Halas és Kis-Kőrös, 1896 (1. évfolyam, 1-35. szám)

1896-11-08 / 28. szám

ra bezárulnak a tündér ország kapui, csak futólagos áttekintéssel is néz­zünk utána, hogy csodaszép kiállitá- sutik meghozta-e a kívánt eredményi befelé? Nehezünkre esik a súlyos Ítéle­tet kimondanunk, s még ajkunkról is szeretnek visszaüzni a lesújtó szót. — de a szomorú tények, a már is jelentkező sajnos következmények fel­mentenek az elfogult önbíráskodás vádjától, s nekünk lenne örömünk legnagyobb, ha ez egyszer rósz pró­féták lennénk. Bizony nem! Azt már bizonyítani is meddő fá­radozás volna, hogy produkáló ipa­runk pang már évek óta. De az u tolsó években az iparágak művelői mindent elkövettek, anyagi erejüket a lehetőkig megfeszítették, hitelké­pességüket teljesen kimerítették, csak azért, hogy tönkre^itásukat elodáz hassák, alapjában megrongált egész ségtelen üzleti állapo aikat prolon­gálhassák az ezredéves kiállítás meg­nyitásáig, — mert egyedül ettől vár­uk bajaik orvoslását, a mostoha idők által ütött sebek gyógyulását. Most ütött a leszámolás órája, s a haldoklókat elhagyta még a gyó­gyulás reményének éltető ereje is. Eddig csak reméltek, de most már annak is vége. Itt állunk a legszo­morúbb valóság előtt, s leplezetle­nül ki kell mondanunk, hogy a kiál­lítás fent részletezett minden erköl­csi diadala mellett is nemcsak nem volt hasznára a kisiparnak és keres­kedelemnek, hanem határozottan ká­rára. Ezen sajnos körülmény fölött pe­dig nem lehet könnyedén átsiklani, mert éppen ezen kereset források képviselői képezik a nemzet testének egyik legagilisabb zömét­Ha valaki rászánta magát arra, hogy tevékenységével részt és he­lyet követelt magának a kiállítás ke­retében, akkor lehúzta annak még he­tedik bőrét is maga a kiállítás, s va­lóban csak platói értelembe jöhet most már ember számba. Ha pedig i- parának föllendülését a kiállítástól, illetve az ezzel kapcsolatosan remélt emberáradattól várta, akkor alaposan csalódott feltevésében számításaiban. Az ember áradat, a valóságos népvándorlás, — szívesen konstatál­juk, — ha nem is a vérmes remény­nek megfelelöleg — de mégis rész­ben meg volt, sőt éppen ez a körül­mény a Budapestre felránduló közön­ség szükségleteinek fedezését elvon­ta a vidéki kisipartól és kereskede­lemtől, de korántsem a székes fővá­rosi ipar és kereskedelem javára, mert a következmények sajnos tanú­sága szerint ezek is megrövidültek. Mi nyelte el tehát annak a ren­geteg kiállítást látogató közönségnek pénzét ? Elnyelte az a néhány zsebelő vállalat, mely az ezredéves kiállítás cégére alatt a tisztes ipar és keres­kedelemnek határozóit rossz akaratú megrontására szemérmetlenül űzte manipulációit és intézte merényleteit a gyanútlan közönség zsebe ellen. Mindezekben már csak az a leg- sajnosabb, hogy ezeknek az állítások­nak valódiságát nem lehet letagadni, s a kapuzárás ünnepélyes hangulatát erősen megzavarja a tönkre ment marosok és kereskedők kétségbeesé­se, s önkénytelenül is ajkukra száll az a mondás: — Még egy ilyen győzelem és veszve vagyunk. rr Őszi hangulatok. Nem virág, lomb hullásról sem pe­dig haraszt, száraz levél csörgésről, nem akarunk ez alkalommal beszélni. Hadjuk ezeket! — Mit csinálnak a krajcáros poé­ták ha elvennék előlük az 6 sablonos han­gulataikat. Más hangulatról szólunk, a mi poétá­kat. gyönge sziveket legkevésbbé sem ér­dekel. Események történnek s ez események szülte hangulatok tartják fogva egész lé­nyünket. Ez események teremtik a rákövet­kezőket s mi az emberi természet kombi­náló tehetségénél fogva a múlt történeté­nek hangulatába himbálózva kérdezzük vál­jon bogy is lesz?, miként is lesz?, igy-e vagy amúgy? Nagy bukások, igen érzékenyek tör­téntek itt is ott is és feltebető-e különö­sen Halason a hol a bukott párt majdnem negyedszázig uralta a helyzetet, hogy ösz- szedugott kézzel, oly könyen átengedje, a tért, a melyet lábai alatt oly biztosnak ér­zett, oly szilárdnak, hogy a bukást még gondolatban is kizártnak tekintette ? Folte- hető-e most, midőn saját vigyázatlansága folyán kirántotta a gyékényt lábai alól ne igyekezzék mindenképen, és téren oda hat­ni, hogy előbbi vereségét kiheverve a re- vans-eszméjével ne foglalkoznék. Nézzük a dolog másik oldalát is. A nagy bukás mellett nagy győze­lemben is részesült az ellenkező párt. Ha­talmas, erőfeszitő munkával érte el a dia­dalt s váljon annyira elbizakodott-e, hogy dogét logalább reggelig, s tiszteletére feje­delmi teritékü vacsorát adott. A vacsora fölötti hangulat rendkivül kedélyes mederben folydogált, s a karcsú poharakban gyöngyöző pezsgő nem tévesz­tette hatását; s Botond Lajos mindent fe­ledve teljesen el volt ragadtatva a millio­mos bájos leányának ritka szellemesgégétől, ki mint a társaság királynője teljesen ura volt az emelkedett hangulatnak. Vacsora után a milliomos leánya zon­gora mellé ült, s oly művészettel kezelte a billentyűket piciny bársonyos ujjaival, hogy Botond Lajos elragadtatásában tekin­tet nélkül arra, hogy az ismeretség csak alig nehány órára vihető vissza, megkezd­te azokat a bizonyos vallomásokat. Hogy pedig közvetlenebb melegséggel, s zavarta­lanul tehesse azt, felkérte a szép leányt egy-két fordulóra, ki a kérésnek láthatólag szívesen engedett. A keringő ütemeit már egy antik re­mek művű zenélő óra, szolgáltatta, s a tá­gas szalon fényes parquett-jén csak úgy re­pült az ifjú pár, Erősen zihált mindkettő­nek kebele, s bizonyára nem a keringő o- kozta fáradságtól, hanem azon mélyreható érzelmektől, melyek egy merész forduló­nál a szép leánynak kebelére hajolva aj­kaira adták Batond Lajosnak e végzetes különösen kapósak voltak az orvosnövendé­kek kik tudvalevőleg a vasutak állomásain ismerkedtek a bacdlusokkal, ha ugyan sze­mébe mertek nézni, — agyon desinficiálván ott minden jobb sorsra érdemes utast.— El­fogta az ambitio Botond Lajost is, s beál­lott desinfectornak, csakhogy — mint ő monda — megkezdhesse orvosi működését, s mindjárt az első napokban bizalmas jel­legű megbízást kapott. A főváros közvetlen közelében egy faluból ugyanis feljelentés érkezett, hogy egy polgármilliomos, ottani ipartelepén, a veszedelmes kór elfojtása érdekében elren­delt hatósági intézkedéseket nem foganato­sítja a kívánt mérvben s ennek szigorú és rószrehajlatlau felülvizsgálatára küldetett ki Botond Lajos, Mielőtt azonban elindult volna az esetleg több napot igénybe vevő kiküldetésre ellá­togatott szive egyetlen szerelméhez, hogy a fájdalmas nélkülözendő együttlétet kárpó­tolja legalább egy érzésteli bucsúesók. Amit azonban itt látott, az megdöbbentette egész valóját. Az angyali szépség máskor hajnal- piros arczáa dúlt vonások, az emésztő fáj­dalom kétségbevonh-athm jelei; a máskor mosolygásánál mennyei bo'do óságot sugár­zó szempír bársony pilláin a gyötrő bánat könnyei ültek. — E lesújtó helyzethez még csak az hiányzott, hogy Botond Ijajos je­lentse be elutazást. E hir hallatára görcsös zokogásba tört ki a megtört rózsaszál: Tudtam éreztem, hogy elhagy hűtlen lesz hozzám, de jegyezze meg szavaimat, hogy azt a pillanatot nem élem túl. = Hasztalan volt minden próbálkozás, minden mentegetőzés és esküdözés mindenre ami szent, a szép leány csak sirt, fuldokolt, folyton azt emlegetve, én magam sem tu­dom miért, de érzem hogy hozzám hüte­len lesz, pedig akkor ............. Hogy mily fájdalmasan osott ezek ir­tán az elválás Botond Lajosnak, azt mon­dani sem kell, de. felülkerekedett benne a magára válalt kötelesség érezte s egy for­ró buctucsók után eltávozott. Megérkezve küldetésének színhelyére, nyomban megkezdte feladata teljesítését., hogy minél előbb visszatérhessen oda, hol miatta vérzik szive egy báj os angyalnak, ki a kétkedés sorvasztó bánata alatt her­vad, mint a gonosz kezek alatt letört ró­zsabimbó. A felülvizsgálatot lelkiismerete­sen el is végezte már az első napon, s bár későre járt az idő, nyomban vissza akart t írni a fővárosba. A milliomos azonban minden áron marasztalni iparkodott ven-

Next

/
Thumbnails
Contents