Kun-Halas, 1891 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1891-04-05 / 14. szám
Második évfolyam. 14. szám. Halas, 1891. Április 5. HALAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: közp. leányiskola épület. Megjelen minden vasárnap. TÁRSADALMI HETILAP. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes szám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 4 frt, fél évre 2 írt, 8 hóra 1 frt. Nyilttér: 8 hasábos petit sor 10 kr. T. olvasóinkat fölkérjük, hogy lejárt előfizetéseiket megújítani szíveskedjenek. — Helyben a nyugtákat e héten szétosztjuk. — Vidéki előfizetőink kényelmére e számmal postautalványokat küldünk. Fölkérjük egyúttal t. előfizetőinket, hogy a mennyiben a lap széthordása miatt valami panaszra volna okuk, legyenek szívesek azt nekünk azonnal jelenteni. Tisztelettel A KIADÓHIVATAL. Az utadóról. A közutak és vámokról szóló 1890. évi I. törvényczikk megalkotásával a nagy közönség régi óhajtásának megvalósítása, és régóta érzett bajoknak orvoslása czéloztatott úgy a kormány mint a törvényhozás által, s kiindulási pontul az szolgált, hogy a teherviselés az állam polgárai között az eddigivel szemben igazságosabban oszoljék meg, és épen e szempontból lettek a közutak három csoportra osztva, nevezetesen az állami, — törvényhatósági, és községi utak osztályába. Nem czélunk, s e helyen nem is tehetjük azt, hogy a törvényt bíráljuk, hanem csakis felakarjuk hívni a közönség figyelmét a hivatkozott, s már múlt A „KUN-HALAS“ TÁKCZÁJA. Pista bácsi bogarai. (Nekrolog.) Az Isten nyugosztalja! furcsa ember volt az én nagybátyám! Sokat jártam-keltem már azóta, hogy utoljára megvert, de olyan furcsa emberre még nem akadtam. Vagy csókolt, vagy vert (ma sem tudom, melyik volt jobb) másképpen nem fejezte ki érzelmeit irántam soha. Ne gondolják azért, hogy rosszul bánt velem, a világért sem, ellenkezőleg, nagyon szeretett, mert én voltam a család utolsó sarjadéka, de amellett szigorúan tartott; nagy embert akart belőlem nevelni. Hiába volt erőlködése, botból nem lesz beretva! Ha jó! tudtam leczkémet, — ami ritkán történt •—■ már tartottam az orczácskámat s ő megcsókolta, ha pedig kiszakadt a térdemen a nadrág — ez már gyakrabban esett meg — már tartottam . . . azaz már porolta a nadrágomat. S ez igy ment napról-napra. Nem emlékszem, hogy valaha megfordítva is történt volna, de ha igen, akkor is inkább elhittem volna, hogy én tévedek mintsem ő. Az azonban megesett egyszer, hogy mind a kettőből kikaptam a magam részét, mikor t. i. Teri nénink kandúrjának a farkára paszulylyal telt hólyagot kötöttem, amivel úgy elszaladt az istenadta, hogy máig sem került vissza. De ezt már értem ma. Sok bogara között az volt a legnagyobb, hogy művésznek képzelte magát, s aki ellent évi Május hó 15-én életbe lépett törvényre : különösen pedig időszerűnek tartjuk az e kérdéssel való foglalkozást, mert legközelebb már ezen törvény alapján vettetik ki az úgynevezett városi közmunka, mint arról a polgármester által kibocsátott értesítő felhívásból tudomást szerezhettünk. Az 1890. I. t. ez. 50. §-a értelmében a községi útadó kivetése, beszedése és kezelése tárgyában a vármegye köteles ugyan szabályrendeletet alkotni, minthogy azonban az ezideig megnem történt az utak pedig javítást igényelnek s egy évet elveszteni nem szabad kétségtelen, hogy a városi tanács helyesen rendelkezett, midőn az útadó kivetését sürgősen foganatosíttatni határozta, idáig tehát a törvénynek elég van téve; nem mulaszthatjuk el azonban az érdekeltek figyelmét ráirányozni a törvény 41. §-ára, melynek értelmében, azon esetre, ha az alispán az úti bizottságot meg nem alakítja, vagy a bizotság működését bármi okból meg nem kezdheti, az annak hatáskörébeutalt nagyon fontosteendőketapoó/ár- mester köteles eszközölni, minthogy tehát az útügyi bizottság tudtunkal eddig meg nem alakíttatott, a községi közmunka ügy ez időszerinti vezetése a polgármesterre hárult, s neki kell kijelölni azon útvonalokat, melyeken ez évben a közmunka termőmért mondani ebbeli nézetének, azzal röviden bánt el: egyszerűen