Kun-Halas, 1891 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1891-01-18 / 3. szám

Január 18. KUN-HALAS. 1891. — Pótvásár. Lapunk zártakor sürgönyilcg kapjuk e hirt biztos forrás­ból, hogy a kért pót-állatvásárt e hó 25-ikére a kereskedelmi miniszter ur engedélyezte. — Eljegyzés, ifj Babó Sándor (asztalos) jegyet váltott Patkós Benő fogadott leányával Mariskával. — A regale újból kiadva. Január 4-ikén megírtuk, bogy az i t a 1 m é r é s i adó-szedés jogát a kincstár újból bérbe adja. Az árverést f. hó 12-én a budapest-vidóki pénzügy igazga­tóság hivatalában csakugyan megtartották, a mikor is mint legtöbbet Ígérőkön, Hofmeister testvéreken maradt a bérlet 10,150 frt évi bér­összegért. A kikiáltási ár 15000 frt volt. — Egy rituális kérdés. Brecska János mészárosnak a zsidó eklézsia udvarában levő mészárszékét péntekre virradóra álkulcscsal ki­nyitották valakik, s körülbelül 80 kiló kóser- h u s t elvittek. Csak az a kérdés, hogy nem vesztette-e el ez a hús a lopás által „kóser“ mi­nőségét, s ha esetleg zsidó lopta el, szabad-e azt néki megenni. Ezt a „schajle“-t jó lesz a rabbinak mihamarább megoldani, hogy a sze­gény tolvaj ne törje soká a fejét. — A rendőr­séget pedig nyomra igazítjuk: azt nézze, hol főzik a napokban a — „leg h i g a b b húslevest.“ — Uj 'szőlőbetegség. A füldművelés- iigyi minisztérium valami „Blach-rot“ nevű új szöllőbetegsógre hívja fel a termelők figyelmét, mely külföldön, különösen Franczia-országban lépett fel és Ierjed, az amerikai szöllővesszőket fenyegetvén megsemmisüléssel. Ezért a minisz­térium egy évre eltiltotta az amerihai szöllővesz- szőnek külföldről való behozatalát, s elrendelte, hogy a termelők szükségletüket csak állami in­tézetekből fedezzék. — Rendőri hírek. Elfogott rabló. Múlt év deczember havában Sági Józsefné nevű solti nőt, a midőn ez Budapestről haza utazott a solti utón két útonálló megtámadta, s tőle pénzt, ékszereket és ruhaneműt rabolt. A halasi rendőrség a héten egy Vágó István nevű csa­vargóban a szemólyleirás után az egyik tettest vélte felismerni, őt letartóztatta ős Soltra kísér­tette. — B e j t e g e t e 11 puskák. Mintha csak a Baehkorszakban élnénk, úgy rejtegeti némelyik polgártársunk a fegyverét. Persze hogy a fegyveradó ha már adó, emlékeztet egy kissé a Baeh-huszárokra. A héten is két pol­gár ellen, Kertész János és Nagy Farda István ellen indítottak vizsgálatot fegyvereltitkolás miatt. Kis-Kun-Halas rendezett tanácsú város szervezési szabályrendelete és ügyrendé­nek tervezete. Pénztárnok. 4. Az évi költségvetéshez szükséges adatokat gaz­dasági tanácsnoktól beszerzettekkel együtt minden év május havában számvevőnek átadja. 6. A fizető felek részére azok kívánságához képest nyugtákat és zálogjogtörlési engedélyeket ad. A törlési engedélyek érvényességéhez azonban a polgármester vagy helyettesének láttamozása is szükséges. 6. A tisztviselők, segéd- és kezelő személyzet fize­tését havonkint előre, a szolgák bérét pedig utólag kifizeti. 7. Gondoskodik és felelősség terhe mellett fel­ügyel arra, hogy a kezelése alatti pénztárak mindegyi­kéről a szabályszerű évi számadás ellenőr által egybe- állittassék s azt aláírásával ellátva legkésőbb február végéig a városi tanácshoz beterjeszteni köteles. 8. Pénztárnok évi fizetésének kétszeresét mint biztosítéki összeget hivatalának elfoglalása előtt kész­pénzben vagy ovadékképes papírban letenni köteles, vagy a kitett összeget jelzálogilag kellő fedezettel biztosítani tartozik. Ha a biztosítás 30 nap alatt le nem tétetik, illetve kellő fedezettel nem biztosittatik, a pénztárnok állásáról lemondottnak tekintetvén, hivatala szabályszerű utón betöltendő. 70. §. A hatósági kezelés alatt álló pénztárak mindegyikére elvül és kötelezőleg kimondatik, hogy: a pénztárakban elhelyezett pénzek és egyéb tár­gyak közé olyanokat betenni, melyek nem hivatalos cse­lekmény folytán szedettek be, és szabályszerűen nem naplóztatok, vagy valamelyik tisztviselőnek vagy harma­diknak tulajdonát képezik, — szigorúan tiltatik. Ha ily pénzek vagy értéktárgyak a pénztár őrizete alatt vagy a pénzkészlettel összevegyitve találtatnak, azok vizsgálat alkalmával lefoglaltatnak s mindaddig visszatartandók, mig azok felett a tanács, illetőleg árvaszék nem in­tézkedik. Zárlat, nemkülönben pénztári és számadási vizs­gálatok alkalmával a netaláni hiány kezelő által azonnal helyre pótlandó, a többlet pedig bejelentetvén, я tanács illetőleg árvaszék intézkedéséig letétbe teendő. A netáni pénzhiányért pénztáritok és ellenőr egyetemleg felelős. Számvevő és árvaszéki könyvvivő. 