Kun-Halas, 1891 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1891-05-10 / 19. szám
1891. kasok megszokott dolgaik mindenikét akadálytalanul folytathatják. Az előbb javasolt egyetlen tábla herelép benha- gyása, mint „szükséges rossz,“ szintén azon őzéiből kívánatos, mert ott, hol pár herefiasitás is van, a tevékenység észrevehetőleg nagyobb, mint ott, kol ez teljesen hiányzik. Nyár folyamán — májustól júliusig — a here a méh-családnak mintegy kiegészítő részét képezi, a mit ha teljesen kizárnánk, eljárásunk mint természetellenes sok tekintetben balsikert eredményezne. Az izgató etetést mindaddig folytassuk, mig a valódi mézidény bekövetkezik. Ennek bekövetkeztével az etetést beszüntetjük, a mikor a sok méznyerés egyik szükséges kellék, a nép- gazdag törzs már meg van, más oldalról pedig — mivel az izgató etetés által a lépesités is előmozdítva lett — a természetadta kincs behordása és elhelyezése mi akadályba sem ütközik. Ha azonban e czélra mégsem volna elég üres tér. ha a fiasitás nagy helyet foglalt volna el, akkor kell hogy az anyát 8—10 napig kisebb, 3—4 keretet magába foglaló térre zárjuk, valamint a fedetlen fiasitásos keretekből kiszedünk nehányat, azok helyét kész üres léppel pótoljuk, hogy a rajzás is megakadályozva, meg hogy a behordandó méz is korlátlanul elhelyezhető legyen. Mit sem ér azonban a népes család és bő mézidény akkor, ha törzseink állandóan az égető nap hevének vannak kitéve. — Ily viszonyok között a méh ellankad, s a helyett, hogy minden kis növényen nagy mennyiségben mutatkozó nektár behordására törekedne : tétlenül lebzsel s a méhes oly kihaltnak látszik, mintha szibériai hideg borult volna reája. Mig az erdőben álló, vagy árnyas fákkal övezett méhesben ilyenkor a tevékenység valóban bámulatos, addig a kopár helyeni méhes az árvagyermek temetéséhez hasonló szomorú képet mutat. Ez némileg ellensúlyozandó : öntözzük meg méhesünk előtt a földet napközben többször hideg kutvizzel,' hogy a méheknek a hőség elviselhető legyen, s hogy kissé felvidulva, jobb kedvvel gyiijthessenek. Melegen ajánlom ezért méhésztársaimnak, hogy a méhes építésénél azt figyelembe vegyék s a méhest árnyas helyre állítsák, vagy a már meglevőt gyorsan fejlődő fákkal körülültessék. Ha már e három, a méhészre és méhekre egyaránt fontos tényező: a népes törzs, bő mézidény és kellemes fekvésű méhes meg van, már csak okszerű kezelés kell, hogy a kívánt méznyerés ki ne maradjon. — Oly szükséges kellék ez, mely nélkül hasznot képzelni sem lehet. Kiszámithatlan azon mézmennyiség, mely hibás kezelés, a méh-családoknak a mézgyüjtés ideje alatt eszközölt gyakori háborgatása által úgyszólván megsemmisül . Ha télen a méhek nyugalmat igényelnek, kétszeresen igénylik azt nyáron a mézgyüjtéskor. Ugyanis a háborgatás alkalmával a méhek azon hitben, hogy kész- letöktől megfosztani akarják, rögtön és valamennyien a méznek esnek, s az igy felvett méz, mivel az mind többé a czellákba vissza nem kerül, teljesen füstbe mentnek tekinthető. Ez azonban még kisebb baj ama másiknál, melyet szintén a háborgatás idéz (elő, hogy t. i. a háborgatás által megzavart méhek az éppen folytatott minden munkát félbehagynak, széjjelszaladnak és csak idő múltával verődnek ismét úgy össze, hogy a megszakított rend a munka folytatására alkalmassá válik. De meg ilyenkor már a külső munkára járók nagyrésze is kénytelen honmaradni, s a zavaros állapot, rendezés, vissza tartja azokat a gyűjtéstől is, s igy a veszteségünk a mézet illetőleg kétszeres. Hogy tehát a szükséges belső munkát, rendezést, lépkicserélést, pergetést stb. a méhek minél kevesebb zavarása által eszközölhessük: mindig meg kell várnunk az erre kínálkozó alkalmas időpontot. A legalkalmasabb időpont pedig az előjátékok alkalmával van, mikor tudvalevőleg a méhek leguagyobb része kint hiisöl s a belső munkát ők maguk felfüggesztették. Ilyenkor végezzük tehát a pergetendő mézes lépek kiszedését |is, melyre