Kun-Halas, 1891 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1891-01-25 / 4. szám
Második évfolyam. 4. szám. Halas, 1891. Január 25. KUN-HALAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: közp. leányiskola épület. Megjelen minden vasárnap. TÁRSADALMI HETILAP. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes szám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 4 írt, fél évre 2 frt, 3 hóra 1 frt. Nyilttér: 3 hasábos petit sor 10 kr Tisztujitás után. A csata eldőlt, a küzdelem lezajlott. A levegőben csendesség, a kedélyekben megnyugvás. Itt-ott megvillan még egy- egy fegyver, de csak tisztogatás közben, értvén alatta némi kölcsönös mentegetőzést, melyet egyik-másik bajvívó szükségesnek tart; — itt-ott hallik még egy- egy csörrenés, de nem összecsapás zaja ez már, hanem csak az a zord ülés, mely a kardok hüvelybe tevéséből származik. A harcz után megindulnak a szani- tészek a csatamezőn fölszedegetni és megmenteni, a mi megmenthető az életnek. A kik nézői, megfigyelői voltunk a viadalnak, elindulunk mi is fölszedegetni a küzdelem porondján elmaradozott gyöngyszemeit a tanulságoknak és megmenteni a jövendő számára. Mert a tömegek cselekedeteiben van lélek, ez a lélek jelekben nyilatkozik, és ezekben a jelekben vagyon a t a n u 1 s á g. Az egész hadjáratban a legelső örvendetes jelenség az volt, hogy nem láttuk a küzdő feleket szigorúan a régi j élsz a V а к szerint csoportosulni. Ez nem volt a f ü g g e 11 e n s é g i pái't küzdelme a szabad elv ű párt ellen, ez nem volt az e g у h á z harcza a közbirtokosság ellen. A függetlenségi p árt vezére és számos hive vállvetve harczolt a szabadelvű к ö r elnökével és számos tagjával az egyik részen, a szabadelvű párt több neves tagja mellett láttuk a függetlenségi к ö r elnökét és több tagját a másik oldalon. És ugyancsak egy csatavonalban küzdött a közbirtokosság tekintélyes része az egy h á z vezérembereivel. Mit jelentett a máskor széthúzó elemeknek ilyetén csoportosulása ? Azt, hogy a város érdekeinek és közjavának helyesebb fölfogása tért hódit s elhalványul előtte a rikító politikai pártszine- zet. Azt, hogy az egyház és város viszálya unottá lelt már innen és túl és békülésre hajlandóság lebeg a levegőben. Ennek a jelnek őszintén örvendünk mi, kik már a múlt évben ugyané helyen élénken hangoztattuk a „város és egyház“ békekötésének a kívánatosságát. A második jó jelnek azt tekinthetjük, hogy mikor a koczka eldőlt, a kis- sebbségben maradt párt lelkében nem maradt hátra az a keserűség, mely a le- győzetésnek rendesen nyomában jár, hanem a megnyugvás érzése vonult be a kedélyekbe. Nyoma su-m látszott annak a fogcsikorgató ellenségeskedésnek, mely az ilyen mérkőzéseket követni szokta. Sőt ellenkezőleg. Tanúi voltak a banketten résztvevők annak a szép jelenetnek. midőn a képviselő-testületi ellenzék vezérszónoka baráti jobbját nyujtá a volt polgármesternek, ki viszont elfogadva a békére nyújtott kezet, kijelenté, hogy megnyugvással engedi át helyét az uj erőnek, s örömmel fogja szolgálni városát, mint közkatona. S ez volt a h a r m a d i к jele az időknek, gatták-csalogatták ingerelték őket — mint a dédunokáik. Aztán szint azonképen eldobták őket, mint a rongyot világ csúfjára, világ gyalázatára, — épen mint a dédunokáik. No meg amelyik asszonykában „benne volt a jó természet— akkor se lehetett azt lakat alatt tartani, annál kevésbé, mert hát akkor még lakatot se csináltak Halason, ámbár hogy még akkor is itt laktak a Rébék Lajos bácsi ősapjai. Azért mondom: „még,“ mert már annak is jó ideje volt, hogy ideszörkőztek valahonnan Kun-országból. Hja, a Rébék család főfő nemzetség volt a letelepüléskor is meg azután is Halason. A hetedik sátor volt az övé. Csak egy hanggal állt alább a Modokokénél, akik meg a b i к sátornak ütötték le a karót Baltha-sz álláson; ahogyan akkor Balota pusztát elnevezték. Akkor is épen Rébék fia Sámson volt a főtő székbiró Halas-széken, mikor a király