Halas és Kis-Kőrös, 1896 (1. évfolyam, 1-35. szám)

1896-06-14 / 7. szám

fogástalan szalon öltönybe, más érzetei keletkeznek, mint mikor katona ruhát ölt magára, és mások ha diszmagyart vagy bőgatyás bőingujas paraszt ruha fedi termetét.

Az igy keletkezett hangulatok befolyásolják az agy működését, eszme menetét, a gondolkodást, mely utóbb tettekben nyilvánul. Bizonyos egyéni jelleggel ruházzák fel az embert, s a folytonos bennük való élés, az egynemű külhatások folytonos ismétlései által annyira rásütik bélyegeiket az egyénre, és annak működésére, hogy azok elvál hatatlanok lesznek és öröklődnek hosszú idők során az utódokra.

Ezen egyéni különös bélyeg! választja el iaz embert az ember- j tői, a családot a családtól, ezt a' falut, várost amattól, nemzetet a; nemzettől.

A nemzetet nemzetté részben; annak eredetisége teszi, mit meg-1 őrizni kötelesség annál is inkább, j mert az nagyban hozzá járul ahhoz, hogy a nép a földhöz, melyen ősei születtek és éltek, melyen ő maga a világra jött és él-; vezi áldásait, szeretettel, ragasz-; kodással, áhítattal csüngjön, ta-; padjon.

Ezen ős eredetiségnek legnagyobb ellenségei a nyugatról jövő; áramlatok, melyek civilizációra j törekvő, részben áldásos, részben káros befolyásaikkal elárasztják, ellepik azon országokat, melyeken keresztül haladnak, hatalmas erejükkel átalakitanak, felforgatnak törvényeket, intézményeket, társadalmat, mindent; ráerőszakolva másokra saját tetsző vágyj nem tetsző eszméit, saját talán másra épen nem illő szokásait, stílusát, kabátját.

A nemzeti eredetiség, megőrzése szempontjából kell, mindazon

—• Feledni, elhagyni ? . . . Milyen könnyen mondod ezt, most midőn más van oldalad mellett, más lesi gondolatodat, más minden pillantásodat. Pár héttel, vagy nappal ezelőtt nem ezt mondtad, hiszen te marasztottál, te tartóztattál oly szívesen, hogy örökre ott maradtam volna és most elküldesz, ellöksz, mint megvetett ölebet.

— Az égre kérem hallgasson . . .jól tudja, hogy csak önt szerettem és szeretem de tehettem — e másképen, — szét kell válnunk, szét, hogy többé ne találkozzunk soha.

■— Soha . . . Soha . . . ezt is könnyű kimondani, de megtartani lehetetlenség . . . Igen én látni foglak, látni akarlak: ha bírhatni nem is, de szemeimmel fogom élvezni azt az édes elérhetetlent, — téged — ki boldogságom s boldogtalanságom valál . . . Vagy lehet-e feledni azt a mámoritó ölelést. . .

— Ne ... ne . . . tovább ... hiszen megöl . . ?

— Igen — szólt susogó mind szenvedélyesebb hangon, mind közelebb hajolva a Sarolta arcához. — Igen, azt az ölelést és azt a csókot, mely két nap óta égeti ajkamat . . . Oh nem ... azt nem lehet oly könnyen feledni ... az eljegyzési csóáramlatok invázióját, melyek igyekszenek a nemzet e féltett kincsért, a nép régi szokásait ruházatát kiirtani, minden erőnket összetéve, megakadályozni. Műveltséget, tudományt, mindent a mi előnyünkre, hasznunkra szolgál fogadjunk el, de paizszsal, vérttel, karddal álljunk ellent az olyan ellenségnek, mely ha legparányibb mértékben is azon gonosz szándékkal közeledik felénk, hogy kiirtsa bennünk azt a mi a magyart magyarrá teszi.

Ilyen káros'befolyásnak, pusztító hadjáratnak van kitéve az ős magyar ruha, a festői szép magyar paraszt öltöny. Ha nem találunk módot annak fentartására évtizedek múlva csak könyvekből, képekből ismerjük azt s gyönyörködve mosolygunk’rajta, mint spanyol falakon levő régi divat képeken.

A felső és közép osztály a mindennapi életben nem viseli, az ellen nincs szavunk, a magyar ruhának az a faja, mely a 60-as években dívott szűk voltánál fogva a viselésre alkalmatlan és különösen a férfi ruha feszélyezte a szabad mozgást, alkalmatlan kényelmetlen volt. A mostani élénk korban, mikor oly nagy súlyt fektetnek az izmok szabad játékára, lehetetlen volna azt viselni. A gazdagabbak által ünnepélyes ál- kalmakkor viselt diszruha nem csak hogy nem hanyatlik, hanem hála az égnek, mind jobban terjed, emelkedik és stilsze- rüség tekintetében mind tökéletesebb.

