Halas és Kis-Kőrös, 1897. január-augusztus (2. évfolyam, 1-35. szám)
1897-08-15 / 33. szám
Amint halljuk, zsidó polgártársaink elhatározták, hogy a több év óta üresedésben levő rabbi állást ismét betöltik. Most hát alkalma lesz a hitközségnek hazafias érzelmeit, az elmondott gyászénekekből merített tanulságot érvényesíteni : „Nyelvében él a nemzet.“ A hazafiasság elválaszthat!an a magyarságtól. Reméljük, hogy a hitközség szakítani fog az eddigi szokással, hogy a rabbi német szónoklattal tartja híveit, holott azok sokkal jobban értik a magyart. Bátran elmondhatni, hogy alig van 2—3 ember, aki a magyar szót nem értené, de igenis a hitközségnek majd fele, különösen a fiatalabb generáció, amely talán legjobban szorul a pap oktatására, nem érti a német szónoklatot. Milyen fonák dolog tehát, ha a rabbi feláll a szószékre és prédikál olyan nyelven, a melyet a hívők nagyrésze nem is ért ? ! Miért ez előszeretet a német nyelv, annak a nyelve iránt, aki a zsidók elleni gyűlölet, az antisemitizmus hirdetője ? Nem gondol- ják-e meg azt, hogy ez méltatlanság a magyar nemzet iránt, mely őt nemcsak minden jogaiban részesítette, hanem erős bástyának is bizonyult a szomszéd Ausztriában dühöngő antiszemitizmus ellen ? Mindezekre tekintettel, azon reményünknek adunk kifejezést, hogy a hitközség nemcsak oly rabbit fog választani, aki a magyar szónak teljes birtokában van, hanem azt is ki fogja mondani, hogy a magyar szó a szószéken nemcsak mint vendég szerepeljen, hanem a rabbi rendesen hazai nyelven, vagy legalább felváltva a némettel — hirdesse az Isten igéjét. Különösen az ifjúságtól, mely már a magyar szóban nevelkedett, elvárjuk, hogy mozgalmat fog indítani, hogy a hitközség ily értelemben határozzon. Ez uraim, kötelesség! Közgyűlés. A képviselőtestület e hó 13-án pénteken rendes közgyűlést tartott, a melyen a múlt évi összes számadások, — a gyámpénztárit kivéve — tárgyalás alá kerültek, ki- hirdettetett a megyei törvényhatóságnak városi általános tisztujitás tárgyában kelt azon határozata, mely szerint a felebbezés félre- tételével a választás általánosságban jóváhagyatott s csakis az ügyész választás semmi- sittetett meg. Úgy vagyunk értesülve, hogy a megye határozata felebbezéssel fog megtámadtatok A jármüvek használatáról alkotott városi szabályrendelet megye által megerősit- tetvén, életbe léptettetni határoztatott. A szabályrendeletet alkalmilag közölni fogjuk. A tanyai iskoláztatás ügyében tett iskolaszéki és tanácsi előteijesztéssel kapcsolatban szóba hozatott az egy ízben már vita tárgyát képező iskolafelügyelői állás, melynek szükségéről mindenki meg van győződve. A községi közdűlő utak kijelöltettek és pedig ilyenekül kimondattak: 1. az úgynevezett „sós-ut“, 2. kecskeméti-ut, 3. félegy- házi-ut, 4. kis-majsai-ut, 5. Zsana pusztai ut, 6. balota pusztai ut, 7. jankováczi-ut, 8. mély- kuti-ut, 9. köbönyi-ut, 10. sóstói-ut, 11. csá- szártöltési-ut. Tudomásul vette a képviselőtestület megye határozatát, mely szerint a város folyó évi költségvetése jóváhagyatott s azzal kapcsolatban az abból törölt professori fizetés fedeztetni rendeltetett. Legközelebb a hozott határozatokkal részletesen fogunk foglalkozni. A felső leányiskola. A nőnevelés s ezzel kapcsolatban a leányiskolák fontosságának és szükségességének tudata s érzése még nem oly általános, a minőt az megérdemel, s a minő szükséges volna ahhoz, hogy a közművelődési intézetek e fontos nem lehetett, a kertész ott volt a közelben könnyen észrevehette volna a viráglopást.. Egy szirmot e fehér violából azonbai mégis leszakítottam s eltettem tárczámba hogy, ha már az egész az enyém nem lehet legyen belőle az enyém egy parány, legyei enyém az emlékezet ... És mikor ezt ai egyetlen szirmot letéptem, lábaim minthí megmeredtek volna, — nem tudtam onnai távozni. Csak néztem mereven azt az egyet len szál violát . . . s a letépett szirom minthí ólomsulyként nehezedett volna keblemre. Szi vem elszorult valami kimondhatlan fájdalon terhe alatt s én sirtam-sirtam sokáig . . . E: a fehér viola megannyi kedves emléket idézet vissza memóriámba . . . A kertésznek föltűnhetett, hogy olyai sokáig maradtam egy helyen, mert odajöt hozzám, megérintette váltamat s miután látta hogy könnyezem, részvéttel kérdezte : mi ba jóm ? — Semmi! felelém neki. Jó éjszakát!. . Azután felébredtem. * * * Itthon vagyok ismét a mi kicsiny kér Bi r* Irlmn Aff JiIäR о 111 rvo CJ olofí a nó'/omofon ága a társadalom és állam által szemben egyébb intézeteinkkel — a megfelelő támogatásban részesülnének. Itt-amott, főleg nagyobb városainkban vannak ugyan felsőbb leányiskolák és úgynevezett „intézetek“, de ezeknek jó része inkább csak luxus-cikk, csak a gazdagoknak való, — mig a szegényebb közép- osztály s a honoratiorok leányai számára csak nehány polgári iskolát állíttatott fel az állam, — s néhol állam segélylyel helybeli testületek által. Mindez azonban nem elég. Nem elég már csak azért sem, mert ez intézetek, iskolák közül a legolcsóbb is liasonlithatlanul drágább, mint a megfelelő fiuintézetek. Pedig a viszonyok hova tovább úgy fejlődnek, hogy a nők képzése még égetőbb leszen. A létért való amaz óriási küzdelemben, mely századunk végét kiválólag jellemzi, s mely a jövő században bizonynyal növekedni fog, — a nők nem állhatnak meg az eddigi fegyverekkel, akár mint családanyákat, akár mint önállóan működő egyéneket tekint jük is. Mind a két esetben okvetlen magasabb képzésre van szükségük. Hála korunk szabadabb jellemének, méltányosabb gondolkodásának, a nők már számos pályán találnak önálló foglalkozást s ezzel existentiájuk biztosítását; de mindezekhez bizonyos qualificatio kívántatik, melyet csak megfelelő olőképzés után szerezhetnek meg. Midőn tehát az állam és társadalom pályát nyit a nőknek, ebből szükségkép következik az a kötelesség is, hogy módot nyújtson megfelelő intézetek állítása által a szükséges qualificatio megszerezhetésére is és pedig úgy, hogy az a szegényebbek által is elérhető legyen. De nagyobb képességre, nagyobb műveltségre van szükségük a nőknek, mint családanyáknak, mint házi nőknek is. És itt nem azt az — eddigi intézeteink legnagyobb része által produkált műveltséget, mely felületes ismeretek mellett tökéletlen zongora kínzásból, idegen szavaknak az anyanyelvvel való zagyva összekeveréséből, s ennek ez által való megrontásából, rósz regények olvasásából, mindezek után pedig az ily műveltség bői származó s magasabb igényeket formáló szereplési vágyból állott: hanem azt a műveltséget értem, mely a kedély mmcsitése mellett az alapos, intensiv számítás által az értelmet és ítéletet иду fejleszti ki, hogy a nő bármely adott helyzetben és állásban magát fel találni, magát ahhoz alkalmazni tudja. És ez általános czél mellett — sajátos viszonyainkat tekintve — a nőnevelésnek még szorosan nemzetiesnek, hazafiasnak is kell lennie, a virágokat . . . Eszembe jut a minapi álom. Tűnődöm: vájjon csakugyan jártam-e egy olyan szép kertben s láttam-e abban egy olyan szép szál violát ? Kiveszem a tárczá- mat s megnézem : benne van-e a letépett szirom ? Az nincs benne, hanem e helyett van egy piros rózsabimbó. Hogy ez miképen került a tárczámba, — nem tudora . . . A napokban azt álmodám, hogy ismét jártam abban a kertben s a rózsabimbót az árva fehér viola tépte le egy gyenge ágról s nekem adta át, hogy arról visszaemlékezzem reá ... Az álom talán nem igaz, de annyi bizonyos, hogy erről a piros rózsabimbóról, melyet hűségesen őrzök tárczámban, mindig vissza fogok emlékezni az álmomban látott szép kertre .s arra a gyönyörű szép fehér violára. * * * Azt hiszem, hogy ez a megmagyaráz- hatlan „virágos-historia“ nagyban hozzájárult ahhoz, hogy én, különösen az utóbbi időkben, rendkívül előszeretettel viseltetem a virágok iránt. Z. J. én sem szerettem a virágokat. Am — mint fentebb emlitém, az emberi természet váltó zékony. Az én természetem, ízlésem is megváltozott az idők folyamán. Legelőbb megszerettem az ibolyát, azután az árvácskát, a violát és igy tovább, mig végre azon vettem magamat észre, hogy a virágokért valósággal rajongok s szivem lelkem örül, ha virágot látok ... Mi okozhatta a változást ? Egész biztossággal nem tudom, csak sejtem .... Jo régen egy gyönyörű szép kertben jártam — álmomban. A virágok ezrei kápráztatták szememet s én szinte kábult fővel sétálgattam a virágágyak között. A mint igy járok-kelek a kacskaringós utakon, egyszerre pazar illat csapja meg orromat. Körülnézek, hogy honnan jő az illat, hát egy violákkal telt virágágyat pillantok meg a közelben. Köröskörül viola, csak a középen volt egy fiatal rózsafa megrakva szebbnél-szebb rózsákkal. A hány szinü viola csak van, az mind együtt volt itt. Fehér azouban csupán egyetlen egy szál volt. ügy nézett ki száz meg száz társa között, mint az árvagyermek, kinek se apja, se anyja. És mégis ez volt a legszebb, a legillatosabb valamennyi között, ügy szerettem volna letépni, hegy keblemre tűzhessem, hogy elhagyatottságából kiszabadítsam. De