ismét meg kell jegyeznem, hogy egyszerre az összes mézzel telt keretek elszedésétől őrizkedjünk. Ezt téve: nyereség helyett megint veszteségünk lesz, mivel a méh, hogy magát az összes készlettől megfosztva látja, egész munkakedvét elveszti s többé a méztérbe semmi mézet sem fog beraktározni. Kell tehát, hogy 2—3 mézes keret mindig benn maradjon; sőt minden a méztér kiürítése alkalmával visszahagyott mézhez egy fiasitással telt lépet is tegyünk, hogy minden zavar kikerültessék. Említést kell még tennem a vándorlásról. Néha nálunk a méheknek alig akad annyi méz, hogy belőle csak a napi szükségletet, a fiasitás táplálását fedezhessék, mig a szomszéd határon dúsan terített asztal vár reájok. A méhek röplyukát alkonyatkor rostaszövettel elzárni s óvatosan szalma közé csomagolva, szekérre rakni semmi nagy nehézséggel nem jár. Május 10. A mézlegelőre érkezve, a kaptárokat szép rendbe még az éj folyamán felállítjuk, hogy kora reggel már megkezdhessék a virágok látogatását. Száz meg száz eset bizonyít a mellett, hogy ily helyen 5—6 nap alatt annyi mézet gyűjt a törzs s annyit pergethet a méhész, miszerint az a kevés kiadás, a mit a vándorlásra áldozott, nemcsak kamatok kamatjával együtt megtérül, hanem még e mellett egy dúsan jövedelmező tőkét is nyert a vándorlás következtében hatalmasan megerősödött méhcsaládokban. Es most szólnom kell a szaporítást elősegítő kezelésről. Ha előbb a több méznyerés fejtegetését a törzsek népessé tételével kezdtem, úgy itt is kell, hogy azzal kezdjem a leírást; mert rajt, népes rajt, csakis népes család után várhatunk; vagy csak hitvány, mi reményt sem nyújtó kényszer-rajjal szerencsétlenit bennünket. Alkalmazni kell tehát a már leirt izgató etetést itt is, híven szószerint, hogy törzseink minél népesebbé fejlődjenek; s folytatni kell az etetést mindaddig, mig az egres és gyümölcsfa kivirul. Az egres- (pöszméte) virág adja az első számba vehető mézet; de ha az idő kirepülésre pár napig nem alkalmas, az etetést azonnal meg kell kezdeni ismét, még pedig azért, mert ezt nem téve: a törzs a már kész, beboltozott anya-bölcsőket széjjelrombolja, a fiasitást kitépi, rajzási kedve lehűl s mi várhatnék a rajt még hosszú ideig. Eleimet nyújtva azonban nekik, a bajtól félni nem kell, mert a nyújtott eledelt a méhek úgy veszik, mintha kívülről hordatnék, s a belső munkát mindig rendesen a kellő szorgalommal végzik, éppen mintha kijárnának. Nagy tévedésben van, ki azt hiszi, hogy a szaporítás czéljából csakis súlyos, mézben bővelködő családot kell kiszemelni, mert ennek ép az ellenkezője áll. Nem szabad ugyanis felednünk, hogy a rajzáshoz első sorban sok méh jelenléte szükséges. Ahhoz pedig, hogy sok méh legyen, kell a meg- kivántató üres tér, hová az anya bőven petézhessen. Ha azonban sok méz van a mohiakban, akkor helyszűke miatt bő peterakás lehetetlen. Ki kell tehát a felesleges mézet venni és annak helyét üres lépekkel pótolni, és csak annyi eleség hagyandó, mennyi a fiasitás ápolására okvetlen megki- vántatik. A hol sok a nép, ott igen természetesen a hőség is nagy szokott lenni. Azt mondják, hogy a méh [napmadár s hogy a meleget nagyon kedveli. Ez valóban úgy is van, d§ más oidalról tény az is, hogy „a sok a jóból is megárt.“ Nyári napokon, midőn a meleg a szabadban és az árnyékban is majdnem elviselhetetlen, képzelhetjük, hogyan érezhetik magukat a méhek ilyenkor a kaptárban, kivált ha a nap hevétől sincsenek megvédve. Némely gazda azonban éppen a hőséget képzeli a rajzás egyik főkellékének s gyönyörrel szemléli, hogy méhei — szerinte — már a lakban nem férnek, hanem ott hevernek a röplyuk körül, meg a kas oldalán, ergo rajozni akarnak. Mikor aztán a szép napok elmúltak, a nélkül, hogy a várva-várt raj kivonult volna: akkor azt mondják, hogy a méh az idén „ragyát kapott,“ s belenyugosz- nak a történtekbe a nélkül, hogy ismereteiket gyarapi- tandók, a valódi ok kifürkészésére adnák magukat. Az