Midőn boldogult Rezső trónörökösünk nejével Stefánia főherceg asszonynyal, esküvőjük után Budapestre jöttek, az előttük felvonuló bandérium mesés fényt fejtett ki, de, nem messze hátra maradt az О felsége jubileuma

kunk volt. Ha testileg másé is vagy, lelkileg enyém örökre . . .

A szenvedélyesen elmondott szavak után az asszonynak szemei fényben csillogtak, arca kipirult és égett, melle pedig hevesen és gyorsan zihált.

— Igen, — szólt Sarolta — szeretlek és szeretni foglak a sírig . . . borzadva, iszonynyal gondolok arra a percre, midőn oda kell dobnom magam oly férfinak, a kit utalok, gyűlölök.

— Mily élvezettel fogja szívni ajkad mézét . . .

— De undorral tölti el egész testem .. .

— Reszketve simogatja végig bársony- puha nyakad, melled . . .

— Nem, azt nem engedem — szólt reszketve a nő,

— De engedned kell, az övé úgy, joga van hozzá . . . ő térjed, és követelni fogja jogait.

— Igen ö férjem, de csak a világ előtt. Isten előtt soha.

— Úgy hát — susogta merészen főhadnagy — legyél az enyém Isten előtt, a világ előtt az övé . . .

(Folyt, köv.)

alkalmával! banderiumi fogatok szerszámok és az egyesek által úgy mint általánosságban használt ruhák mögött, mikor először volt alkalmunk eredetiségre valló törekvést látni, mint a Fehér Ipoly fogatán, az Ugrón Gábor ruháján lova szerszámán és stilizált székely ruhába öltöztetett fulajtár- jjain stb.

Mi ez a két felvonulás a legutóbbihoz mérten, hol állanak azok emez mellett, mikor egy életerős nemzet leggazdagabbja, legelőkelőbbje mutatja be káprázatos fényben hódolatát királyának. Nem óriási lépése-e ez előre a disz magyar rnhának? Nem foglalja-e el mind jobban azon helyet a mit méltán megérdemel és a melyet kötelessége elfoglalni?

A disz ruha azonban csak gazdagoknak való. A közép és iparos osztályoknak anyagi helyzete nem olyan, hogy magának ily nagy kiadásokat okozzon. Selyemre, bársonyra drága ékszerekre nincs pénze, igy sajnos más egyszerűbb ruha hiányában kényszerülve van a meglehetős csúnya frakk és szalonkabát mellett maradni, melyek aránytalanul olcsóbbak, mint a disz magyar.

Végre a nép, a fölmivelő osztály az a melynek ruházata kényelem, tárca tekintetében tökélete- I sen megfelelő, és ez osztálynak ! legkönyebb megtartani annak eredetisé (ét nagyon vigyázva a divat által behozott ferdeségekre, hogy azokat saját szép, festői ru- hájin, ne alkalmazza. Hanem sajnos nem igy van, észre se veszi, le veti, le vetkőzi, helyébe innen is onnan is toldoz, foldoz s, átalakítja valami harlekines konglomerátumé, mely nagyon is hasonlatos az élclapbeli szalon betyár kosztümjéhez, kin bő gatya, sar- kanytyus csizma, frakk és cilinder van.

Nézzük csak körül a halasi legényt.

Elhagyta a festői rendőzetü bő úju inget, el az ezüst gombokat, sarkantyút, el a díszes csatokat, a kivarrott szűrt, csipke szegélyű zsebkendőt el a fokost stb. s a helyett a magyar nadrághoz mellény és kabáthoz keményített elejü inget vesz kifogástalan Don- kaster gallérral, legújabb gigerli nyakkendővel, arca két oldalán kecses kotlettet hagy, kezében csontnyelű, vékony séta pálca csak a cilinder és monokli hiányzik és kész a karikatúra.

Pedig ha tudná meunyivel szebb és poetikusabb a hófehér bőgatya a patyolat vászon ing, melyek oly hasonlók az ó görögök festői ruházatákhoz, talán soha sem venné magára azon ruha darabot, mely őt nevetségessé teszi.

A nők még „ nagyobb túlzásokba esnek. Ok utánozzák a legújabb divatot, de annk érdekességét, változatosságát nem ér- I tik, igy nem is értékesíthetik sa3