Kun-Halas, 1891 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1891-05-17 / 20. szám
KUN-HALAS. el is ment. Az alispán f. hó 11-én meg is hozta rá a határozatát s 14-ikón le is küldötte, a melyben azt mondja, hogy: „nah. пек! áruló, endö!“ Persze nem egészen ezekkel a szavakkal, hanem emezekkel: „Tekintettel arra, hogy Halas város szervezési szabályrendeletét az 1886. évi XXII. törvényczikk értelmében már ez előtt négy évvel tartozott volna elkészíteni,*) s ez iránt a vármegye közönségének több Ízben hozott határozatával megsürgettetett, s tekintettel arra, hogy a községek és rendezett tanácsú városok újjászervezésére vonatkozó törvény életbeléptetése még a messze jövőben van, mert a törvényjavaslat nem lett a képviselőházban benyújtva: a kérelem figyelembe nem vétethetik, és a jelentés azzal adatik ki Dr. Tóth Kálmán polgármester urnák, hogy Halas város szervezési szabályrendeletét a kiadott minta-szabályrendelet szerint készíttesse el és azt törvényhatósági jóváhagyás végett három hó alatt mutassa be. Budapesten, 1891. május hó 11-én. Pöldváry sk. alispán.“ Május 17. ____________________ Pár szó „Jó-szó“-nak. — A Sóstóról. — A halasi lap múlt heti vezérczikkóben Sóstónkról jelent meg egy közlemény „Jó-szó“ aláírással. — Bárkitől jött is ez a „J ó - s z ó“: az tagadhatatlan, hogy meleg szívből fakadt. Mindenesetre olyan ember irta azt, kit otthonának forró szeretete — úgy látszik — egy kissé merész álmokra is elragad. Uszodát a Sóstóra! Ilyen csak a mesében lehet. Aféle hazafiui sovinizmusnak képzelhetni ezt a jóhiszemű anzágolást, mint, teszem fel: „Tengeri kikötőt Balatonfürednek!“ — Hisz’ az előmunkálatok többe kerülnének, mint az egész fölébe alkotandó mű. Mert azt fel se teszem, hogy czikkiró csak úgy a tó rendes vízállása felett képzelne el egy uszodát. Hisz’ amint a legelső vendég csak a lábát nyújtaná bele a sekély medenczébe, azonnal felkavarodna az egész víztükör. Nem fürdő: — lugzó lenne. Mélyíteni kellene tehát egy bizonyos ponton a tó medrit, ami még a jelen technikai előnyök daczára sem lenne valami gyerek munka Sőt e, bizonyára költséges munkálatot nyomban *) Erre csak azt jegyezzük meg, hogy a most érvényben levő szabályrendelet már az id. törvényczikk értelmében és hatálya alatt készült. Az a törvczikk' a törvénytárban 1886. julius 8-án jelent meg; a mostani szabályrendeletünk pedig később 1886. ang. 10-én tartott közgyűlésből kelt, a megye által plane 1887. márcz. 3-án hagyatott jóvá. Szerk. De nemcsak engem. Valamennyiünket. Ököllel törültük a szemünkből a meleg — sarat. Igen! A fúró elérte czélját. Felszökött a mélységek vize magától. Vastag sugár bugyogott fel a föld gyomrából. Kezdetben iszaptól zavaros; utóbb kristálytiszta forrás-viz. Mikor permeteg-özöne visszahullt a földre: ez elkezdett gőzölögni forróságától. Valóságos 40 fokos természetes hévviz-forrás csörgedezett előttünk. Akár a hires ránki fürdő: akár ez! Ihletve éreztem idegeimet, mintha csak a tüzes nyelvek egyike szállt volna meg. Mint áldanának érte az utódok utódjai is, ha e kész forró vizet feltogatnám egy fürdőépületbe! Hisz’ ha egy gatyás polgár annyit tudott áldozni egy tiszta-egészséges ivokutórt: hát akkor én, az intelligens ur?l Hisz’ nekem már csak házat kell a forró viz mellé építenem, csöveken át bevezetnem: s kész a gőz, a bassin, a tus mindennemű zuhanyaival. A Patkós bácsi boros pinczéjének az ive- zetét egy óriási méretű kupolává felemeltetem — s kész a világ egyik legmélyebb uszodája. — Csak egy a bökkenő: hol veszem én ehez a pénzt, mikor nekem magamnak is olyan igen hiányzik ez az olcsó portéka? Akkora szeget ütött a fejembe ez a véletlen felfedezés, hogy hozzá fogtam tőle izzadni. — Kutya-baja most már! Izzad . . . Csakhogy ezt nem én mondtam, hanem a 