ott mulatott másod királyod magával. Azt a királyt pedig úgy hitták, hogy: Zsigmond. A társát meg úgy, hogy Tvarkó. Ez bizony, szegény, nem jószántából követte koronás kollégáját, de csak követte, mert hát — muszáj volt neki. Tudniillik rab volt szegény feje. — Ott fogta el a király 126 bosnyák főurakkal egyetemben, a saját országában : Boszniában, és hozta magával nagy diadallal haza Budára. Útja erre vitt Halas felé. mely azt mutatja, hogy nem ellenség harcza volt ez gyűlölt személy ellen, hanem az ellenzék tiszta küzdelme a rendszer ellen! * Ezek a jelek és ezek a tanulságok. Kedvező auspiciumok egy fiatal pálya kezdetén azok a jelek; hisszük, hogy iránymutatónak veszi a tanulságaikat tettre kész uj polgármesterünk. Most csak ő hozzá van még egy pár szavunk. 0 fiatal ember. A jó sors angyala rózsaszínű fáklyával látszott előtte járni eddigi pályáján, szép — mondhatjuk — fényes karriéren vezérelve őt mai díszes polczára. Az ifjú kor nemes ideális- musát, ez aranyos zománezot nem törölte még le az ő leikéről az élet keserűsége; ő nem feledhetett el még lelkesülni az iránt, a mi szép, a mi magasztos; az ő szivében nem fojthatta el még a szeretet szikráját a gyűlölet szürke hamuja, hisz csak szeretni és szerettetni jutott osztályrészéül eddig. Tartsa meg. őrizze és ápolja lelkében a szeretetet ezután is. Szeresse meg e népet és ő meg lesz szeretve. Nyitva legyen a szive e város igaz érdekei iránt, és az ő számára nyitva lesz mindenki szive. Mert ne csak élesen ítélő elméje, gazdag tudománya, de nagy és nemesen érző szive is legyen annak, a kire 17000 lélek jóvoltának a gondozása van bízva. Meg se akart ugyan itt pihenni. De már meszszi a Szarkási puszta alól meglátta a magas dombon büszkélkedő fényes tornyu templomot. Akkor még a Temlomhegyen állt a templom, csak később a török hadjáratok alatt — 1566-ban — pusztították el a krimi tatárok. — Micsoda falu az ott? kérdezte a mellette lovagló nádorispántól, aki eléje jött a fogadására. — Kun-Halas városa az nagyságos királyom. Akkor még Zsigmond Király is csak nagyságos ur volt, ma már akár Király Zsigmond is az lehet, ha akar. — Halas, Halas — szólt ühmgetve a király, és egyet csattintott a nyelvével. Ecce, itt megpihenjünk — halat enni. Jó, hogy eszembe jutott a nevéről a kedves eledelem. A nádor hamarosan kiadta a parancsolatot egy kengyelfutónak. A kengyelfutó meg vágtatott lóhalálában s ahogy elérte az első s trázsähe g у e t: azonnal betelefonirozott Halas városába fő-szék- biró Rébék fia Sámson uramnak, hogy délre ebédre várja a királyt frissibe fogott haleledellel. Tíz szempillantás alatt már Rébék fia Sámson uram tudta hányadán van a dolog. Ez a „telefonirozás“ pedig nem is olyan szófia-beszéd ám, mint látszik. Igaz ez! Az első telefont nem Edison ur fundálta ki, hanem Attila A „ЕЛШ-HALAS“ TÁRCZÁJA. Mikor a király Halason járt. — Irta: Józsa Antal. — Biz az már jó régeeskén történt. Ezelőtt épen 483 esztendőkkel: anno domini 1408, Kisasszony hava 26-ik meg 27-ik napjain. Tehát nem is csak ügy kutyafuttában, hanem két álló huszonnégy óráig időzött itt egy húzómban a magyarok királya, ami elég nagy dicsőség volt a mi városunkra akkor is, haszon meg háromlott át belőle még miránk is. Mert annak köszönhetjük, hogy ma halasiak vagyunk, nem pedig ebi-halasia k. Úgy kell érteni, hogy a városunk akkor is város volt már; a neve is Halas volt, csakhogy Ebi-Halas. Tudnillik, hogy akkor se volt a nagy tóban egy irmagnak való ehető hal-fiók se, hát ezért nevezték Halasnak. Ellenben nagyon sok volt benne akkortájt is a kutyahal, a partjáu pedig a „kutyahitű fékomadta“ menyecske: így ragadt elébe az „Ebi“-név. Röstelték is ezt ősapáink szörnyen, de hát mit tehettek róla. A kutyahalat kir nem irthatták a tóbul, meg nem is akarták. Ok is szerettek a brekegő bókazenén holdvilágos nyári estéken elandalodni, mint a dédunokáik. A menyecskéket is szerették, mint a dédunokáik. A „kutyahitüség“-re csakúgy csábit-
