Halas és Kis-Kőrös, 1896 (1. évfolyam, 1-35. szám)

1896-05-03 / 1. szám

3 lett, hogy egy régi kertnek sátoros fájába vágják bele az irtó fejszét, itt ennek a sivár, lombtalan városnak legsűrűbb ré­szében ; minden egy-egy ütést annak a kegyetlen vasnak megérezte az én szivem is. Házért áldozni fel élő fát! Kárpitnak hazug virágaival teleragasztott apró ketrecekért, amelyekben oly keser­ves és oly drága a lakás: kivégezni tere­bélyes hársfákat! Ez a civilizáció barbár­sága. S mikor még azt is meg Ь lb-tt ér­tenem, hogy a helyűkbe hotelt épitenek, amelyben orgiáit üli az a hitvány ketrec- arhitektura ; elfogott a keserűség. Dobogva mentem el arra minden héten, s mentül inkább emelkedett, annál mélyebbre át­koztam bele abba a roppant gödörbe, amelyből kihajtott gyorsan, mint a dudva. Ily hirtelen keletkezést ssak a meséből ismerünk, amidőn tündérek vagy ördögök épitenek palotát. Mert egyszerre csak ott meredt fel előttem nagy elejii Hotel Royal. Hogy megismertem b lül is, örvendve győződtem meg felőle, hogy a jó szelle­meknek a müve s nem sajnáltam, hogy végette megölték a szép hársakat. * Mint a modern nagy opera benyílója : a nagy fogadó ouvertureje is kicsi és mint amaz hova tovább érve, szintén meg­növekedik, mig a fináléban — itt az épü­let hátulsó részében -— éri el legmagasabb kifejezését. Ami legott meghódítja a szemlélőt: ez épület minden részében derűs, szellős. (A szellős itt nem azt jelenti, hogy lég­huzamos.) A kisebbik benyilóbul, ahol a fogadó hivatalai vannak elhelyezve, a na- gyobbikba lépünk. Első lépcsője minden díszes volta mellett szerény. Nem is fogja azt koptatni a közönség. Minek'? — mi­kor a ház négy liftjének ketteje, a vesti- bulumnak jobb s bal részén, szakadatlan szolgálatára lesz éjjel s nappal. Nem bus kálitok ezek, hanem illatos piros maha- gonifába foglalt, üvegajtós páholyok, ahon­nan ki s hová be lehet látni. Igazi kéjuta zás a magasba. A harmadik csarnokban, megnyílik előttünk az opusnak egjik legfényesebb darabja; a födött udvar, a Cour Royale voltaképen délövi és honi nőve vénye -• dí­szébe vont nagy terem. Pallója lebontva neszfogó szőnyeggel: mindenik sarkában hívogató painíag, marasztaló zsöllye, ké­nyeztető hinta-szék : dúsan felszerelt író­asztalok kézi könyvtárral (sematizmus, cim- és lakjegyzék, almanach, lexikon stb. — köll-e még?) Esti világítása gazdag. A pad mely kockáinak rózsáiból százával gyűl ki az elektroin enyhe lángja, mig az üvegtető felett ivlámpásnak fehér fénye tündököl alá. Oldalt virágos t. ősz uz ő angol klubb komfortjával innen rajta az j ebédlők, amelyeket szintén virágos tér­rész választ el egymástól. Az egyikből ki van zárva a zene és a szivar — itt a nyugaton vagyunk: szemközt a másikban már vígan szólhat hegedű- s pipaszó, har­soghat a muzsika, gomolyoghat a do­hányfüst. A tisztaságnak apró és nagyobb ká­polnái (ezek a fürdők) valósággal eszmé­nyeik s bőven nyílnak mindenfelől, bár szemérmesen rejtőznek. A mi azt jel' nti, bogy n m csak a tisztaságra, de a tiszt s- ségre egyaránt voltak tekintettel. A tisz­taság kultuszát szolgálja a házak hamu­pipőkéje is, a szeldö-udvar (magyarul: lichthof). Négyen vannak s végig fehér kályha-kockával kirakva, hogy könnyen legyenek moshatók. Nincs épülete a fő­városnak, a legújabb korházat s m véve ki, amely nagyobb mértékb n adózna a higieánának, mint ez a fogadó. Kezdve a Körútra szolgáló nagyobb lakosztályokon (a nevük „fejedelmi szo­bák“) föl a padlás szobáig; valamennyi egy közös vonással vallja az atyafiságot Ez a jó ágy. A í nségek és méltóságok díszes-bb nyoszolyában hálnak ugyan, de pihent-tő tulajdonsága