Kun-Halas, 1891 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1891-03-08 / 10. szám
Második évfolyam. 10. szám. Halas, 1891. Márczius 8. KUN-HALAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: közp. leányiskola épület. Megyeien minden vasárnap. TÁBSADA1MI HETILAP. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes szám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, 3 hóra 1 frt. Nyilttér: 3 hasábos petit sor 10 kr. Építsünk! Tavaszodik. Mintha a fagyot olvasztó, farügyet fakasztó enyhébb szél- áramlat mozgatna valamit a levegőben is, az emberek lelkében is. Mintha hosszú álomból ébresztő legyezését éreznők e tavaszillatu levegőnek. Nem tetszik érezni ? ... A takarékpénztár mozogni kezd. Serény munka folyt az egész héten benne; az alapszabályait gyökeresen megigazgatják a vezetői, — az üzlet menetet a kijárt régi kerékvágásból uj nyomokba terelik, — elevenebb összeköttetésre hajlanak a nagyvilággal, — egyszóval: álomból ébrednek. Ennek az ébredésnek a jele a háztelek kérdésének a napirendre vetése is. A héten foglalkozik majd vele az intézet közgyűlése. Nincs kétség benne, hogy a telek beépítését fogják elhatározni; hisz elvégre ekkora intézetnek szüksége van már saját hajlékra, meg van is miből építeni. Ha csak a tartaléktőkéjét fekteti is bele, elég kényelmes és díszes otthont emelhet magának. — De elvégre ehhez most több szavunk nem lehet; ez a kérdés lényegében belügye egy üzlet-intézetnek ; a közérdeknek csak a kivitel alkalmával lehet szava hozzá annyiban, hogy az emelendő épület becsületére A ДТШ-HALAS“ TÁROZÁJA, Egy boszorkány-por Halason a mult században. A „Prot. Irodalmi társaság“ által a fővárosban rendezett vallás-erkölcsi fölolvasások egyik estéjén, február hó 19-én, Dr. Osiky Kálmán egyetemi tanár ur „Müvélödéstörténehni rajz a hit és babona múltjából“ czim alatt fejte gette, Szász Károly, Zelenka és Sárkány püspökök s fényes közönség jelenlétében, a tündérekben és a boszorkányokban való hitet, a mint az a közép- és uj-kor keresztyén társadalmában el volt terjedve. Dr. Csíky Kálmán ur, kit városunkban is, mint a ref. főgimnázium érettségi vizsgálataihoz több Ízben kiküldött kormányképviselőt, sokan személyesen ismernek, Halas társadalma iránti rokonszenvének adta tanujelót, midőn levélbeli fölkérésünkre szives volt fölolvasásának egy részletét, mely a múlt század közepén városunkban lefolyt boszorkánypörről emlékezik meg, lapunk számára átengedni. E részletet közöljük a következőkben : Méltán kérhetik tőlem számon, tisztelt hallgatóim, hogy magyar hazánk és nemzetünk történelmében mily helyet foglal el a boszorkányságban és bűbájosságban való hit és a boszorkányok üldözése? Először is megjegyzem, hogy a természetfölötti erők csudahatásának kifejezésére nyelvünkben három oly gyökeres szó váljék az intézetnek és a város díszére szolgáljon. Most csak mint az ébredés egy jelét érintjük. * Egészen más szempont alá esik az a másik kérdés, melyet a hét élete ismét fölszinre hozott: a gimnázium építésének kérdése. Ez már nem tisztán a fentartó testületnek, a ref. egyháznak a belügye. Ez becsületbeli ügye az egész városnak. — (A várost itt nem mint közjogi testületet, mint hatóságot gondoljuk, nem is úgy értjük, mint magán jogok alanyát: hanem értjük itt a helyi közösségnél fogva egységet képező egész lakosságot.) — Hogy egy idegen, de találó kifejezéssel jelezzük: ez a „localis Patriotismus“ ügye. A fejlődés, haladás és felvirágzás szelleme, mely országszerte gyönyörűen bontogatja szárnyait, ez követeli meg első sorban, hogy e város el ne maradjon azon a versenytérén, melyen a művelődés képezi a czélt; ez követeli mindenekelőtt, hogy a kornak megfelelő hajléka, berendezése legyen annak az intézetnek, mely a civilizáció zománczát adja meg a városnak. — Ez egy. Ettől a várostól meg különösen megköveteli ez intézet föllenditését a magyarság érdeke is. Itt a tőszomszéd— varázslat, bű báj osság, igézós — található, egyik szebb, mint a másik, a melyek még a pogányság korába visszamenő eredetre mutatnak; szintén ily régi származású szó a tündér elnevezés. Az ezen szavaknak megfelelő fogalmak tehát pogány őseink között