elviselhetetlen hőség okozza aztán, hogy a méhes előtt a föld egészen fekete az elhalt méhektől; pedig ezek nem is természetes halállal múltak ki, hanem a pogány hőségen az öreg munkások csökkenteni akarván, a már kifejlődött fiatal bogárkákat gyilkolják s dobálják ki a lakból, s a várt rajok ekként megsemmisülnek. Ezt is ellensúlyozandó, ha már a bajon másként segíteni nincs hatalmunkban, legalább segítsünk kedven- czeinken a lak nagyobbitása által. A parasztkast pótgyü- riivel toldj ub, a műkaptárt pedig a méztér megnyitása által iparkodjunk némileg kényelmesebbé tenni, és tapasztalni fogjuk, hogy e műtét után a raj hamarább és szebben kivonul, mint egy olyan sziik fészekből, melyben a méhek mozogni is alig képesek. Záradékul megkívánom még jegyezni, hogy a méhész, ha fáradsága jutalmát valóban élvezni akarja, úgy meglevő törzseit két csoportba osztva, egyik csoportot kizárólag mézgyüjtésre, mig a másikat csakis szaporításra használja, mert ily berendezéssel még kevésbbé kedvező időben is hajt némi hasznot méhészete. Parányiságom is az okszerű kezelés és a műlabok barátja, azonban ha már szaporításról gondolkozunk akkor jó lélekkel ajánlom mindenkinek a közönséges parasztkast is, mert ez általánosan elismert kitűnő „rajzógép,“ mig az, ki a mézelésre fekteti a fősulyt, csakis Dzierzon-kaptárokkal méhészkedjék; illetve mindkettővel; mert mig a Dzierzonokból mézet perget, addig parasztkasai gondos felügyelet mellett gyönyörű rajokkal örvendeztetik meg, melyeket ha megtartani hajlandó nem volna, hát szintén jó pénzért eladhat, mert arra vevő mindig van. (ügy de ki a miirajt kedveli s ért megalkotásához, az megint csakis mozgó szerkezetű műkaptárral kéKUN-HALAS. szítheti azt; és nem megvetendő dolog, mikor a rajt nem kell lesni napokon át, s ha kijött, nein kell hol nagy fák hegyiről bolygatni lefelé, hol a sövényből szedegetni ki egész küzdelemmel: hanem érkezésünkkel s annak készítése idején magunk megcsináljuk a műrajt a méhesben egész kényelemmel. — Szerk.) Záradékul ajánlom még a méz és szaporítást előmozdító legfőbb tényezőt, az egyesülést, mert hogy mire képes egy egylet, azt fényesen bemutatta az általam nagyra becsült „Erdélyi okszerű méhészegylet.“ Kövid idei fennállása óta nemcsak az anyaegylet fejlődött erőssé és nagygyá, hanem annak sikerén sokan okulva, számos fiók-körök alakultak, melyek a mesterként világitó anyaegylet jótékony sugarai által hivatva vannak az üdvös eszmének világosságot juttatni ott is, hol azt még sötétség borítja, s vállvetve, egyesült erővel oktatják a népet az okszerű méhészkedésre. Éljenek az egylet vezérférfiai, viruljon az egylet soká, örökké, a haza s az emberiség javára ! „Mh. K.“ Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos: Práger Ferencz. Hirdetések. _ Czeient es mi raktár. Tisztelettel tudatom a n. é. közönséggel, hogy nálam a legjobb román czement gyári áron, úgyszintén legjobb minőségű friss mész a legjutányosabb ár mellett kapható. A czementet és meszet a t. vevők kényelmére házhoz Szállítom. Tisztelettel Schön Lipót 3—3 fűszer, só és lisztkereskedő. A n. é. közönség becses tudomására hozom, hogy I-sö oszt. dió kokszot Május Iló Végéig nálam megrendelhet és Október hóban a vasút állomásnál hivatalosan átmázsálom. Felkérem tehát a n. é. közönséget, hogy szükségletét nálam mielőbb fedezni méltóztassék, mert későbbi megrendeléseket einem fogadhatok. Tisztelettel Hajnal Bernát szódavizgyáros. Lakásom Pusztai József házában. Értesités. Van szerencsém a t. ez. közönségnek tudomására hozni, miszerint lakásomat vasnt-ntcza Maár József III-ik tizedbeli volt lakóházába tettem át, hol a mai kornak teljesen megfelelő kalapraktárt nyitottam, — melyet a t. ez. közönségnek a lehető legjutányosabb árak és pontos kiszolgálás mellett bocsátom rendelkezésére. A tisztelt czimü közönség becses pártfogását kéri Totli Kálmán kalaposmester. Halas, 1891. Nyomatott Práger Ferencz könyvnyomdájában.
