Kun-Halas, 1891 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1891-01-25 / 4. szám
Január 25. KUN-HALAS. 1891. És ha lesznek, — a mi elkerülhetetlen, — apró keseritések, múló összeütközések nyilvános pályáján, ne öljék ki ezek a jó-érzést a közérdek iránt leikéből, mert csak úgy teremtheti meg a szeretet művét, azt a békét, melyre e városnak oly nagy szüksége van, hogy boldogulhasson, — hisz az eddigi viszályokban eléggé „megbünhödte már e nép a multat s jövendőt!“ *** A hétfőn este kiadott alkalmi számban az újonnan választott elöljárók közül Szalai László árvaszóki ülnök neve kimaradt, mit ezennel pótlólag helyreigazítunk. A hétfői bankettről. Önök bájos hölgyeim — tudom bizonyosan — ellenségei, halálos ellenségei minden nemű és fajú bankettnek. Hogyne! hiszen a drágalátós férjek s papák onnét cendesen kissé pityókosan, dohányszaguan térnek az önök sérthetetlen szentélyébe, az otthonba. Pedig ha csak annyi fogalmuk volna egy a hétfőihez hasonló tisztújítón átszenvedett lökdösődés, lábtaposás, levegő hiány és különösen drukkolásról, mint egy piczike öreg bors szem, nem panaszkodnának ellene, hanem maguk is eljönnének a nagy munka utáni édes pihenésre, s maguk, a világ legédesebb fűszerével, jelenlótökkel fűszereznék az ismeretes vendéglői menüt. Azt hiszem, az izgalmas gyűlésnél, különösen hölgyekre nézve, nem kevésbé érdekes az utána következő bankett. Már maga az ételek minősége, sorrendje; a könnyebben érthető tosztok, mind közelebb állanak a nőhöz, mint a rideg hivatalos stil, s szavazó czédulák. Erről akarok ón önöknek referálni, annál is inkább, mert kedves férjeik és papáik még húshagyó kedden is a polgármester választásról fognak beszólni. A bankett jellege internationalis volt. Rendező, menü, társaság, toszt, minden nemzetközi. Minden esetre itt is mint mindenütt van kivétel. Ilyen a bor, a mi csak egyféle; a fekete kávé, a mi egyátalán hiányzott, s a jó kedv, az a jó kedv a mit az angol hái szpirit-nak nevez, a mi általános volt. Mintha csak hallanám, önök mint kérdezik egymástól: De különös ember ez? hogy fór össze a bankett fogalom a nemzetközivel? Ugye kérem, első s fődolog egy bankett létrehozásában a rendező. Csak egy pillantást vessenek rá s czáfol- ják meg azon állításomat, hogy az nemzetközi. Leirom, ráismernek azonnal. Franczia. napóleoni csizma, (bocsánatot kérek, hogy legalól kezdem, nem rosszakaratból király hunapánk. Egy-egy emberkiáltásnyi tá volságban szépen sorjában magas halmokat hányatott, hegyébe mindegyiknek ójjelre-nappalra egy-egy kun vitézt állított őrszemül, s ezek által adatott hirt egyik világ sarkától a másikig. Az első strázsahegy őre átkiáltotta a másiknak, másik odakurjantotta a a harmadiknak, harmadik a negyediknek s igy tovább. Ilyenformán kurta idő alatt tudták, akiket illetett, a nagy király parancsát Sicambriától Kölnig, Litváig; keletre a Don folyó partjáig, dél felé pedig Dalmácziának Jadra városáig. Ez volt az igazi „távbeszélő.“ A mostani halas-maj- sai csak kismiska az akkori halas - m a j о -s szállási telefonhoz képest. Ennek az ősi élő telefonnak nemzedék- ről-nemzedékre átszármazott maradványa volt Zsigmond király idejében, a halasi к ő r -1 á v- kurjantóis, melyből sugarakként húzódtak a városba az apróbb strázsahegyek s melyek által tehát a puszták népei egymás közt meg a városiakkal is folyton érintkezhettek. Még a múlt század végén is fennállt a 12 főfő-strázsa- hegy, ilyetén sorrendben: bodoglári strázsa, tajói strázsa, cziprnsi, — eresztői, — balo- tai,— fehér földi, — füzesi, —• к a r a- p á 1 i, — rekettyéi, — szarkási, — kaka s i (no, ez ma is áll még, mint a Sión hegye !) és pirtói strázsa. (Folytatása következik.) történt) mellőle csak a hisztorikus fehér nadrág hiányzik; japáni bajusz, romai orr, s ellenálíia- tatlan szenvedély