Halas és Kis-Kőrös, 1897. január-augusztus (2. évfolyam, 1-35. szám)

1897-02-14 / 7. szám

Szóval: a vidéki nem pártolja aj Vidékit és tömjénezi valóságos majomszeretettel mindazt, ami fővárosi.

így azután pusztul a vidék. De pusztul maga a vidék inteligeneiája is- Mert a hanyatlás nemcsak az ipar és kereskedelem rohamos pangásában és hanyatlásában mutatkozik, hanem más jelenségekben is.

így például a diplomás emberek és mindazok, kik tudományukkal vagy tehetségükkel érvényesülni akarnak, a fővárosban kívánják elérni boldogulásukat. Kicsinynek tartják erre a vidéket és nem méltónak, hogy ott szerezzenek maguknak hirt, tiszteletet vagy elismerést.

S az illekes körök — sajnos maguk is osztják ezt a hibás nézetet. A nagy tehetségnek a központban a helye ! Ez a jelszó. A nagy tehetségnek szüksége van a fővárosi légkörre és csak itt találhatja meg az ő méltó helyét és környezetét.

Pedig ez nem igaz. A nagy tehetséget észreveszik és méltányolják mindenütt és a nagy tehetségekre tízszeresen szüksége van a vidéknek A vidéknek most nincs társadalmi élete. Nem lüktet vér a vidéki- társadalomban, mintha halálálmát alud- ná. Egy-kót nagy város életképes és munkabíró társadalmától eltekintve, a vidéki városokb:iu nincs élet, nincs gyülekezés, nincs együttműködés, és nincs semmiféle társadalmi akció. Nem törődnek sem irodalommal, nem éreznek magukban erőt és akaratképességet nemes célok elő mozdítására és humánus alkotások megteremtésére, legfeljebb csak politizálnak.

így vagyunk persze a vidéki szinj házakkal is, melyeknek nincs közönségük, az irodalmi társaságokkal, melyeknek nincs elég tág működési körük, igy a sajtóval, melynek nincs közönsége, igy a csekély, számú jótékony körrel, melynek nincsenek tagjai, hacsak a kaszinók kártyakompániáit nem tekintjük jötékonycélú társaságoknak.

Foglalkozni kellene a vidék bajaival és mostani hanyatló állapotával, friss vért, embereket kellene levinni a vidékek társadalmába, akik tudnának ott uj életet is kelteni. Mozgalomnak kellene keletkezni az ipar és kereskedelmi kamarák kebelében mely- lyel meggátolnák a vidéki ipar és kereskedelem pusztulását, és keresztül vinnék, hogy a vidék a vidéken sze rézzé be szükségleteik

Ha nagyobb tőke fog állandóan közkézen forognia vidéki városokban, ha nagyobb lesz kereskedelmi, ipari és közgazdasági élete, és a vagyono- sodás nagyobb mérveket ölt, úgy e javulás önként magában rejti a társadalmi téren való Javult állapotok bekövetkezésé is.

A pénz mozgató ereje mindennek és ha nem küzdenek vidéki polgártársaink gondokkal és rendelkeznek tőkével, bizonyára nem ijednek meg és nem húzódnak vissza minden nemesczélű társadalmi akcióiéi, haj . 7

j nem igenis részt vesznek a társadalmi életben és ezzel valódi társadalmi életet teremtenek.

És ha a vidéki városoknak társadalmi élete eleven és működés-képes lesz, nem fognak a fővárosba kívánkozni mindazok, kik tehetségüket és tudományukat most nem érvénye- sithetik.

Terjedjen ki a kormány figyelme a vidékre is, mert az ország nem a fővárosából él és lesz nagygyá, hanem a nagy vidék rendezett állapotai is hozzájárulnak az állam erejéhez és háztartásának szilárdságához.

Farsang.

A halasi korcsolja egylet táncestélje.

Általános vélemény az, hogy Halifax ur, csak is a legsíkosabb parketten a jégén aratja habárait, pedig ime 6-án szombaton este bebizonyította, hogy a táncterem is épen úgy birodalmához tartozik mint a jég.

A halasi korcsolja egylet mulatsága úgy fény mint látogatottság tekintetében fölül multa az összes eddigi halasi mulatságokat. Eég nem láttuk igy együtt egész hölgyközönségünket-, ragyogón, káprázatosán változatos toálettekbe öltözve s hogy ez igy történt azt csak is a rendezőség a- zon tagjainak köszönhetjük a kik fáradságot nem kiméivé, rózsás picinké újaikkal fűzték össze e valóban díszes estély közönségét E kis ujacskáké a főérdem, nekik nyújtjuk át a méltán megérdemlett babért.

