Halas és Kis-Kőrös, 1896 (1. évfolyam, 1-35. szám)

1896-08-09 / 15. szám

mindig örömmel látja elhaladásukat s min­dig meleg szeretettel fogadja kebelére ré­gi tanítványait. A hivatalos színezetű üdvözlések után a volt növendékek az uj gimnázium épü­letet tekintették meg a tanári kar kalauzolá­sa mellett s mindnyájan el voltak ragadtat­va az intézet pompás berendezése által. Délben a nagy vendéglőben volt aztán az ünnepély folytatása, hol a régi tanuló társak, tanáraikkal együtt barátságos ebéd­re gyűltek össze. De nem csak ők, hanem a halasi intelligens férfiak is, kiket a talál­kozók a részvételre szintén felhívtak. Ott láttuk a halasi intelligencia színét- javát, élén főtiszt, és méltóságos S z á zs Károly püspök úrral, ki jelenleg városunkban tar­tózkodván, készségesen megjelent a szép ebéden a találkozók meghívása folytin. Az ebéd folyamán megindultak a szebbnél szebb felköszöntők, holy komolyan, hol ví­gan; de valahány volt, mind arról tett ta­núságot, hogy a szivek örömmel, lelkese­déssel voltak eltelve, Először Gaál Endre igazgató köszöntötte fel a régi növendéke­ket, melyre válaszolólag Dr. Nagy Mór a halasi főgimnasiumot s a tanári kar» éltet­te. Szathmáry Sándor Szász Károly püs­pököt üdvözölte s ezzel alkalmat adott ar­ra, hogy gyönyörködhettünk a püspöknek ragyogó ékes szólásában. Stankovics Lász­ló Halas városát s anak intelligentiáját él­tette, megköszönve azt a szívességet, mely­ei az egybegyűlteket fogadta. Babó Mi­hály erre a város nevében üdvözölte az összegyűl teket, biztosítván őket, hogy bár­mikor is szívesen látott vendégei lesznek Halas városának.— Majd Hamar István hív­ta fel légi tanulótársait, hogy kötelezzék ■magúkat., újabb. 10 évi találkozásra, mit az egybegyűltek lelkesedve meg is Ígértek s Ígéretüket később Írásba is foglalták.— Dr. Schaffer Samu pedig arra hívta fel tanuló társait, hogy találkozásuk emlékére egy millenáris alapítványt tegyenek a halasi fő­gimnáziumon; de hogy az alapítvány annál tekintélyesebb lehessen, figyelmébe ajánlot­ta azt a többi jelenlevőknek is. Az aláírá­sok azonnal megindultak s miután ahoz a vendégek közül is többen hozzá járultak, alig néhány perc alatt 95 írt. gyűlt össze. De inig a gyűjtés folyt, addig ékes felkö­szöntőkben sem volt hiány. Szóltak Dr. Dobó Menyhért, Dr. Hofmeister Juda, de mindezeknek koronája volt id. Gaál Lajos­nak Szász Károly püspökre modott felkö- szöntője, melyben mint egy igazán szerető s résztvevő szívű embert apostrofálta a püs­pököt, Szász Károlynak erre adott, valóban remek válasza. A szivek és lelkek csak úgy emelkedtek, a nagyrabecsült főpap szavai­nak hatása alatt s mikor az egyház, az is­kola s a város közötti jó békességre s együtt működésre emelte poharát, egy szív­vel- lélekkel hangzott fel az éljen s a tisz­ta óhajtás, hogy úgy legyen! A lelkesült hangulatban lefolyt ebéd csak úgy d. u. 4 órakor ért végett s igen sokan voltak, a kik azt óhajtották, hogy bár soha se lenne vége, vagy ha már vé­gének kell lenni, mért nem lehet minden évben többször is tartani ily öszejövetele- ket, melyeken a szivbeli a mindennapi élet prózaiságán felülemelkedne, eszményi s szent célokért lelkesedve a szeretetben forr­hatnak össze. Szép nap volt ez