszünk, mindenkor biztosan megálhassanak az ; élet bármily vészei és j viharai közt. '

Márc. 15. Halason.

ЧВ íié i 10 i i •< . ■

A halasi” fŐgiiritt. ifjúságá kétüú'tó:-* pé’yt is rendezett á nagy nap emlékére. Mindkét ünnepről elmondhatjuk, hogy íö- lülemelkedvo a sablonos ünnepek fölé az ifjúság úgy a vezető tanárok névszerint Korda Imre és Balogh László a közönség osztatlan elismerését és háláját vívták" ki. Különösen ki kell emelnünk Korda Imre tanárnak lapunk ellő helyén közölt nagyszabású beszédét, továbbá Balogh énektanár által betanított és remekül előadott Kosuth dalt, mely úgy a délelőtti mint délutánni ünnepélyen a közönséget határtalan lelkesedésre ragadta. Tekintettel arra, hogy márc. 15 ike nem csak a közönség, hanem az ifjúság ünnepe is, az ünnep két részben tartatott meg. Heggel 9 órakor vette kezdetét az ifjúság ünnepe, melyen a tanárikar telyes számban megjelent. Ez alkalommal az ifjúság a nagy nap iránti kegyeletét fényesen lerótta. Korda Imre tanár rövid bevezetője után melynek velője az volt, hogy: „Csak az a mienk a mit tudunk“ az ifjúsági énekkar elénekelte a „Szózatot.“ A lélekemelő ének u- tán Biirgner A. IV. oszt. tanuló lépett az emelvényre s.lelkesen szavalta el Lampérth Gr. „Ezredik év“ cimü költeményét. A sikerült szavalat után elénekelte a dalkör a „Kosuth dalt“ miután az ifjúság szűnni nem akaró tapsokba tőit ki, úgy hogy a dalt meg kellett ismételni. Megyercsi Béla következett ezután ki Eudnyánszky „Az ifjúsághoz“ cimü költeményét szavalta sok érzéssel. Az ifjúsági zenekar népdalai után a főtitkár tett jelentést azon pályázat eredményéről, melyet a főiskolai önképző kör ez alkalomra kitűzött. A pályázat meglehetős meddő volt, egyik jutalmat ki sem adták. Pálya dijat nyertek Böhm József és j Csinesák László. Az énekkar elzengte a

„Himnuszt“ Kiss Tamás elmondta záró beszédét miután az ifjúság ünnepe véget ért.

Délután 3 órakor a főgimn. rajzterme zsúfolásig megtelt előkelő közönséggel, melyben különösen ’a szép nem volt túlnyomó köztük a leáuynevelő intézet növendékei teljes számban.

Az ünnepély első száma Korda Imre tanárnak lapunk más helyén egész terjedelmében közölt igen érdekes beszéde volt, mi után a dalkör a „Szózatot énekelte el. Majd Megyercsy Béla hazafias lelkesedéssel szavalta el a „Talpra magyart“ utána pedig Bürgner A. szavalta el igen ügyesen Arany „Rendületlenül“ cimü versét. Eöl- hangzott a „Kosuth dal“ áhítattal halgatta a közönség s tapsolt utána lelkesen hosz- szasan. Megéljenezte a közönség Kiss Tamásnak remek szavallatát (Várady Petőfi, visszatér.) Elhúzta sikerűit népdalait a zenekar, elénekelte "a dalkör a „Hymnuszt.“ Végül az önképzőkör alelnöke lelkes szavakban fejtegette a nagy nap jelentőségét. az ünnep műsorának lejátszása után főtiszt. Szilády Áron mondott a közönségnek lélekemelő beszédet.

A politikai körök közül a független és szabadelvű körök tartottak nagyobb szabású ünnepélyt mind két helyen a szónokok lelkes szavakban emlékeztek meg a nagy napról. Este népes bankett volt úgy a szabadelvű, független mint a város alsó részén levő önképző körben. Hazafias tosz- tokban ez alkalmakkor nem volt hiány s a mulatozó közönséget csak a hajnali órák oszlatták szét.

1897. március 17.

A nem rég alakult Polgári Olvasókör márczius 15-e alkalmából saját helyiségében kitünően sikerült ünnepélyt rendezett, melyen tagok és vendégek szép számmal jelentek meg.

Az ünnepély lefolyásáról következőkben számolunk be :

Este 7 órakor énekelték a„Hym nmzi“, mit Meskó János elnök alkalmi beszéde követett. Ebben a napjelentöségét mélratta, összehasonlítva я nagy napokat a mai márcziussal. Beszédét megérdemelt taps és éljenzés jutalmazta.

Ezután a dalárda gyújtóit a „Tavasz elmúlt.“ címűd ilra, fel lelkesítve vele a hallgatóságot, Mijd Eiler Miksa I emlékezett meg Kossuthról és Petőfiről s ennek kapcsán elszavalta a „Talpra magyar“ t. Végiil a szózat következett, de ezt már. mint könnyen elgondolhat) nem csupán a dalárda énekelte.

S most társasvacsorához ültek, a hol a lehető legjobb hangulatban mula- latott reggelig a megjelent közönség. Természetesen felköszöntőkben sem volt hiány. A hazáért, királyért s népért mondottak felköszöntőt Sehróth Péter, Meskó János, Topolay Mihály és Kovács Imre.

A „Polgári Olvasó-kör“ második bálja.

Oly nagyszerűen sikerült a kór első