Halas és Kis-Kőrös, 1897. január-augusztus (2. évfolyam, 1-35. szám)
1897-01-24 / 4. szám
Egy városnak vagyunk gyermekei ; az elöljáróság nem egy párt, hanem az összes lakosság ügyeit intézi s intézte eddig is közmegelégedésre ; a képviselő közgyűlésen nem pán; ember, tehát ott a politikai párt tekinteteken felül kell emelkednie, úgy miként a függetlenségi párt a maga egészében felül emelkedett azon. Távol ^áll tőlünk, hogy akár egyik akár másik tisztviselőről véleményt mondjunk, valamint az ellen sem lehet szavunk, hogy egyik másik állásra többen pályáznak, mint a közügyek terén a jogosult közóhaj kifejezőnek : a lapnak fel kellett a- zonban szagát emelni, s mi bízva képviselőink józanságában és előre látásában, hisszük, hogy óhajtásunk általa teljesítve leend és válasszanak e városnak oly tisztikart, mely minden tekintetben feladata magaslatán áll s a város és polgárainak igazait úgy lefelé, mint fölfelé törvényszerű védelemben részesíti, általában a kívánatos bírálatot minden tekintetben kiállja és nem feledi a képviselőtestület, hogy a választással saját maga felett is Ítéletet hoz, mely ha lesújtó leend, azt reperálni nem lehet, különösen ajánljuk mindenkinek, figyelmébe Kolozsváry Kiss István városunk képviselőjének egy alkalom mai tett, az igazságnak teljesen megfelelő azon kijelentését, hogy: „ a mely párt a városban többség, azt terheli a felelősség azért, hogy közügyeink részrehajlás nélkül és pártatlanul egyedül a közjó által befo- lyojásoltatva vezettetnek “ ennek a- zonban előfeltétele az, hogy a kipróbált, ismert, munkabíró tisztviselők ok nélkül helyükből el ne mozd itassanak. A Strohmann. Magyarul: szalmáember, vagyis szalmabáb. Használata igen gyakori. Vannak valódié, s eleven Strohmannok. A valódiak közé számíttatnak a födött terepen harcoló csapatrész által használtatni szokott bábok: miat afféle bátor katonák kiállítják a legveszedelmesebb helyre, hogy az ellenség figyelmét magára vonja, s arra lövöldözzön, és azt a hasonló csapat a saját előnyére kihasználja. Azt mondják hogy gróf Ráday Gedeon a hires szegedi királyi biztosnak is volt ilyen Strohmanja, mely gróf Ráday hű alakját viselte, szépen fel volt öltöztetve, és elhelyezve a szegedi vár egyik kihallgató termében, és alaposan kivallatta a rablókat és tolvajokat, de ha' merényletet kíséreltek ellene, természetesen a merénylő járt pórul. A Strohmanók ezen fajtája tehát hasznos. Az eleven Strohmanok közé számítják azokat a kétlábú és tüdővel lélckző egyéneket a kik országos képviselőket rejtenek hátuk mögé egy-ógy vicinális vasút építésekor: legtöbbször azonban tisztujitás- kor születnek és emelkednek jelentőségre Minthogy pedig nálunk atisztujitás kérdése ! épen aktuális, érdemes vele foglalkozni: Azt mondja ugyanis a törvény, hogy a választás alá eső tiszti állásokra legalább bárom egyén jelölendő, ha ennyi van, — már pedig szokott lenni tizenhárom is. A tisztviselőségre aspiráló urak közül egyik egynek, a másik másnak tetszik, miközben folynak a korteskedések, kapacitalások, a választóközönség pedig kiáll a síkra, és büszkén veri mellét, érezve, mily fontos jogot gyakorol, is azt neki a törvény adta. Mikor aztán összegyülekeznek, azon veszik észre magukat, hogy egyetlenegy közül választanak, és oda van a fontos jog gyakorlása, a tizenhét aspiráló urnák semmi nyoma a jelöltek névsorában. És mi ? vagy ki okozta a kiábrándulást ? : a Strohmann, az eleven báboknak ez az uj fajtája. Rájönnek aztán mindjárt a turpisságra, hogy a három jelölt közül kettő eleven Strohman volt, akik csak figurált.ak, a szavazás elett aztán visszaléptek és ott maradt az az. egy akit a kijelölő bizottság akart. A Strohmannok intézménye nálunk eddig ismeretetlen volt, de Bácskában például igen hasznosnak bizonyult . Mert hát ott sem szokott mindig megegyezni a választó közönség Ízlése a kándidáló bizottság ízlésével, és már igen korán belátták, hogy e téren ezen intézmény nekik i- gen üdvös és hasznos. Hogy ott hasznos lehet megengedjük, sőt hogy Krassó-szörény megyében még szükséges is, a magunk részéről meg is erősítjük, mert ott a nemzetiségek lakta vidéken nem tanácsos a tiszti állások betöltését korlátlanul a tömegekre bízni. Ámde a mi