Kun-Halas, 1891 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1891-04-26 / 17. szám
A fix pont, ez a fő. E nélkül csak „őgyeleg“ az ember az utczán, a minek itt értelme nines, s a mi itt ki nem elégíti a szórakozás vágyát. Budapesten az Andrássy-ut palotasorai közt, a dunaparti korzón, a tükörfalú Váczi-utczában lehet a kószálás, a flanirozás is önczél, ott legel a szem és betelhetik a látnivalóval. J)e nálunk . . . Melyik legyen hát a fix pont? A mintákért? Nagyon hasznos és czélszerű intézmény, meg is felel a maga feladatának szépen, de szórakozó sétahelynek nem vonzó, nem is arra van berendezve. Benne a séta csak folytatása az utczán való lépkedésnek. Hátránya az is, hogy a vasút elmetszi a várostól; az ilyen kívül eső helyeken pedig kell lenni valami marasztaló helyiségnek, a mi ott nincs, nem is lehet, nem az a czélja a kertnek. A Sóstó ? No itt már volna marasztaló helyiség, a milyen olyan. Szórakozni is lehet úgy, a hogy. Csak egy a baj, még pedig nagy: messze van és ezért mindig egy kis tanácsgyülést kell az embernek magával tartani, mielőtt jogérvényesen elhatározza, hogy kirándul; és ezen a tanácskozáson egyszersmind egy pár forintnyi rendkívüli hitelt kell magával megszavaztatnia az embernek, kivált ha családja egy-két hölgytagja is vele akarna tartani. Szóval a Sóstó nyári mulatságok rendezésére alkalmas lehet ugyan, de állandó szórakozó helynek, gyalogsétákra, olcsó kellemes időtöltésre épen nem való. Pedig ilyen kellene nekünk. Valami olyan népkert-féle egy kis vendéglővel, (vagy mondjuk kioszknak), de valahol a városban vagy egészen közel hozzá, — ez a fő. Rebesgették a gimnázium-épités elhatározása idején, hogy az épület körül maradó terület parkírozva szolgálhatna sétahelyül. Szép. De ez nem felelhetne meg a czélnak, mert arra csak gondolni sem lehet, hogy mintegy az oskolaudvart avassuk mulatóhelylyé. Ez a kert nem lehetne másforma, mint a milyen — teszem — a pesti muzeumkert, az is csak halvány másolatban : unalmas járkáló- és iildögélő-hely, ha ugyan egyáltalában nyitva lesz a közönség számára. De mondjuk, hogy nyitva lesz és nem fogják belőle veteránusok ijesztgetni a pulikumot mint a muzeumkertből: — nos akkor ? Akkor talán lehetne valami uton-módon kapcsolatba hozni ezt a kertet egy mulató-helyiséggel. Tudniillik: a Gruriga-társaság eladná a Dobókertet és megvenné a Hollósy-félo sarokházat az épülő gimnázium mellett. (Megjegyzem, hogy e vétel eszméje plagium ; a héten hallottam egy eszmékben bővelkedő ügyvéd urtói.) — Ez a társaság azután átalakíthatná a helyiséget olyanná, hogy hölgyekkel is megjelenhetne az ember. Ä tövében pedig ott volna a sétatér. A hogyot és a mikéntet tessék kiszínezni kinek-kinek a saját édes fantáziájával. De akár milyen szépre kiszínezik is önök, nekem ez a terv nem tetszik. Mert az az épület sehogy sem alakítható át olyan nyílt helyiséggé, a milyennek egy sétatérrel kapcsolatos kioszknak lennie dukálna. Meg azután nem is volna olyan rettentő kapcsolatos azzal a sétatérrel. Mindössze annyi volna az összefüggés, Április 26. ______________ hogy egy-két ablakból rálátna az ember a kert egyik felére utczán keresztül. Hanem ha már benne vagyunk a tervezgetésben . . . Ott terül egy gyönyörű darab pázsi- tos mező a vasúti fasor és az országút között. Ez most parlagon hever, még a vásár sem igen nyúlik odáig. Néha oda- tóved ugyan egy-egy falkácska bárány, de csak ritkán; no meg egy- egy csapat sárga pihés libácska. De nem gondolnám, hogy ezek valami nagyon megneheztelnének a birtokháborításért, ha fiatal hölgyek kedvéért (Isten látja lelkemet, hogy nem czélzáskép mondom,) okku- pálnák tőlük ezt a dominiumot. Mert itt aztán lehetne csinálni olyan sétateret, a milyent csak kívánni méltóz- tatik. Lehetne a czélnak megfelelő kioszkot emelni a térnek -a vasúti állomás felé eső oldalán. Sőt meg lehetne itt csinálni azt, a mi már régen hangoztatott kívánsága a közönségnek, — a gőzfürdőt. Természetesen ezt már a térnek a város felé nyúló részén, hogy minél közelebb legyen. Ezeket lehetne! Nem kellene hozzá egyéb, csak — pénz. Mivel ebből nem röpköd annyi a tavaszi levegőben, mint a tervekből, nem beszélek tovább. Csak annyit toldok még hozzá: egy pár év előtt készülőben volt gőzfürdő építésére valami részvénytársaság ; — a takarékpénztár — azt mondják — hat százalékraád — „anyagi erőt“. Egyik. KUN-HALAS. Népoktatásügyünk. — Veterán ezikkére. — T. Szerkesztő ur! Becses lapja legutóbbi számában több szerfölött gyakorlatias és megvalósításra érdemes eszmét vet föl „Veterán“ név alatt valaki, aki a dologhoz való hozzászólásában valóban nem csekély tájékozottságot és szakértelmet árul