Halas és Kis-Kőrös, 1896 (1. évfolyam, 1-35. szám)
1896-07-26 / 13. szám
szívvel vesz részt ünnepeinkben is, velünk üli meg azokat. E birodalomra, az udvarnak irántunk való bizalmára nagy szükségünk van. Mert még sokan vannak e bécsi Burgban, a kik haragszanak nemzeti fejlődésünkre, és akik jobban szeretnék, ha ej nemzet nem alkotna egy külön államot, *s a kik még mindig hajlandóságot gyanítanak bennünk a forradalmi eszmékre. A királyi hercegek már ismernek bennünket és tudják becsülni ép úgy lángoló honszerelmünket, mint királyunk iránti törhetetlen- Z' hűségűnket. Ok nem haragszanak reánk, birtokokat vásárolnak ez országban, kastélyokat építenek és az év egy nagy részét magyar népük szerető körében töltik el. A királyi hercegek és hercegasszonyok irántunk való bizodalma pedig megtiltja az udvar bérenceinek, hogy bennünk forradalmárokat lássanak; és megtanítja őket, hogy respektálják alkotmányunkat, önállóságunkat. Ezek teszik örvendetessé a királyi család magas tagjainak itt tartózkodását ez országban. S a népben, a nemzet minden rétegében így nagyobbodik és erős- bödik a szeretet királyi családunk tagjai iránt, szilárdabb lesz a kapocs, mely bennünket a Habsburg- dinasztiához fűz. Hogy mennyire szivünkhöz nőtt az a Habsburg, a ki nem átallotta egészen magyarrá lenni: kitetszik az egész ország örömzajából, mellyel József főherceg örömapa voltát osztatlan lelkesedéssel üdvözölte. Az ő fenséges családja megmutatta, hogy hogyan lehet a legbiztosabban a szivünk- höz férkőzni, az ő fenséges családja soha mást nem tapasztalt, mint a magyarság forró szeretetét, a magyar nép legodaadó bb ragaszkodását. Tartsák meg magas főhercegeink irv.ntuk érzett jóindulatukat és meg fogják látni, hogy akit a magyar imájába fogad, azt, ha kell, életével s vérével megvédelmezi. Meg egyszer a filternek kirándulásáról. Vári Szabó Istvántól, Halas város polgármesterétől a következő sorokat kaptuk: „Múlt számban irt cikkre, — melyben a földművelők iránti nemes intentiobúl, azok javára és érdekében az ezredéves kiállítás látogatását illetőleg, a tömeges kirándulásra hívja föl lakos társainkat — reflektálva annak kijelentésével, hogy a felhívást örömmel ismételve támogatom, közlöm a mellékelt értesítést igazolásául annak, hogy nem dobszó, hirdetés, hanem egyénenkénti megkereséssel hivattak fel az érdekeltek (kor, ház.) S az május 26-tól meghoszszabbitatott jun. 26-ig, tehát az aratásig, nagyobb munka megkezdése előtt sajnos eredménytelenül, mert; 11 lakos jelentkezett.“ Mi kétségbe nem vonjuk polgármesterünknek ez ügybeni lelkes szorgoskodását, annál is inkább nem, mert tudjuk, mily ön- feláldozóan Jesz mindent városa érdekében. Örömmel látjuk, hogy ez ügyben ő kezdeményezett "és már íáradott is, csakhogy sajnos, mint leveléből látható, eredménytelenül. Ezen eredménytelenség oka, (mit újólag hangoztatunk) az idő megválasztásán kívül a keresztül vitel módozataiban keresendő. Az igaz, hogy az aratás előtt egy kis munka szünet volt, de más kérdés, hogy volt-e akkor pénz, annyi pénz, melyből ki ki fedezhette volna a mindennapi kiadásokon fölül a budapesti kirándulást Az kétségtelen, hogy aratás után mindenki jobban módjában van annak, mint azelőtt. ^авУ hibája a mi derék polgármesterünknek az, hogy • mindent ő maga szeretne, ő maga akar végezni. Ha ő rajta állana, fizikai ereje engedné a városháza összes dolgait ő maga végezné el s az о piciül még ráérne kedvenc eperfáit, gyümölcseit dédelgetni s más a város