Halas és Kis-Kőrös, 1896 (1. évfolyam, 1-35. szám)
1896-05-24 / 4. szám
I. évfolyam. 4. szám. 1896, vasárnap, május 24, TÁRSADALMI HETI LAP. Előfizetési ár: Egész évre ........................ 8 kor Felévre ............................................4 » 3 bóra.............................................2 » Egyes szám ára : 20 fillér. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: Dékáni «Á»rpácL. Társszerkesztő rSafáry Gyula. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadó hivatal: Halason, Nádor utca Babó féle házban. Az örömnapokat gyásznapok váltották föl, az örömkönnyek sírássá változtak. Öröm mámorban, az ezredéves ünnepek örömében úszott az egész or szág, midón jött a hir, hogy Károly Lajos főherceg, trónörökösünk meghalt. Rezsó trónörökös tragikus halálakor, mint villám csapott le a hir közénk. Kezdetben hihetetlenül hangzott az, el sem tudtuk képzelni annak lehetséges voltát és meggyőződve a borzasztó valóról, annál lesujtóbb volt az. Károly Lajos főherceget, reményeink forrását lássa betegség ölte meg. Sejtettük a katasztrófa bekövetkeztét, de reménykedtünk, hitegettük magunkat, biztunk abban a végtelen nagy kormányzóban, ki mindeneket a legokosabban igazit, hogy megfordítja a kérlelhetetlen scrs kerekét és a nagybeteget a gyógyulás útjára tereli. Reményeinkben, bizalmunkban, hitünkben csalódtunk. Hogy miért kellett ennek így történni arról számot csak a bölcsek bölcse adhat. A király ö felsége a millenáris ünnepek alatt itthon volt, és az alatt a pár nap alatt, a mely alatt végtelen |öröm tölté el keblünk, együtt érezett az öt hón szerető nemzetével, a hova csak tehette, mindenüvé elment ; nézni, látni, tanulni, okulni akart és különösen a nagy esemény alkalmával örvendezni népével együtt. Es most agg babérkoszoruzta fejére gyász borul. Gyásza nagy, nehéz és kettős. Gyászolja a szeretett fivét t, a hü rokont és gyászolja jogarának utódját, terveinek befejezőjét. Mi pedig gyászoljuk öt szívből őszintén. Az elhunyt szerette a magyarokat. Szerette, hisz minden ő általa irányunkban tanúsított jelek arra mutatott. Ha nem szerette volna nemzetünket, miért vette volna a kis-ta- polcsányi birtokot ? miért időzött volna ott oly szívesen ? miért alkalmazott volna ott teljesen magyar személyzetet ? Miért tanulta volna meg hazánk; nyelvét oly szívesen és miért gyakorolta volna azt ép oly kedvteléssel ? Miért nevelte gyermekeit épen olyan szelemben mint a mit ö követett ? Miért taníttatta azokat a magyar nyelvre ? és. miért alkalmazott mellettük folytonosan magyar oktatókat. Ez nem a politika müve ; hanem a nemzethez való ragaszkodás igaz jele. A halasi diákok majálisa. A halasi deákoknak és majálisuknak verőfényes szép nap kedvezett. Csütörtökön már a kora reggeli órákban szokatlan jövés menés, sürgés-forgás volt a Kossuth-utcán» Mindenütt árvalányhaj lengett, lobogott a. zászló és a kokárda szalagja. 8 órakor in© * *0 f® © ей* *Si* W Sötét gyász költözött . . . Sötét gyász költözött a házba, Bánat lebeg az arcokon, Egy ifjú lánykáért zokognak: Apa, anya, testvér, rokon. A ravatal köré felállva Ah, úgy simák mindannyian ! Arcuknak a sok könnyezőstül Oly halvány, sápadt színe van. Mindenki sir, mindenki gyászol, Mindenki jajgat és zokog, Csak egy őrizte meg nyugalmát: Csak a halott ... — ő mosolyog. Keményfi. 