pihényivel sem pu­hább, egy hullámkával s m ringatóbb, mint az odal-nn az alsó emeleteken. E részt az 50 forint az 1 frt 50 krajcárral telj s n * gyértékű. És itt minden szoba utcai. Az építő művész, egy elmés ötletével, utcaképessé ! tette az udvarit. Az épület fővonalat két I sikátorral szakította meg. S igy bárme­lyik ablakból vidám kilátás nyílik a moz­galmas, nyüzsgő életre. Én, ha ilyen lif- i teket bocsáthatnék a közönség alá, a men- • tői magasabb lakást annál drágábban ! mérném. A világosság itt tisztább, a le­vegő tisztább s a kép, melyet keretéb ; foglal az ablak, < 1 ra >adó. Soha semmi i pontjáról Budap sínek az ő nagyvárosi I volta nem oly szembeszökk nö, mint H o- tel Royalnak játszva elérhető ma­gasaiból. A látókép; egészen uj, a p rs- prktivája m gbpő s mind -n к fölött f s- tői. Észak f löl a kiállítás tündéri városa mosolyog f 1 hozzám a tavasznak uj zöld- jéb n viruló város rdőbül: déln k a Gel­lert alatt és körül ágaskodik egymás főié a sok födél és torony; nyugatról az or­szág palotája s a k ttőn к védelmében a király várlak nemes arányai к lnek ki aranyos dicsőségéb n a 1 áldozó napnak, s épp úgy érik az ifjú nap első sugarai is. N: is múljék b főd léről soha ez a látható ist náldása. A pincér к hadáról, a szolgálók zász­lóaljáról ; erről a kétszázfőnyi sz -mélyz t- ről lakás t kint tében is a 1 g ..mb rsé- gesebb módon van gondoskodva. Örömöm ; telt a sz Hős nagy term kb n, ott a födél alatt. Ezjkb n a katonai rmd, f-gyebm és tisztaság egy külön főnök felelősségére van bízva. Anagyt r m к ttos kupolájától jobbra és balra, Sz-miramisz k-rtj i hívogatják a vendég t. Szobájából kilépve bűnt di ­nül andaloghat a pálmafa árnyékában és sz dk t halántékaira babért, ha éh s rá. Ez как r< k három un 1 t-n virágza- zanak i gymás fölött. * S most fel a széles, kettős lépcsőn, az escalier d’honneur sekély fokain az ün­nepi terembe. Már most látom ellebegni roppant tükrei előtt., ringató keringőben, röpítő polkában Magyarhonnak legszebb asszonyait és lányait. Csak azt nem hi­szem, hogy a tüzelő csárdás zenéjét onnan felülről, az előkelő orkesztrumról enged­jük magunkra leáradni. Már ebben valljuk a hagyományt. Odaszállítjuk le majd a terembe a mi cigányainkat s az egymás hátán s az ő lábukon rakjuk szakadtig. Hallgatva csak úgy édes a nóta, ha a fű ; lünkbe, —- táncolva csak úgy mámoritó a I csárdás, ha ott mellettünk a talpunk alá ! húzzák. Barbár mulatság, de fölér har­minchárom üdvösséggel. S itt valahára sikerülni fog, otthont szerezni az elmés, választékos álarcos bál­nak is. A terem elragadóan szép s arisztok­ratikus tagozatával a bécsi várpalota ki­sebbik redoute termére emlékeztet, nem is külsőképen, de inkább azzal az intim ha­sonlatosságával, mely a distinkciónak kő- mives jele. Mint a nagy méretet enyhíti a szép forma: ezen a termen sem látszik meg, hogy 60 centiméterrel hosszabb a mi Vigadónk nagyterménél. S fog szolgálni hangversenyre is. Az akusztika kifürkészhetetlen titok s lutrit játszik mindenki, aki ezt a csalóka tün­dért meg akarja fogni. A párisi Troka- dero építője a vlágosság sugártöréséhez képest vetette ki a hanghullámét is, és keservesen csalódott — minden zeneda­rabot kétszer hallottunk benne. Hanem e terem építőmesterének sikerült megfogni a hamis fruskát: a megejtett nagy kísér­let után kitűnt, hogy egyenletesen hang­zik benne az enyhe magándal s a zajos brio. Az építész tudniillik padmaly és fö­dél közt jókora hézagot engedett — a Röngten elméletét ráalkalmazta a hangra. Mind a hányunk állandó panasza, hogy köztermeinkből nem nyílnak aprób­bak. Vagy léghuzamos