hasznára eső aprólékos dolgokkal is foglalkozni. így vagyunk a kirándulással is. О maga szeretett volna elvégezni mindent, a mi pedig lehetetlen. A polgármesteri rendkívüli sok teendőn kívül annyi emberrel beszélni, annyi embert kapatót sem. A pipiske ezalatt rózsaszál apró indáit végig fekteti a homokon, melynek lágy melege elő csalja az apró, rózsaszínű, mosolygó virágokat s ezekkel oly hálásan néz az égre, mely neki fájdalmáért elégtételt adott. Hát a pipiskének is volt bánata?1 Volt bizony, mint mindenkinek. Hajtsad csak fejed akkor, midőn virágjának pompájában van, fölébe. Régi, nagyon régi mesét susog el néked, hüte- len leányról, megcsalt legényről, ennek megrepedt szivéről s iszonyú átkáról. Az isten az ifjú átkát meghallgatta, a leányt ördögmotolává, a legényt pipiskévé változtatta. A kis pipiske minden ősszel gyönyörködhet hűtlen kedvesének kínjain, a mint a szél ölre kapja s járja vele, bucká- ról-buckára ugrálva örületes boszorkány táncát, nem hagyva nyugtot addig, mig minden tagja izzó-porrá nem |szakad . . . Zizegve csapkodja Béni körül a szél az éles homokot, arca tele van, szemét is szúrja, fogai között vareog, meztelen lábait vörösre égeti, de 6 csak mereven, érzéketlenül néz, néz, a város irányában, mintha onnét villanna számára egy csipetnyi, utolsó reménysugár, a melybe bele kapaszkodhat; onnét tekintene felé egy sápadt, kisirt are, melyre az van Írva, hogy: ha másé is lettem, azért szivem mégis csak a tied. Ha a feje fölötti éneklő pacsirta lehetne, talán már megláthatná; ha az a futó szellő volna elszállhatna s szeméül csókolhatná le omló könnyeit, de igy • . . igy csak várni kell . . . A kocsik a homokon úgy is lassan jöhetnek, aztán még időzhettek is valahol... Végre a völgyben levő nádszálak inogni kezdenek, a zsombék is iringálja hosszú keskeny leveleit, a pacsirta is idegesen röpköd ide s tova, minden ujongva kiabálja: jönnek, jönnek ! ! . . . Vagy talán busán intenek neki: fass, szaladj, menekülj ! . . . Ott messze messze a Sághiék tanyája mögül előbukkan a hosszú, kigyózó kocsisor, mely mind közelebb-közelebb jön, mig egy hatalmas bucka az utazókat, Béni szemei elől, megint elfedi. És most oly csendes, nyomasztó minden. Béni jól tudja, mikor a kocsik megint előtűnnek, a bent ülők arca is mind kivehetők lesznek. Ezért oly borzasztó ez a néma esend; hisz az elébb minden hirdette jöttét és most nincs semmi a mi zajgó szivének reménnyt yujtson. Csak egy bollintást te nád szál és zsombék ; igen vagy nem ? ! 1 . . . Csa egy hangot elnémult pacsirta: igen vag% nem V! 1 Semmi, semmi . . . Úgy ? I •.. érti 6 ezt a nyelvet is, hisz minden sajnálkozva, szánakozva néz rá. Még a nap is fölhő mögé rejté arcát . . . Érti ő ezt a néma beszédet, e hangtalan részvétet is. De mégis . . . hátha ? ! A nád, a zsombék s napsugár csalhatnak is . . . Hátha meglátja a sápadt, szenvedő arcot, mely elmondja, hogy[: erőszakkal adták férjhez, szive az övé maradt tisztán változatlanul. Ez oly boldoggá tenné, ez oly jól esne neki. És várt tovább . . . A kocsik előtűnnek a bucka mögül. Csupa ismerősök ülnek rajtuk. Borízű hangön danolnak összevissza mindent, folyton kinálgatva egymást a kulacsból. Látszik> hogy lakodalmasok. Béni — hiszen ott nőtt föl közöttük, megismeri mindnyáját. Az első koesin, János bácsi ül az ö Dongó komájával, kinek tavaly a vására két lovát hajtotta; hátul a saroglyábán két asszony guksol. A másodikon csupa legény, köztük leghangosabb Zsiga és Dongó Ferkó. A har-