is honosak voltak. Ellenben a boszorkány, boszorka szó szláv eredete mutatja, hogy ennek fogalma csak a keresztyén vallás fölvétele után hatolt be őseink tudatába, a mi annál bizonyosabb, mert a boszorkányokról alkotott képzet általában is csak a XII. század óta keletkezett abban a formában, a mint azután fönmaradt. Hogy népünk közt babonák és babonás szokások voltak és mai napig is vannak: azt mindnyájan jól tudjuk. De egy dolog mindamellett is bizonyos, az, hogy a specifikus magyar természet mindig ment volt a hit fanatizmusának túlzásaitól. Nem közöny, hanem bizonyos józan higgadtság jellemezte mindig nemzetünket a vallási és a vallással kapcsolatos dolgok iránt való magatartásában. Még vallásos harczai is mindenkor össze voltak kötve politikai és szabadsági eszmékkel s czélokkal. Aztán meg, mikor a boszorkányok ellen folytatott dühöngés nyugati Európában a legmagasabb fokra hágott, a XVI. és XVII. században, a magyarnak a nemzeti és állami létkérdéseiért vívott küzdelmek gondjai foglalták le összes figyelmét és érdeklődését. Ez a körülmény magában véve is alkalmas megmagyarázni azt a tényt, hogy nálunk rendszeres és oly mérvű boszorkányüldözés és égetésekről, mint a nyugati országokban, nem igen lehetett szó. Egyes esetek azonban adták elő magukat, sőt egy-egy tömegesebb boszorkánykivégzés is történt, csakhogy az ságában egy olyan megyének, melyben az idegenajku nemzetiségek dominálnak, itt nemzeti apostolságot teljesít egy tősgyökeres magyar iskola, mikor a beléje sereglő idegenajku ifjak leikébe oltja azt a magyar érzést, mely e városnak már a levegőjével bele lopózik a fiatal fogékony keblekbe. Ezt a miszsziót hogy teljesíthesse, nem szabad alacsonyabb színvonalon állania azoknál az oskoláknál, a milyeneket ez ifjak otthon is találhatnak. — Ez a másik. És a harmadik ? A múlt év november havának 16-ikán ezt irtuk : „A régi temető kérdése van ismét napirenden. Egy darabka kell belőle a városnak, a többire az egyház akar gimnáziumot építeni. Ki ne látná itt a fonál végét, a kinek a lelki szeme jó ? Csak le kell hajolni érte és kezébe adni a „Viszonyokénak . . . “ Igenis a fonál vége! Meg kell ragadni és a segítségével kikeveredni abból a káros ferde viszonyból, melybe város és egyház jutottak. Éz az a harmadik körülmény, mely annyira közérdekűvé teszi az ügyet, és ez a harmadik egymaga elegendő ok arra, hogy a régi temető terén való gimnázium - építést örömmel üdvözölje mindenki. Csakhogy ez az örömmel üdvözlés nem elég az üdvösségre. Az állam által adott 25,000 frt maga a költségeket nem ezekre vonatkozó adatok a városi és megyei levéltárakból még nincsenek úgy összegyűjtve, hogy művelődési történelmünk e kérdéséről tiszta és teljes képet alkothatnánk. Pedig a tárgy megérdemelné a törtónetbuvár fáradságát. Törvénytárunkban (corpus juris hung.) az első három törvényalkotó nagy király: Sz. István, Sz. László és Kálmán deeretumai tartalmaznak törvényczikkeket a boszorkányokról. István törvénye (deer. II. cap. 31.) szerint, azt, a ki boszorkányságban találtatik, a két első Ízben egyházi büntetéseknek kell alávetni, és csak harmadik Ízben adandó a bíróság kezébe. Sz. László (deer. L, c. 34.) a püspökökre bízza az ellenök való bíráskodás és büntetés jogát. Kálmán király törvénye (deer. I., c. 57.) pedig azt a hires kijelentést teszi: „de strigis vero, quae non sunt, nulla quaestio fiat“. — Ez a törvény, mely egyenesen megtagadja a boszorkányhitet, minden körülmények közt becsületére válik a magyar nemzetnek és a fölvilágosultságáról s jeles szellemi tulajdonairól ismert könyvszerető királynak; s nem hiszem, hogy párját találná bármely más nemzetnek akkori törvényei között. Meg kell azonban jegyezni, hogy e törvény a XI. század utolsó évében hozatott, tehát abban a korszakban, midőn még a boszorkányhit nem volt általános, és a boszorkányüldözés még nem folyt oly hévvel, mint később. De törvénytárunkban azután, a következő évszázadok folyamán, egyetlen rendelkezés sincs többé a boszorkányokra vonatkozólag. Az u. n. Praxis 0 r i m i n a 1 i s, mely törvénytárunkhoz kapcsoltatott ugyan, de nem is törvény, nem is magyar eredetű, hanem német szárma