valóban, kár hogy elimxlt, de hatásai talán megmaradnak. Csak hadd jöjjenek régi tanulótársak találkozóra s hadd hozzanak körénk szere­tetek lelkesedést, hogy mi is szeressünk, lelkesedjünk s vigyenenk az érzelmek min­ket is előre, többről többre jobbról-jobbra. Isten vezérelje a már otthonukba visz- szatért régi tanuló társakat s hozza őket vissza újabb 10 óv múlva, hogy megismé­telhessük az aug. 1-ső emlékezetes napját. Budapesti levél. A kiállítás látogatására készül az egész ország lakossága. A ki még nem volt Buda­pesten, az eljön bizonyára ezután; miért különösen felhívjuk figyelmét egyes kiállí­tott kiválóságokra s oly körülményekre, melyekről tudomást sáerezni bizonyára ér­dekében áll. A Magyar Aszfalt részvénytársaság pa­villonja, a nagy gépcsarnok főbejáratával szemben, igen érdekes és tanulságos kiállí­tással mutatja be az aszfaltipar megismeré­sére szükséges termelvényeket és készítmé­nyeket; leírásokkal és térképekkel teszi min­denki által megérthetővé, hogy mily nagy- fontosságú és értékű kÖzegószségi, közleke­dési és gazdasági szempontból az aszfalt burkolat. Nedves falaknak szárazzá tétele, a lakások egészségessé változtatásával; a utak aszfalttal burkolása a közlekedés meg­könnyítésére és a közbiztonság szempont­jából; a gazdasági épületek, istállók, mag­tárak stb., száraz falazata, padozata aszfalt által, bogy mily nagy előnyöket nyújtanak, mind megérthető, ha figyelemmel kisérjük a magyarázásokat. Az'előállítási és fenntar­tási költségek olcsóbbsága minden más anya­génál jelentékeny összegkülönbözetet bizo­nyít; tartósságának nagyobb időre kiterje­dése is az összehasonlító hivatalos adatok­kal van kitüntetve. Az aszfalt-burkolás nagy előnyösségét legjobban az a rendkívül nagy mérvű kiterjedés bizonyítja, mely igen ér­dekes táblázaton mutatja ki a magyar asz­falt részvény társulat munkaforgalmának e- melkedósét, keletkezésétől kezdve; ebből a statisztikából látható, hogy az első évben, 1878-ban 2398 m2 terület burkolást végzett, s az évről- évre emelkedve, 1895- ben már 194.751 m2 területet burkolt a ma­gyar aszfalt részvénytársaság. Ez az óriási emelkedés a legékesebben szóló bizonyság az aszfalt rendkívüli előnyösége mellett, s ezért ne mulaszsza el senki a Magyar Asz­falt részvénytársaság pavillonjában erről meggyőződést is szerezni. Az ünnepélyek csarnokában levő hang­szerek kiállításában van Hevesi Balázs utóda zongora-gyárosnak 3 darab igen szépen ké­szített zongorája bemutatva, melyek mind­egyike úgy liangszépség mint erősség, va­lamint szilárdság tekintetében is kiállja bár­mely külföldi gyártmánynyal szemben a versenyt, mit legjobban bizonyít azon kö­rülmény, hogy Hevesi Balázs utóda a magyar királyi állami zeneiskolák zongora-szállítója, hol csakis jó hazai gyártmányok fogadtatnak el. Meglepő, hangszerek kiállításánál, hogy több budapesti zongora raktáros is, kikről köztudomású, miszerint sem Budapesten, sem az országban gyárteleppel nem bimak zongorákat állítottak ki, mint hazai gyárt­mányt, s így idegen gyártmányokat csem­pésztek be saját nevök alatt, és ezzel a ha­zai készítményeket mintegy háttérbe szorít­ják nagy menyiségük által. Tele van a vidék azzal a valótlan hírrel, hogy a főváros szálodáiban drágák a