kidobta, nem sokat polemizált vele. Egyszer én is a szemébe mertem nevetni, mikor Petőfi Őrültjét szavalta, de meg is bántam azonnal, mert egy merész gestus rózsás fülecskémre tévedt. — Alidon meglátta, hogy a szavalatával semmire sem megy, mert komikus mimikája elrutitja a leghatalmasabb részleteket, festegetni kezdett. Le is „ecsetelte“ Pufit, Teri nénónk ölebecskéjót vagy hétszer, de csodálatos, minden képen más szinű a szőre, egy egész színskála. Elsajátítván igy a Pufi festegetósénél a festészet technikai részét, egy nagy composi- tióba fogott. Bezárkózott szobájába, s nem jött ki, mig/ el nem készült a remek mű. En voltam az a boldog halandó, ki először élvezhette a nagyszerű alkotást. Elbámultam. Ilyet még soha sem láttam! Nem tudom kivenni, mit akar ábrázolni. Volt azon egy nagy karácsonyfa-féle, körülfogva vöröses fénynyel, előtte egy lepedőbe burkolt fehér alak, s az előtt egy másik térdelő alak, ki összetett kezekkel sandított a fára, vagy társára. — Hát tudod-e öcsém, hogy mi ez? Hallgattam. —■ Hehe, te persze még nem érted az ilyeneket . . . — Tudom már Pista bácsi, tudom már. Az a fiú almát lopott a fáról, s most kéri a nénit, hogy ne verje meg! — Szamár vagy öcsém. Ennek a képnek czime — mindjárt rá is pingálom — „Az elutasított kérő, vagy szerelmes“. No érted most? szetben leszolgálható; ez városunkban annál is inkább igy kell hogy legyen, mert mint azt köztekintetekből eléggé sajnálni nem lehet — a képviselő-testület által kijelölt utügyek vezetésére szabály- rendeletileg is kötelezett elöljáró t. i. a mérnök, daczára egy év elteltének még hivatalába beállítva ma sincsen, mely körülmény oka annak, hogy az elöljáróság a községi utak kezelése és fentartá- sáról a költségvetést, úgy a mint azt a törvény 51. §-a rendeli, einem készíthette s kénytelen volt megelégedni azzal, hogy a folyó évi költségvetésbe úgy bevételül, mint kiadásul előiratta a közmunka vált- ság árának megfelelő összeget. Magára a községi közmunkára nézve a törvény rendelkezéseit a következőkben összesítjük. A községi közmunka kétféle u. m. igás- és kézi munka; — minden egyes vonó állat után legfeljebb 2 igás napszám szolgáltaik; — a lakház birtokosa legfeljebb 4, a lakó pedig 1 kézi napszám teljesítésére van kötelezve. A családtag 1 kézi napszámot szolgál. A képviselő-testület az imént felsorolt a törvény 49. §-ában részletezett tételeket illetőleg múlt évben akként intézkedett, hogy közmunka tartozását mindenki természetben leszolgálhatja, s minden egyes igavonó állat után félnap, tehát Dehogy értettem, s hogy kézzel loghatóan meg ne magyarázza, kiszöktem. Alig száradt meg a mű, felküldötte az őszi tárlatra azzal a határozott kijelentéssel, hogy ötszáz forinton alól semmi esetre sem adja el. Ezentúl maga ment el a postára megnézni, vájjon megjött-e már a kis pénz. Bizony nem jött az, hanem visszajött helyette maga a kép a bizottság egy levelével, melynek elolvasása után a „remek mű“ a kamarába, a festékek, ecsetek s palóták a kandallóba vándoroltak. Lemondott a festészetről, de arról, hogy neve még hires lesz — nem. Nehány hét múlva — mely idő alatt sokat járt a tanítóhoz, miből azt következtettem, hogy megint roszban töri fejét — összehitta a háznépet s kijelentette, hogy: aki a mai naptól kezdve kiabálni, vagy csak hangosan beszélni, avagy nevetni is mer, azt azonnal elcsapja, vagy megveri, (utóbbival rám ezélzott) mert ő egy regény megírásához fogott s csendre van szüksége. Szomorú napok következtek most. Olyan volt a ház mint a koporsó, emberi hangot nem hallottunk, lábujjhegyen jártunk mindannyian. Ha kérdeztem Teri néninket, hogy ki hitette el Pista bácsival, hogy ő iró? azt felelte rendesen: „ügyelj édes fiam szavadra, senki sem hitette el vele, csak saját meggyőződését követi. Látta, hogy ecsettel nem tudja kifejezni eszméit, tollal próbálja, s jól teszi. Különben ne busulj, három hót alatt kész lesz, már az ö t - századik fejezetnél jár“. El is készült nagynehezen s miután a tanító s patyikus szigorú bírálat alá vették s mégis nagyszerűnek találták, elküldte egyik fő