folyosón, vagy lég­huzamos folyosón, vagy konyha-bűzökön át érjük esak el a teázó, kártyázó, társalgó szobákat. Itten mily nagyúri bősége a tér­nek, s milyen jóleső kényelem! A nagy­teremből a kisebbikbe andalogva jutunk el s közepének rengeteg üveg-lemezén ke­resztül a lánya minden mozzanatát kísér­heti figyelemmel az édes mama, mig, fél­oldalt megfordulva, ott láthatja tarokkba borulva’az atyuskát. Előkelőség s kedélyes­ség jóleső harmóniában. S mind a hányuknak még keserűbb a panasza a mi ruhatáraink ellen. Csak mi apák, férjek és sógorok és „hódoló tisz­telők“ tudjuk azokat a csatákat, melyeket egy női bundáért vívunk minden hangver­seny után. Itt világos áttekinthetőségben sorakoznak a fogasok. A belépő jegyek számának megfelel a ruhatári szám. Semmi izgalom, semmi dulakodás. Bunda, kabát, köpönyeg gyüretlen kerül vissza a gaz­dájához. Egy pillantás még az amerikai barba, kettőt a futár -szobába s aztán fölkeresem a konyhát. * Ah, a konyha I milyen konyha! Rí­mekben szeretnék szólni erről a remek alkotásról Nem tobzódás bálványának — a Jóiznek van itt oltár emelve. Az Ízlelés édes testvére a többi érzéknek s egyenlő jogot követel magának' mellettük. Hiszen a kiművelt ideg, főleg amely egyes szálai­val egy másikba fonódik bele : nem izlelé-6 a rózsa s a szamóca illatát? Épp úgy, mint ahogy édesnek vallunk egy-egy szagot'. A gépszerkesztéssel előrehaladt kony­hai vegytan magas színvonalra emelte a főzés művészetét s őszintén bámulom Mr, Dórét (ő a francia chef de cuisine), aki észszel, kézzel, tudással s ízléssel igazgatja a keze alatt működő másod-szakácsok és kukták csapatait s uralkodik a rengeteg anyagon. A beszerzett cikkek tisztasága s jósága méltó is a kitűnő feldolgozásra. Egy birodalmon jártam itt végig s megerőltetésembe kerül, hogy Raoul Pictet jegesvermének elmés szerkezetét, a sokféle húsok s halak eltartó szekrényeit, s még ezer és egy esodáját, emlittetlen hagyjam. * Mert hát következik a pince. Ennek méltó megzengésére pedig egy oktávával följebb kellene hangolni lantomat, ha volna. Szinte röstellek silány prózában Írni róla. Csak Londonban, az angol bank földalatti tömkelegében éreztem hasonlót, midőn Európa milliomosainak oda letett kincseit láttam véghetetlen hordó-sorokban egy­más fülé torlódni. Mert itt is nagy érté­kek vannak letéve a hordókban: Duna gyöngye, Szegzárd rubintja s Tokaj hig aranya, meg a Rajna kincsei, Csak hogy nem mord Hagen őrzi ezeket, hanem egy jó bácsi, a pincemester. Hajdan görcsös faggyugyertyával világított volna élőttem — most csak egyet esavarit (sajna, nem is a hordó csapján, hanem csak a villa­mos vezeték rugóján) s azok az üveg kör­ték sorjában kigyulnak s eszményileg pél­dázzák a boldog italtól tündöklő orrt. Ezüstös s aranyos bubjokat össze­dugva, jeles pezsgőborok folytatnak halk beszélgetést. Hallani a kiejtésükön, hogy született franciák: valamint francia az a haute marque diszével dicsekedő, isten tudja hány-esillagos eognae. De ha csak egy-esillagos is, különb annál a hét-gom- bunál, mely hasztalan igyekszik magyar nyelvet francia szóra fogni. * E ház megépitője Ray Rudolf, egy derék svájei, aki huszonegy éve él közöt­tünk s része van abban, hogy a mi Bu­dapestünk ilyen ékessé vált. Gyorsan emelte ezt a házat. Az első ásóvágás és az utolsó kalapácsütés közé csak tizennégy hónap szorul. Látni kell e müvet, hogy az ember mesének ne tartsa. Mert fejedelmi palotát könnyebb megszer­keszteni, mint hotelt, amelynek nehézsé­geivel esak a színházi építkezés körmön- fontsága vetekedik, A bútorok és kőfaragó munkák ma­gyar kezek müve.

Next

/
Thumbnails
Contents