2<T asz é jFolytatás. A grófné dédelgette, cirógatta a kis madarat, rálehelt, ébreszgette, de sikertelenül, többé a k's állat fel nem ébredt. A csokorból szép nagy sárga rózsát szakított ki, melynek egyik szárnyán föltűnően két nagy, vöröá sáv vonult végig. Oda intette magához a szoba leányt és átadta azt neki, a szobaleány mosolyogva fogadta és egyebet nem szólt, mint egy szót; — Azonnal ? — Rögtön, felelt a grófnő — mire a szobaleány az inassal távozott. Sarolta grófnő magára maradt kis halottjával. Mint gyermekek szokták ő is elkezdette azt dédelgetni, cicomázni. P'inom csipke zsebkendőjével leteritette, mint szemfedővel a halottakat szokás ; majd a vőlegénye által küldött csokorból, mind többtöbb virágot tépett ki s azokból egész kis ravatalt rögtönzött a halott körül. A csokor megkoppasztva díszétől a virágtól, ott állt drót vázával és csipke környezetével ridegen, nevetségesen. Hirtelen elhatározassa! a csipke is lekerült róla miből a grófnő a díszes ravatalra pompás kis nyughelyei készített. A csokor pedig leesett az asztal alá, hol a csokorról szétszóródott hulladék már siirün fedte a szőnyeget. így üldögélt gyönyörködve, gyermeki kedvteléssel a grófnő, midőn egyszer különös érzés támadt szivében. Valami tompa fájó érzés keletkezett ott és érezte mint tódul felfelé ereiben a vér, mint nehezedik az agyára. Kinos zsibbadást érzett tagjaiban és a mint nézte azt a kis fecskét, mintha önmagát látta volna ott a ravatalon, látta magát összezúzott fejjel, véresen, borzasztóan. Felakart kelni helyéből, de nem birt, nem tudott: körül jártatá szemét, de nem látott semmit, csak ködfoszlányokat, mig végre tekintete megakadt a tükrön, mely bámulatosan elváltozott; az egész üvegap sárga, arany pénzekkel volt telerakva, a pénzeken vőlegénye gúnyos, megvető arca, mintha mondaná; megvettelek. Ekkor emberfeletti erőt érezve tagjaiban elűzendő az ördögi látományt, felemelkedett helyéből s az asztalon álló bronz; szobrocskát teljes erővel vágta a tükörhöz, mely ezer darabra törve óriási zajjal hullott alá a padlóra. A robajra idegei visszazökkentek régi állapotukba s felfogva a régi ! helyzetet, annak kétségbeejtő vol"át, az előbbi látomány hatása alatt megeredtek könnyjei, ráborult kis halottjára es sirat.a. abban keservesen önmagát. így találta őt anyja. Belépésekor szótlanul meghatva nézte leányát. A történteket sejtette, de nem tudta. Par percig némán önmagával küzdve állott, ezután odament leányához és határozott hangon mondá : — Ha rosszul vagy, menj szobádba, és feküdj le. Sarolta némán követte a parancsol.. Pár perc múlva a vőlegény díszes fogata robogott végig a parkon s megállót, az ősi kastély teljárója előtt. A grófné kimentette leányát, társalgás közben azonban feltűnt leendő vejének: különös arckifejezése és úgy tetszett, mintha; homlokán végig húzódó két ránc és a gomb- lukában levő szép sárga rózsán levő két feltűnő vörös sáv közt némi össefüggés volna.. * * * Az ősi büszke Gidai de Nagy Gida. et de Fennfalvi grófi család leányát tehát egyszerű, polgári származása férfiú vezette oltárhoz, ki nem volt sem „vas ember“ sem Adonisz, hanem egy nagyon egyszerű képzettségű szerencsés csillagzat alatt született ember, kire az áldás, a vagyon csak úgy hullott. Káhori mar atyjától na—