talajunk a Strohmanok ilyen fajának tenyésztésére nem alkalmas, ezzel az intézménynyel a közügynek hasznos szolgálatot nem teszünk, mert nálunk nem kell attól tartani, hogy valami pánszláv agitátort választó közönségünk megválaszt. Ez a közönség sokkal magya- rabb, sokkal higgadtabb és bölcsebb, minthogy ilyet tegyen; meggondolja az jó előre. És ha annak a választó közönségnek jogait ilyképpen illuzoriussá tesszük, esak az ellenszenvet és boszankodást keltjük fel nemcsak a Strohmannok, de az azok ’segédiák mög a rektram kísérte ki a koporsóját ének szóvá. Mikó e temettük szögényt én is haza ballagtam bemöntem a házba mög kigyüttem, de séhuu se találtam belemet olian rosszú esött, hogy nem hallottam a Jutka asszony pörölésit. A mint ott ^yüvök — még mint égy álom járó egy- sző csak e bődül a Siska tehén olyan busán mintha az is tunná, az is értené, hogy mög hat a szögény anyukom. A Siska bö- gésirű eszömbe jutott, hogy má ké tnapja se nem öttem se nem ittam vele együtt. Fogtam hát a tarisznyámat töttem bele égy kis harapni valót azután kihajtottam a Siskát Dakóba legelőre. Én lédütem égy búkor mellé falatázni, a Siska mög leget egysző csak hallom ám, hogy bőg, mintha nyúznák. Oda nizök hát látom hogy égy embör szalad utánna s pufojja jobbrú barú. A mint engöm möglát a Siska igenyösen gyün felém, mög át előttem rám nézőtt ava a nagy bánatos bús szemelve, mintha mondaná, hogy ne engeggyem bántani. E közbe oda ért az az'embör is aki úgy ütötte a szögény párát. Egy nagy réztányér logott a nyakába, e nem tuttam taláni, hogy mi az ördög. U kinyerne még mög nem mondta, hogy ü bizo-y mezóröndér. Azután mög kérdözte a nevc.net fölirta a vörös notieá- ba, avva tovább akart mönni : De én mög- csiptem a uy kán a bőit s kérdöztem tüle hogy: minek bántotta a Siska tehenet ? aszonta hogy : eresszem e mer ü hivatalos szömély, majd mög tugya nem sokára, bőgj*- mié bántottam a Siskát. Én persze nem elégöttem mög evve a felelette; a miér is : az ünneplő csizmám orrát érintközésbe hoztam az iillökéjive, mög úgy • vissza kézbü mög támasztottam, hogy kibuggyant orrán szájján a vér azután elerésztöttem hogy monyon a szélnek. Nem sokára égy igazi röndér hozott néköm möghivót, a melyikre az vót Írva, hogy ha negyed napra mög nem jelenők a hatóság előtt hát csendőrökké vitetnek oda. El is inöntem a mondott időbe, bői aztán tuttomra attak, hogy 10 irtot köfizet- nöm a mié a Siska tehén le legete a Csu- tára Jancsi kurumpliját, azután mög nyőcz napi árestomot szabtak rám a miér hatósági közeg ellen emelintöttem a kezemet, mög a lábomat. Hiába montam én: hogy nem azért bántottam mer röndér, ha nem azér ü is bántotta a Siska tehenet, csak le köl- lött néköm üni a nyocz napot. — Ugyan az isten áldja meg magát, mondja már meg, hogy mit akar — fakad ki a végrehajtó — csak nem azért jött ide, I nekem elmondja a maga meg a Siske élet ’ történetét ? I I — Ott vagyok má instálom a tekén- ! tetős urat. Hát, a mint mondtam a nyócz napot leütem, hanem a tiz frtot még nem fizethettem mög, mert e verte a jég a feles vetésömet. Tegnap kaptam égy cédulát, hogy fizessem meg, mer ha nem, hát elárverezik a Siska tehenet. Azé gyüttem a tekén- tetős úrhó, mer azt gondotam a tekénte- tetős ur kituggya csinyányi a dógot úgy, hogy majd aratáskó fizetőm mög a tiz frtot: Tekintetes Nyúzó Dániel úr szemei felcsillantak a evikker alatt, fagyos arcza kiderül, de csak egy pillanatra, azután megint azzal a szúró tekintettel fagyos arccal fordul az előtte álló megtört alakra. Kellemetlen rikácsoló hangjának lágyahb kifejezést akarva adni, még vissza taszitóbban hangzik ajkáról a szó, minek daczára Csu- ma Peti úgy örül, szinte megkönyebbülve sóhajt fel: hogy,, mégis van jó embör a világon“ Ugyanis Nyúzó uram azt tanácsolta neki, hogy: mikor majd el akar menni hozzá foglalni tudósítja előre s ő szépen elhajtja addig valahová a Siskát mig ő ott jár. О persze nem talál foglalni valót, visz- sza megy üres kézzel s igy‘ tesz mindaddig mig ki nem bírja fizetni. — Hát aztán mit fizetek ezé a nagy szívességé a tekéntetős urnák — kérdi Csuma I Ö Peti — mer csak nem kívánhatom, hogy in- í gyen fáradjon annyit a tekéntetős úr. ? — Szögény embör maga is barátom
