Halas és Kis-Kőrös, 1896 (1. évfolyam, 1-35. szám)
1896-05-10 / 2. szám
Az ünnepély részletei amint megállapítva, akként pontosan végre is lónek hajtva. Reggel 8 órakor díszközgyűlés. Terhe Mátyás főbíró lelkes szavakban ecsetelte ha- ■zánk fejlődését, és 5 felsége éltetésével megnyitotta a közgyűlést, majd Ettvel Gyula főjegyző mutatta be a város nevében ő felségének hódolatát, ezzel kapcsolatban két határozati javaslatot proponált, hogy «zen hódolat jegyzőkönyvbe vétessék, továbbá ezen ezredéves ünnepély emlékére, egyszersmind annak emlékére, hogy éppen ezen napon, május 3-án töltötte be Majsa 350-edik évét, még a folyó évben egy ár- tézi kutat furasson. Mindkét javaslat egyhangúan el lett fogadva. A közgyűlést isteni tisztelet követte, a szent mise alatt az iskolás kis leányok énekeltek két hangra, mely a szegény iskola nővérek nemes buzgalmának az eredménye volt. Isteni tisztelet után még a délelőtt folyamán a város piacán épült emelvényen a helybeli zenekar adta elő Sándor Mihály majsai zeneszerzőnek e célra ügyesen komponált Árpád indulóját, majd Sárvári Ala- 0# kántor vezetése alatt szépen és korrektül énekelte el az alkalmi dalárda a szózatot és Hymnust, Ettvel Gyula főjegyző, Gyulai János jegyző és Erdélyi Ferenc káplán ünnepi szónoklatai egészítették ki a műsort amelyet 100 terítékű bankett követett, melyen Majsa város nemes hölgyei is részt vettek.. Este remek kivilágítás volt, melynek szépségét emelte a sűrű lobógódisz, az egész várcs ki volt világítva, az utcákon különösen a piac téren sűrű néptömeg hullámzott. Különösen jól festett az iskola épület és a városháza óriási transparentjeivel. Emlékezetessé tette az ünnepélyt Büchlbauer Lajos postamester különösen azzal, hogy ezer darab fát ültetett, melynek végrehajtásában maga, és családtagjai is részt vettek. Dicséretes munkát vitt véghez valóban a rendező bizottság, melynek a sorokban említetteken kívül a helybeli tanítók is lévén tagjai, az elismerés nyilvánítása őket is illeti. Majsai. HÍREK. — A ref. egyház ünnepe. A halasi ref. egyház ma d. e. 9 órakor tartja millennáris ünnepélyét. Az ünnepi szónoklatot főtiszt. Szilády Áron fogja tartani. — Nöegylet a millennáris Istentiszteleten. A halasi jótékony célú nöegylet a református templomban tartandó mai Isteni tiszteleten testületileg vesz részt. A lelkes hölgyek az általuk fentartott kisded ovoda helyiségeibe gyülekeznek össze, honnan egy tömegben vonulnak fel a templomba. A gyülekezés fél 9 órakor lesz. A hölgyek igy tömegesen mindenesetre érdekes látványt fognak nyújtani. — Iskolák ünnepe. Az elemi iskolás gyermekek ünnepélye, melyet részükre tegnap szombaton a város rendezett, igen szépen sikerült. Részletes tudósítást azonban csak a jövő számban közölhetünk. Mily impozánsnak Ígérkezett, arról fogalmat alkothatunk, hogy a Babó Sándor által 1000 gyermek-számára készített sátor 50 öl hosszú. E sátorban lesz terítve a gyermekeknek, kik ez alkalommal a város vendégei. Rendkívül érdekes lesz a balotai ünnepély. Itt tudvale- . völeg a város a múlt évben nagy áldozattal állította föl e szép és kényelmes iskolát. Az iskolába ez idő szeint körülbelül száz gyerek jár, és e közt a 100 gyerek között nem egy van, a ki egy óra járásról gyalogolt be, télen hóban, viharban, hogy az elemi oktatásban részesüljön. E tanyai gyermekek ünnepélyének rendezésére csoportosult a balotai gazda közönség. Hogy mily dicséretre méltót cselekszik ezáltal, ahhoz magyarázat nem ’ szükséges. Az ünnepély lefolyása után ugyancsak a balotai gazda közönség a tanulókat megfogja vendégelni, s aztán maga is az asztalhoz ül, bankettet rendeznek, örvendezni akarván kicsinyeikkel együtt a nagy napon. A göbölyjárási iskola is rendez iinnegélyt. — A halasi izr. hithözség ünnepe. A halasi orth. izr. hitközségnek a honfoglalás ezeréves emlék ünnepe ma délután 3 órakor lesz. — Esküvő. Kiss László fögymn. tanár és neje Torma Emma kedves és szép lányát Jolánt f. hó 