szobák. sőt a Budapestre érkezőket a pályaudvaron mindenféle emberek magánszállásokkal ki- nálgatják, azt állítva, hogy szállodákban nem lehet lakást kapni, s az igy félreveze­tett emberek rendesen piszkos, minden ké­nyelem nélküli szoba': oly drágán fizetnek, hogy szállodában olcsóbban lehet tiszteséges kiszolgálással együtt kapni. Figyelmeztetjük tisztelt olvasóinkat, hogy semmiféle ajánlatra ne halhassanak s nyugodt lélekkel hajtasa- nak szállodába ; mert ha némely szállodában drágábbak is voltak a szobák a junius 8-ki ünnepélyek alatt, van szálloda, a hol még akkor sem voltak felemelve az árak. Ez a „Pannónia“, az ismert jó hírnevű szálloda melynek tulajdonosa, Glück Frigyes ur, a je­lentéktelen kiállítási százalókemelésen kívül semmiféle czimen nem vesz magasabb ára­kat sőt törzsvendégeivel szemben a legna­gyobb méltányosságot követi; óriás kiterje­désű szállodájában pedig mindig kaphatók tiszta, a modem komfort minden követel­ményének megfelelő szobák, melyek ingyen villámvilágitásra vannak berendezve, s Glück Frigyes személyes felügyelete alatt a leg­gondosabb szolgálat van biztosítva Feltalál­ja a szállodában a vendég mindazt, a mit kellemes otthon nyújthat, sőt olvasótermé­ben a „Telefon Hírmondót11 is halgathatja ingyen. Gyönyörű fedett udvarkertjében van a főváros legkedveltebb étkező helye s a szálloda minden emeletén van fürdő­szoba ; úgy bogy a „Pannonia“ méltán so­rozható a főváros legelsőrendü szállodái közé. A villanyvillágitás kérdése ismét ak­tuálissá lett azon vidéki városokban hol a célszerű és valóban jó közvilágítás kérdése még megoldva nincsen. És nem is lehet másról, mint a villamvilágitásról szó, ha figyelembe vesszük, hogy ma már minden jól adminisztrált város ezt az intenzív vi­lágítási módszert honosítja meg, Azonban nagyon tanácsos, hogy ennek berendezésé­nél. óvatos és körültekintő legyen a meg­rendelő, hogy a tökéletesebb és megbízha­tóbb a helyi viszonyoknak megfelelő rend­szert teljesen alkalmazhassa. E tekintetben különösen felhívjuk az illetékes körök figyel­mét, hol a villamvilágitás létesítésével fog­lalkoznak, hogy a világhírű Siemens és Haiske Budapest, Kerepesi ut 9. sz. céghez forduljanak a villamvilágitás bevezetésére kivántató felvilágosítás és tervezetek készít­tetése céljából; mert az ezen cég által ha­zánk több városában berendezett villamvi­lágitás bizonyult eddig teljesen megfelelő­nek és minden üzemzavartól mentesnek. A Siemens és Haiske cég főleg az egyenára­mú, valamint a forgo áramú telepek beren­dezésével foglalkozik, amint azt a helyi vi­szonyok kivánják. A többi között újabb időben Iglón és Kaposvárott egyenáramú, Salgó-Tarjánban, Rozsnyón és Iolsván pe­dig forgó-áramú telepeket rendezett be; előmunkálatban van többek között Besztcr- czebánya villamvilágitása, mely berende­zésnél 1,200 lóerejű vizhajtás lesz a Garam- ból felhasználva, honnan 20—30 kilométer távolságre eső helyiségek villamvilágitás- sal, valamint erőtávitellel lesznek ellátva. HÍREK. Lapunk múlt heti számából, tekinteteit a kiállításra való felhívásra és különösen a szőlőmolyt tárgyaló cikkeknek minél szé­lesebb körben való elterjesztésére, Halas város polgármestere 600 példányt rendelt

Next

/
Thumbnails
Contents