4vamnál volt. követné a fenék — sőt talán az ‘egész uszó-me- dencze kifalazása. Vagy legalább is pedáns gonddal kellene őrizni a fürdő-tért a kívülről folyton bele-tolakodó iszap-tenger ellen. De ez még csak kezdete vón’ a nagy munkának; pedig már ez is mutatja, hogy azt csak olyan primitiv alakban összetákolni — épen a Sóstón — nem lehet. Jóra való módon azonban 7—800 írtba kerülne akármily kis-szerü fenyő-vár is. Annyira bizonytalan üzlethez pedig, mint Halason egy-egy nyári szabadbani fürdés idénye: 800 irtot befektetni egy kis heroizmussal jár; kivált ha tekintetbe vesszük, hogy e tőke évi gondozása legkevesebb száz forintot elnyel; holott ezer tiz krajczárosnál több bevételt a legvérme- sebb spekulációk sem remélhetnek. — Mi marad akkor pedig a bérletre, adóra, haszonra — és legkivált a 10—12 óv alatt teljesen romlásnak indult alkotmány újra kitatarozására, — illetve a befektetett tőke visszafizetésére? Szintén igy téved czikkiró akkor is, mikor a sóstói kiszolgáltatást méreg drágának tartja; sőt ezt veti egyik okául, hogy a közönség elvadul a kies kirándulóhely igénybe vételétől, amennyiben borsosnak találja a számlát. Hát először is bátor vagyok megjegyezni, hogy közönségünknek az a része, az a rétege, mely az üdítő szórakozásra is gondolni elég érzékkel, elég csiszoltsággal bir, — még édes-kevés és nem elég vagyonos. Csekély per- czentje lenne képes a mi közönségünknek egy nagyszabású mulatóhely üzleti igényeit kielégíteni. De másrészt az a vendéglős se Isten nevében kapja meg mind azt, mi asztalára felkerül. A hús ára magas, a bor és sör fogyasztási és regale adója tetemes. De legnyomasztóbbá teszi a helyzetet a bérlőre nézve az, hogy mindezeknek fogyasztója nincs; legtöbbször a bevásárolt drága pecsenye készletet a cszelódsóggel kell megetetnie. A miből ugyan nem az következik, hogy ugyanennek az árát a másnap bevetődőtt balek-vendégre sózza rá, hanem az az elvitáz- hatatlan gyakorlati igazság, hogy egy fürdőbérlő vendégek nélkül nem élhet meg. Egyebekben osztozom czikkiró véleményével; csak hitével nem. Én skeptikus vagyok — a Sóstóval szemben. Allék, sétaterek, játszók, ingyen mulató helyek, „Városligeti“ zaj csődithetnének oda publikumot: ezek közül akadnának majd több pénzért mulatók. Csakhogy ki fog ilyenféléket nálunk létesíthetni valaha? Az egyház csak üzleti szempontból tehetné. A város szegény hozzá, hogy humánitási kötelességének ily mérvben megfeleljen. Van egy mód. Sokat, mindent tehetne Nem értettem hirtelen: mit keresek ón most az ágyban, a doktor meg az én szobámban. Hogy szóljak valamit, folytattam a fenti töprengésemet. — Lesz-e gőzfürdőnk, doktor ur? — Igen: a maga fejében. Egész éjjel azzal fantazirozott. — Hát ón most csak álmodtam ? — Ördögöt álmodott! Láza volt — és víziói! — Mit?! Hát az is csak vízió lenne, hogy Halason kész is már az Artézi kút? — Halason az olyan eszme csak hallucináció meg ábránd. El akartam esni; hanem szerencsére megtartott az ágy, mert úgyis benne feküdtem. No csak ne igen békétlenkedjók ! Épen az volt a szerencséje, hogy álmában gőzfürdőt akart építtetni Halason, s ebbe a küszködésibe úgy beleizzadt, hogy most már biztosan kigyógyul. Mert e nyavalyának egyetlen orvosszere az erős kiizzadás. Csakhogy itt nincs gőz. — Hisz’ akkor „heuréka!