el népoktatás ügyünk iránt. A czikk, amennyire én magam meggyőződhettem, visszhangot keltett és több helyütt tárgyalták e héten annak tartalmát az érdeklődők, különösen a szakfórfiak. Amiket a felekezeti iskolák községivé változtatásának meg egy iskolai alapvagyon teremtésének elodázhatlan szükségéről ir: ón magam és velem együtt sokan aláírják. ügy tapasztaltam azonban, hogy a tanyai iskolák kérdésének megoldására általa ajánlott mód érthetetlen a mi közönségünk előtt. Kevesen tudják, hogy mi az az „ambulans“ (járó-kelő) tanító. Erre nézve czólszerűnek tartanám, ha egy kevés magyarázattal szolgálna még ama czikk érdemes írója. Ha az „ambulans“ tanítói állás aféle к é 11 а к i természetű, mint a magyar neve mutatja, hogy t. i. a tanító ur a hét egyik felén egyik pusztán végzi a teendőit, azután szedi- veszi sátorfáját és megy a másik pusztai iskolába s a hót másik felén ott tanít s ezt a „járás-kelést“ minden héten ismételi: úgy ezzel egy csapással valóban két czól lenne elérve: a tanítás sikere és olcsósága. Mert igy a 12 pusztai iskolába 12 tanteremre volna ugyan szükség, de csak hat tanítóra. Ha igy áll a dolog*): akkor a tanyai iskolák ügyének ilyetén nyélbesiitéselenne csakugyan a legkívánatosabb és czólravezetőbb . . . Adolescens. *) Veterán urat megkérdeztük; ő csakugyan igy érti az ambulans tanítók intézményét. Hogy épen a leghelyesebb volna-e ez a mód, ahhoz most nem szólunk. Szerk. A gimnázium-épités ügye. A napokban a következő levelet küldte be hozzánk egyik előkelő református birtokosunk. Ezennel közöljük; csak azt sajnáljuk, hogy a beküldő határozott kívánságára nevét nem szabad kiirnunk. „T. Szerkesztő Er! Elnéztem a héten a régi temetőn hogy kezd mozogni a jövendő élet. Faragják a sarkait, egyengetik az oldalait, hordják már a téglát, rakosgatják garmadába. A mint néztem, eszembe jutott valami, befordultam az egyház irodájába, hogy mennyire gyűlnek vájjon az adakozások meg a fuvarajánlatok erre a szép munkára, a melyikből mindegyikünk remélhet, — ha mink nem, fiaink — valamicske hasznot, ha mást nem, gyönyörűséget, a mi szintén ér valamit ekkora városban. Elbámultam, mikor láttam, hogy milyen kevésre apadt most már az adakozók sora, és mennyi sok tehetős, rangos gazdánk neve hiányzik még onnan. Hát hol van az a sok büszke, rátarti polgártársam? Itt kellene pedig már a virtus, hogy ki milyen röndöt vág. Bibliás ember vagyok, ügy olvastam, hogy mikor a zsidó nép a pusztában az Ur tiszteletére a szent sátort építette, az asszonyaik levetették az arany-ezüst drágaságaikat, hogy abból készítsék a szent edényeket meg a többi egyet-mást. Hát bizony a mi gazdáink nem zsidó asz- szonyok, azt már látom. De hát a pénz még hagyján. Arról akkor mondja az ember, hogy nincs, mikor akarja. Ezt még el is hisszük ha akarjuk. Hanem hogy a tégla hordásra olyan kevesen vállalkoztak még, azt csodáltam legjobban. Mert hisz az igájára nem csukhatja rá az ember a bugyilláris tetejét, hogy nincs. — Hogy sok birtokos társamnak nem jut eszébe, mikor felül a kocsijára, szekerére, hogy nini! ezt a kocsit még nem ajánlottam oda legalább egy napra, pedig hát meglehetném. Nem tudom, nem volna-e jó valamelyik tekintélyesebb emberünknek hozzálátni, hogy összeszedné az igával biró gazdákat és igy egymás között megállapodnának, hogy ki menynyi fuvarra vállalkozik. Mert nem hiszem, hogy ilyenformán akármelyőnk is kivonná magát a dologból. Inkább hiszem, hogy most csak a ta- karmányhiány hátráltatja az ajánlkozásokat. I)e ha egymást biztatnánk, lehetne az ügyön lendíteni; mert májusban volna ennek az ideje. Ez az ón szerény gondolatom.“ íme ez a levél; nekünk nem kell hozzátennünk semmit. * A héten a következő adományok, illetőleg részletfizetési ajánlatok érkeztek be a ref. egyház gondnokságához: Práger Lipót kereskedő 30 frt — kr. Az ápril 18-iki műkedvelő előadás jövedelmeként annak rendezői 273 ,, 34 „ Id. Borbás István birtokos és családja 70 „ — ,, Balogh Joakhim birtokos 5 „ — ,, E héten bejelentetett összesen 378 frt 34 kr. A múlt heti kimutatás 8235 „ — „ Az eddigi ajánlatok összege 8613 frt 34 kr. Ugyanitt helyreigazítjuk, hogy ifj. Halász 1). Ferencz, Lajos és Károly 10,000 tégla fuvarozását ajánlották, nem pedig 4000-et, mint előbbi számunkban téves értesülés után közöltük. # A tér közepén fúrandó kútra nézve a héten kötötte meg az egyház gondnokság a szerződést Hoffer Lajos czeglédi kutmesterrel. A fúrást addig kell folytatni, mig anyaforrásra nem talál. Az első 30 méter fúrása méterenként 12 írtba kerül; 30-tól 40-ig 14 frt, 40-től 50-ig 17 frt, 50 méteren felül 20 frt fizetendő méterenként. A munkát május 5-ón kezdik meg. 1891.