Nyolc órakor kezdett gyülekezni a közönség, még pedig oly nagy arányokban, hogy 9 órakor a városi nagy vendégló termei, melyeket э rendezőség dúsan diszitte- tett fenyő gályákká!, zsúfolva voltak. Már a gyülekezés alatt elkezdődött a tombola jegyek elárusitása s jaj volt azon tárcának, a melyet az elárusító hölgyek megkörnyé- keztek, mert az bizonynyáta laposan, üresen került vissza tulajdonosa zsebébe, 10 ó- ra körül megkezdődött a tombola, még pedig oly nagy. érdeklődés mellett, hogy a nyerő alig tudta a nyert tárgyakat a közönség- nagy tömegén keresztül kézhez kapni. Elcsendült az első amho egy nyoicadász ajkáról, s a közönség ujongása között vette át az első nyereményt, a krajcáros iront és irkát. Bizonyosan Fortuna isten asszony

pen a hűtlenné vált Gyurijával ölelkezni akart, azért mégis csak fel tápászkodott rossz papucsot húzott a lábára, olya kát á- sitva, hogy majd ki fordult foga hijas száján, gyergyát gyújtott s csak úgy éjjeli kosztümben kiment beereszteni az elkésett vendéget. A mint kinyitotta az ajtót a gyertya világa rá vetette homályos fényét a belépőre, a ki nem volt más, mint Boros Gazsi, a kinek foglalkozását bajos volna megállapítani, mert ma vándor színész, holnap kötél tánozos, egy hét múlva már talán a magas kormány, érdemeinek elismerésül ingyen utazásban kosztban és kvártélyban részesíti. Nyúlánk termetét kopottas ruha fedi fekete bajusza magyarosan kétfelé csapva, sötét szemei a bekebelezett nagy mennyiségű pálinkától csillognak, mint éjjel a szent-János bogár, bizonytalanul kalimpá- lodzó lábaival oda támolyog az ajtó melleti lóczára s nagyúri hangon kérdi: — Van-e jó boruk hugám ?

A bugámnak szólított Rozi leiköm, a ki Gazsinak legalább is öreg anyja lehetne, tetszetősen végig nézett túl kifejlett pangásnak indult bájain, tőle telhető bűvös bájos mosolylyaf, olvadó és szomjazó tekintettel nézett a szép fiatal emberre s igy szólt:

— I)c van ám olyan, hogy még a török szultán is megnyalná utánna a szája

szélit.

— Bajosan hugám, mert az nem iszik bort, enyeleg a borvirág nimfával Gazsi.

— No majd meglássa mindjárt. Avval kihömpölygött a Rozi leiköm borért.

Jó nagy kancsóval tért vissza. Oda tette Gazsi elébe, a ki jót húzott belőle s kabátja újjával végig törülte az úgy nevezett lepény lesőt, azután közelebb húzódott a Rozi lelkömhöz, kinek a szive legalább is úgy lötyögött, mint kabakba a beúszol ült dugó, s elkezdett vele susogni, kezével annak terjedelmes bájait cirógatta,

: pufok ábrázatjára pedig csattanó csókokat osztott.

Hogy meddig susogtak ekképen azt soha sem tudtam kifürkészni, hanem az bizonyos, hogy . más .nap, meg harmadnap, még azután mindig, hol egy lúd czomb, hol egy püspök falat vándorolt az ablakon keresztül a Rozi lelköm kacsóiból a Gazsi markaiba, aki azt illendő étvágygyal rendesen el is fogyasztotta mindig.

Néhány nap múlva az én Gazsi komám már nem egy ablakhoz járt csupán, hanem háromhoz : egyikön a Rozi leiköm adogatta ki az étvágy, gerjesztő külön nemű pecsenye féléket, a másikon a Juczika áldozott egy-egy fiaskó bort a Gazsi olt- hatlan szórajának, a harmadiknál pedig

Pancsa kisasszony nyújtogatta formás kacsóját, a melyikben egy pár szivar, meg több kevesebb hatos és nem hatos csörgött, a melyeknek hova fordítását olyan értelemben magyarázta Gazsi, hogy azok vérmes reményeket ébresztettek Pancsa kisasszonyban, hogy nem sokára Ilimen rózsa- lánczaival fűzik össze egymást Gazsival s úgy haladnak együtt az élet göröngyös utain.

Darabig jól is ment minden, elégedettek voltak mindannyian. De a sors könyvében más volt feljegyezve számukra, nem hosszan tartó boldogság, hanem fájó csalódás.

Gazsi egy barongós délután el gondolkozva az élet mivoltáról, a mi úgy látszik keserűséget költött fel érzelem dús kebelében be fordult az úri csárdába, hogy nehány pohár borba fojtsa szive keserveit.

A csárdában a halvány arcú bánatos szemű Juliska volt egyedül, kinek ólom színű, fonyadt arcán a felkelő nap első sugara van rányomva pirositóba mártott pemzlivel, s a kinek egy csókjáéit a vak cimbalmos egykor három napig lógni akart az akasztófán, étien szomjan. Szemei méla búsak, mint a Csákó ököré. Ezt onnan tudom, hogy a Csuka komám a ki gyöngéd érzelmeket táplált iránta, mikor nem