“ Megvan az uj csodaszer! Ha eztán valaki rheumatikus, ne csináljon egyebet, csak kezdje el törni a fejét: hogyan lehetne Halason valaha gőzfürdő : s fogadom, úgy bele izzad ebbe a herkulesi munkába az üstöké, hogy nem marad köszvóny semmiféle porczikájába. Lám: én csak álmomban próbáltam ezzel a rettenetes nagy gondolattal küszködni, mégis használt. К i a m a n ó. 1891. Halas társas életének fellendítésére, vérének pezsgésbe hozatalára egy létesítendő nagyobb- szabásu sport egylet. (? szerk.) De ez is csak a jövő század regényében. к—r. (Közöltük ezt a felszólalást is, valamint a múlt héten „Jó-szó“ czikkót a nélkül, hogy bármelyik mellett állást foglalnánk. — Igaza volt az elsőnek is — egy kicsit, igaza van ennek a másodiknak is — egy kicsit; — a ki pedig azt mondja, hogy egyiknek sincs igaza, talán annak is igaza van — egy kicsit. Szerk.) Az árvapénztári kezelés revíziója. Múlt számunkban közöltük, hogy a képviselő-testület felterjesztéssel kéri a belügyminisztériumot az árvapénztári főkönyvek vizsgálatának eszközlésére, nehogy e tekintetben bárki részéről aggodalom merüljön fel. Egész terjedelmében közöljük a vonatkozó közgyűlési határozatot a mint következik: „A város képviselő-testülete — nyílt kijelentésével annak, hogy az árvák pénzkezelésére kötelezett közgyám és könyvelő, valamint az ellenőrzésre hivatott hivatalos közegek iránt úgy a múltra, mint jelenre nézve teljes bizalommal viseltetik — tekintettel arra, hogy a könyvelési rendszer mellett, egyéni számadások külön vezetése tetemes munka szaporulatot okoz, — mit a közszolgálat érdekében lehetőségig megszüntetni kell, — ezen szempontból egyrészről, s abból indulva ki másrészről, hogy a közigazgatás tervezett államosítási rendszerére való átmeneteit éppen a legfontosb anyagi kérdésnél az árvák pénzbeli vagyonánál megkönnyítse, — minden eshető félremagyarázásnak kikerülése végett, s azért is, hogy úgy az érdekelteket, mint az illetékes hatóságokat teljesen megnyugtassa arra nézve, hogy a városi gyámpónztár — mint azt a számadás vizsgálatok eredménye mindenkor igazolta — teljesen rendben van, s az itteni árvák és gondnokoltak pénze híven kezeltetett, a közgyűlés ezen, határozatnak a megye tek. törvényhatósága utján leendő felterjesztésével megkeresi a nagyméltóságu kir. belügyminisztériumot mint a gyámpónztár évi számadása és mérlegének utolsó fokon felülbirálatára hivatott III-ad fokú gyámhatóságot a végből, hogy: az itteni gyámpénztári főkönyvek részletes felülbirálatára, s az egyes számláknak vonatkozó, közgyám által készített egyéni számadások tételeivel leendő egybehasonlitása, és az eredménynek hivatalos igazolása czé!jából a számvevőség egy tagját, — ki városi közpénztárból szabályszerű napidijjal elláttatni fog — leküldeni méltóztas- sék, határozatilag kimondatván, hogy a főkönyveknek kiküldött által eszközlött záradékolása után, a nagy munkát igénylő, eddigi azon gyakorlat, hogy minden egyes árva vagyonáról közgyám által külön számadás vezettetik — mint felesleges — megszüntetendő lesz, megjegyeztet- vén, hogy képviselő-testület azért fordult a belügyminisztériumhoz, mert tudatában van annak, hogy a megye tek. törvényhatóságának számvevőségi hivatala oly kevés tagból áll, hogy abból huzamosb időre egy sem nélkülözhető a központ által.“ A gazdagság utja. ii. Gyümölcsészet?! Hisz’ ez a mezőgazda- sági ág minálunk már nem mai csirke! Kitanulhattuk : mennyit ér. Mind igaz. A mi gyümölcsünk 1875-ben a szegedi kiállításon kitüntető érmet nyert. Hasonlót a Hamburg-Altonai gazdasági egyesülettől 1883-ban. Hírnevének ázsiója óriási perczent- tel szökött a budapesti országos kiállításon kiérdemelt kitüntetéssel, 85-ben. Köszönhetjük ezt nemcsak talaj- és klimatikus viszonyainknak, hanem annak a szerencsés körülménynek is, hogy a mi eleink gondossága az ő kis gazdaságukat meglehetősen ellátta nemesebb fajú gyümölcsfélékkel. így, hogy csak az almát vegyük: van párminunk, ami a kereskedések keresett csemege-királya; gez- donki , elszászi-királykánk, jeges almánk. Szállítottunk is mi már, — hogy Bécset ne is emlegessem, — Hamburgba, Londonba . . . Csakhogy amint azt kérdezte az ánglins: hány zsákkal telik? Van-e egy pár száz métermázsánk ebből, vagy abból a fajból: elvesztettük a fejünké t.