6-án vezette oitárhoz Szalay Károly vadkerti jegyző. — Majális. A halasi ref. leány nevelőintézet IV. oszt. növendékei 6-án igén kedves és sikerült majálist rendeztek. Jelen voltak : Babó Benőné, Babó Jánosné, Farkas Áronné, özv. Fiidrich Alajosné, Gaál Lajosné, Görög Miklósné, özv. Hamar Pálné, dr. Hofmeister Júdáné, Kéraeri Gyuláné, ífj. Babó Sándorné, Musa Benőné, özv. Novák Rudolfué, Papp Antalné, Papp Mihályné, Péter Dénesné, Szabadi Józsefné, Stimakovics Istvánné, dr, Tomcsányi Lásdóné, dr. Török Istvánné stb. asszonyok, Babó Irma, Babó Zsófia, Bankos Irma, Hamar Erzsi Gaál Tini, Oláh Zsófia, Papp Erzsi és Emma, Patkós Juliska, Sass Irma, Zseni Ilonka stb. leányok es az intézet növendékei. — A fögymn. üünepe. A ref. fögymn. ünnepe is tegnap folyt le. nagyszámú hallgatóság előtt. Az ünnepély műsorából, a magyarnyelv jeles tanárának Korda Imrének beszédét lapunk mai számában közöljük. — Dalárdái hírek. A Balogh László tanár vezetése alatti dalárda, rövid idő alatt meglepő haladást tett. Az egyes szakok nagyon jók, shangjuk által egyesek is föltűnnek. Balogh László karmester pedig csupa lélek, csupa tűz, s a mint emelkednek a „Szózat“ hangjai, dirigálási lelkesült- sége akként fokozódik. Meghallgattuk egyik próbájukat, s próba után önkéntelenül kiálltottunk föl, miért is nem lehet ez a dalárda állandó.-- Pótvásár. Dunapataj községben a m. műit minisztérium, engedélye folytán a f. hó i7—18 napjain országos pótvásár fog tartatni. 17 én barom vásárhely, melyre sertések kivételével mindenféle állat felhajtható, 18-án pedig a kirakodó vásár tartatott meg. Nyom. bzekely Simon Szabadkan. — Zenemű zongorára. Nádor Kálmán kiadásában „Tündér álom“ cim alatt, igen csinos, dallamos keringő jelent meg. Szerzője : dr. Vécsei Jenő. Ajánljuk a zongorázók figyelmébe. — Díszes album Halasról. Pietsch szabadkai fényképész a Halasról fölvett képekből díszes albumot állított össze. Egy példányt beküldött szerkesztőségünkhöz, melyet megtekintés végett bárkinek készséggel rendelkezésére bocsátunk. Az arany vá- gásos vörös bőrbe kötött album megrendelhető Pietsch fényképésznél Szabadkán. Mivel ilyenszerü kép gyűjtemény a városról még nem készült fölhívjuk rá az érdeklödó'k figyelmét, és azt, mint igen szép asztaldíszt megvételre ajánljuk. — A „Halas és Kis-körős“ előfizetési ára: három hónapra 2 korona, hat hónapra 4 korona, egész évre 8 korona, egyes szám ára 20 fillér. Az előfizetési pénzek a kiadd hivatalnak küldendők. Mutatvány számot óhajra készséggel küld a kiadó- hivatal. iílirdetéseket a kiadóhivatal vezz fel. A lap eljegyzésekről, esküvőkről, vagy bárminemű mulatságokról csak azon esetben közöl tudósítást ha azokra külön meghívót, illetőleg belépő jegyet mulatságokra tisztelet jegyet kap. Kis-kőrösi hírek. — Az ágost egyház millennáris ünnepe. A Kis-körösi ágost hitv. evang egyház millennáris ünnepét ma reggel fél 10 órakor tartja meg. Ez alkalommal az ünnepi beszédet Blázay Lajos lelkész tartja. — Az evang lanitói kar és iskolások ünnepe. Az evang. tanítói kar által rendezett ünnepély tegnap tartatott meg. Az ünnepről azonban lapunk zárása miatt csak a következő számban számolhatunk be. — Épületek restaurálása. Az ágostai egyház tanácsa az egyházi épületek restaurálása 1000 frtot szavazott meg. Különösen a szép templom fedélzete nagyen gyenge állapotban van mi miatt a faluk a kereszteződéseknél egészen át áztak. Érthetetlen, hogy ilyen épületnél nem csinálták viz levezető csatornákat. — Egybekelés Wiesel Károly kiskőrösi születésű budapesti lakos, a ..Bőripar“ cimü szaklap szerkesztője f. hó lo-én vezeti polgármester elé s innen a dohány uteai izraelita templomba aráját Rosenthal Piroskát, özv. Rosenthal Mórné kedves leányát. Hirdetés. Alolirott tisztelettel értesítem a- nagyérdemű közönséget, hogy a Sóstó fürdő vendéglőjét ez evre is bérbe vettem. A közönség pártfogásáért esdve maradok kiváló tisztelettel. Schmidt Dániel. к sós ói vendéglő béri je