a magyar magnum áldomás iránt. A bankett létre hozásában övé a főérdem, hajoljunk meg előtte. És a menü?! Paprikás, az magyar; borsó főzelék egyen rangú a spenóttal, a mi csak német gyomornak való; a hideg nyelvet, aszpikkal az angol szereti; frtii é fromázs minden franczia étlap vége. A 75 tagú társaságban képviselve volt a város minden osztálya, minden hivatala, minden vallás felekezete. Csak nemre nézve volt (sajnos!) egy, és érzelemre nézve volt hál’ istennek a legjobban sült két napos állampolgárral együtt tiszta hamisítatlan magyar az egész. A czigányok . . . pardon zenészek fele halasi, egy negyede kiskőrösi, másik negyede szabadkai, ezek együttesen játszottak csárdást, valczert, lengyel mazurt s verkli nyűtt olasz operát. Hát még a tosztok, e különös magyar specziálitások, melyeknek árja végtelen volt. Az angol ha eszik hallgat, a német csámcsog, a franczia fecseg, a magyar tosztokat mond. Agyában az étel és bor zamata mozgásba hozza az asszocziáczio ideárumot, szikrát szikrára hányva fölgyujtja a lappangó kedélyt, hogy fokozza a hangulatot, lelkesiiltsóget. Volt azok közt nagyszabású szónoki mű, finom franczia zamatu kozéri, élénk riposzt, szellemes replika és érzékeny kibékülés. A tosztok sorát Földváry Mihály alispán nyitotta meg, ki ez ős kun városban, mely valamikor a kunok főhelye volt, s melynek lakosai az ország legmagyarabb népéhez tartoznak, — úgy mond — el nem nmulaszthatja, hogy a legelső magyar emberért, 0 Felségéért a királyért és családjáért ne ürítse poharát. A felköszöntőt az egész társaság állva hallgatta végig s végezte után lelkes óljenekben adott kifejezést a felséges ház iránti lojalitásának. Utána Dr. Tóth Kálmán polgármester, a saját, tiszttársai s a város közönsége nevében Földváry Mihály alispánt éltette. Péter Dó n es következő hasonlatokban gazdag s valóságos irodalmi csecse-becse számba menő tosztot mondott, telve keresetlensóggel, egyszerűséggel s jóízű magyaros eredeti humorral : „Uraim! A közrönd nevében emelek poharat. A magyar példabeszéd azt tartja; házasság, hadviselés, kasza választás a jó isten dolga, mer. ezek végkimenetelét jóra, vagy roszra fordulását ember nem tudhatja, csak annyit mondhat, viselve válik, mint a fejelés csizma. Mikor egy város uj tisztviselőt választ, e választással úgy van, mintha bekötött zsákban vett volna valamit, de nem tudja mit. Lehet abban a zsákban egy véka konkoly, egy véka vadócz, egy véka gyönge kétszeres, mely keverékre hajdan azt mondták, hogy az egy mérő gabona. No a ki az ebből sült kenyeret ette, az ugyan nem hízott meg tőle. A választó képviselők nagyobb része bekötött zsákban vette most ifjú polgármesterünket, mert őt nemsokan ismerik, de ón tudom, hogy abban a bekötött zsákban nem afféle gabona, hanem szemen- szedett tiszta búza van. A választó közgyűlésen, és itt is elnöklő szeretett és tisztelt alispán ur, mintha ezt mondaná : jóbarátim, ti jó reménységgel vettétek a bekötött zsákot, tartalmát ti őröltétek, dagasztottátok, kelesztettótek, még a kemenczét is be- fűtöttótek, a kiszakasztott kenyeret bevetettétek, én csak az előtét tettem fel, s mikor kisült a kenyér szép pirosra, elétek adtam: im itt van a magatok sütöttje, éljetek vele. Itt van a többség által választott uj polgármesterünk, a kit azon reményben választottunk, hogy éltető kenyere lesz a mi közügyeinknek, társadalmi, kulturális érdekünknek, sőt ezeket nemcsak éltetni, hanem erősíteni is fogja. Adja isten, hogy igy legyen. Ez óhajtással emelem poharamat a mesterért, ki fölügyelt arra, hogy kenyerünket helyesen süssük, és egyszersmind uj polgármesterünkért, kitől várjuk az említett érdekeknek erősbitósét. Éljenek!“ — Komám — hangzott a toszt után — a kenyér sütésből a piszkafát kihagytad! — Igen, mert te vagy annak kormos fele — pattant vissza a nagyon is barna urra a szikra. A két barna ur e sziporkázó szóváltása után őszhaju ifjaink egyik szópen-szóló szellemes alakja, id. Gál É a j о szállott fel, hogy a kibékülésre emelje poharát. Ok úgy voltak a polgármesterrel — úgy mond — mint a kik különböző isteneket imádtak, s ezért akárhogy igyekeztek egymáshoz közeledni, nem sikerült. Példakép utal arra, hogy most is szétválasztotta őket a sors, — közbül ültetvén —- mint strajfát — Dr. Dobó tanár urat. De mivel ő a volt polgármester személyének soha ellensége nem volt, s mivel most a francziák mondata: „Meghalt a király, éljen a király!“ zeng a városon végig, bókejobbját nyújtja a volt polgármesternek. Vári Szabó István a bókejobbot elfogadja, mert őt soha semminemű cselekedetében bosszú nem vezette, s kijelenti, hogy ő az uj polgármestert ambicziózus, a város javát szivén hordó fiatal embernek ismeri s teljes bizalommal adja át a polgármesteri széket, őt tehetségéhez mérten támogatni fogja mint a polgári kötelességeit hűségesen teljesítő közkatona. Élénk derültséget keltett D r. Dobó Menyhért szójátókos felköszöntője: „A nemzetiségiek sovinizmussal, a demokraták arisztokratikus hajlamokkal vádolnak bennünket magyarokat. Eemónylom, ha a mai választás hire eljut hozzájuk, más nézetben lesznek; mert ime egyike a legtőzsgyökeresebb magyar városoknak ma egy.Tóth-ot állított hatósága élére s ezen kívül egy Oláht s két Németet választott tagjai közé. S hogy mennyire nem vagyunk arisztokraták ezt eléggé bizonyítja az, hogy mig a hatalmas Pálfy széke ugyancsak ingadozott, egy egyszerű Molnár minden nehézség nélkül választatott be.“ A sovinizmus nélküli igaz nemzeti hazaszeretetre s a valódi demokrácziára emelte poharát. Schilling Ede ügyvéd kétszer szólott s mindkét esetben, megtartva a szónoki nívót, igen érdekesen beszólt. — íme izlelőül az első: „Tisztelt uraim! Sok mindenkit éltettek ez alkalommal már, éltettek nagyot, nagyobbat, legnagyobbat, de ón úgy vélem, miszerint a legeslegnagyobbat még nem éltette senki. Nehéz időket élünk! Az autonom törekvéseket sem fent, sem alant jó szemmel nem nézik, mert hiszen annak mindenütt gátat vetnek. Es ez a törekvés kihat az egyes emberre is. Nem szeretik azt a ki önérzettel emeli fel fejét, s a mindenféle törekvéseknek szemébe mondja a valót! Ez az oka annak is, hogy a népakarat nem mindenkor nyilvánulhat szabadon, mert nem mer nyilatkozni. Annál lélekemelőbb a mai eset a mikor népünk választottjai, a városi képviselők, minden ellenkező, és pedig hatalmas nyomás daczára, s daczára annak, hogy népünkben — legalább a külső látszat szerint — a hatalomtól való oktalan félelem majdnem kiirthatlan gyökeret vert; mondom mindezek daczára is merészelt és tett, — tett pedig olykóp, hogy ezen tette csattanósan igazolta, miszerint népünk a közérdek szolgálatában félretett minden mellék tekintetet, s csak a rég sóvárgott, a közérdeknek egyedül megfelelő eredményt vívta ki szavazatával. Ehhez uraim igazi lelki erő és önzetlenség kellett, ez nyilatkozott ma városi képviselőinkben; ez pedig oly tulajdonság, a mely a képviselőket érdemessé tette arra, hogy őket, mint a mai nap legeslegnagyobb hőseit éltessük. Adja Isten, hogy képviselőink ezen irányban erősödjenek, hogy szent kötelessógöknek a közügy szolgálatában, mind jobban megfeleljenek, hogy igy többször is elmondhassuk, igazi lelki örömmel ama szívből jövő kívánságunkat, hogy városi képviselőinket az Ur Isten soká éltesse!“ Közéletünk Nestora, a fiatal lelkű Deák Péter Schilling tósztjára megjegyzi, hogy ha a szavazásnál volt is Dr. Tóth Kálmánnak ellenzéke, ezután nem lesz, mert a kik ellene szavaztak is, mindenkor támogatni fogják. De már ezt nem hagyhatta szó nélkül i d. I Gál Lajos, mert mivelhogy ellenzékre I igenis szükség vagyon és ez lesz az uj polgármes-