71. §. Minden a város közönségét érdeklő száma­dásokat — kivévén azokat, mely gyámhatósági intézkedés alá tartoznak, — megvizsgálja, azokat jelentés mellett a tanácsnak kellő időben bemutatja, különösen kötelessége a város évi költségvetésének összeállítása, legkésőbb julius hó végéig a városi tanácshoz leendő bemutatása, továbbá: tartozik a pénztárnok és adóhivatal kezelése alatti pénztárakat s a községi iskola pénztárt havonként meg­vizsgálni, eljárása eredményét a naplókban följegyezni s a netaláni hiány és kezelési hibákról azonnal jelentést tenni; teendőihez tartozik a számlák megvizsgálása, he­lyeslés vagy teendő észrevételek rávezetése, minden a számtételeket érdeklő észre nem vett hibákért személyes felelősséggel tartozván. Végre köteles a számvevő az adóhivatal napi zár­latát megvizsgálni, a naplókat aláírni s az adóhivatal által főpénztárba szállított adóösszegek átadásánál jelen lenni. A számvevői teendők teljesítése az árvaszék- könyvvivőre bízatván, ezen két állás egyesittetik. a könyv­vivő teendő árvaügyi szabályrendeletben lévén megál­lapítva. Számvevő és árvaszéki könyvvivőül csak oly egyén választható meg, ki legalább érettségi vizsgálatot tett, vagy ezen hivatalt már viselte s kielégítő működését szolgálati bizouyitványnyal igazolja. Ellenőr. 72. §. A pénztárnok mellé ellenőr alkalmaztatik, kinek kötelessége leend a város egyetemét érdeklő köz­pénztárak főkönyve, osztály naplóinak vezetése, a száma­dási okmányok kiállítása, az évi számadások elkészítése és a pénztár javára esedékes fizetési határidők nyilván­tartása. Az ellenőr pénztáritokkal mindennemű hiányokért egyetemleg felelős, és épen azért a pénztár egyik kulcsa annak adatik át. Ellenőrül érettségi vizsgát tett egyén választható s biztosítékát illetőleg a pénztárnokra vonatkozólag meg­állapított intézkedés alá esik. Közgyám. 73. §. Az 1877. XX. t. ez. s annak alapján 24/1882. k. gy. sz. a. alkotott itteni árvaügyi szabály- rendeletben megszabott teendőket teljesiti, az árvapénz­tárt könyvvivő ellenőrzése mellett kezeli. Levóltárnok. 74. §. A levéltárnoki teendők teljesítése a jegyzői kar egy tagja által eszközöltetik. Főorvos. 75. §. A főorvos egyszersmind a városi kórház vezérorvosa, s egészségügyekben a tanácsnak előadója. Felügyel az általános egészségügyre, s a tapasz­talt hiányok elhárítására vonatkozólag javaslatokat tesz. A járványos és ragályos betegségek felmerültével, a szükséges óv- és gyógyintézkedéseket javaslatba hozza, sőt halaszthatatlan szükség esetén saját felelősségére rögtön intézkedik, s erről a polgármestert nyomban értesíti. Felügyel, hogy a vé.dhimlőoltás kellőleg fogana­tosíttassák. A város területén létező összes orvosi és egészség- ügyi személyzetre felügyel, s különösen a hatóság egész­ségügyi közegeinek működését ellenőrzi. A letelepedő orvosok és bábák okleveleit megvizs­gálja, láttamozza, a kihirdetés végett a tanácsnak be­mutatja. A kuruzsolás és egészségre veszélyes szokások, ba­bonák, előítéletek kiirtására javaslatokat tesz, és sürgős esetekben azonnal intézkedik. Ellenőrzi a vagyontalan betegek közköltségéül gyógykezelését, s ügyel a lelenczek és dajkaságba adott gyermekek iránti rendszabályok végrehajtására. Vizsgálja a város területén létező tanintézetek, hatósági fogházak, kórházak, köz- és magánintézeteknek egészségi viszonyait. A városi kórház igazgatását ellenőrzi. A helybeli gyógyszertár évenkénti vizsgálatánál közreműködik. A városi és közalapokat terhelő gyógyszerészi számlákat évnegyedenként átvizsgálja, s a netán észlelt hiányok kitüntetése után azokat a szabályszerű záradék­kal ellátja. A méreg és gyógyanyagokbal való kereskedést ellenőrzi. Az eladásra kitett hnsnemiieket és egyéb élelmi czikkeket, italokat a rendőrkapitány felhívása folytán, sőt a körülményekhez képest a nélkül is megvizsgálja, s a szükséghez képest naponkénti Írásbeli jelentést ad. Az orvosrendőri teendőket végzi. Az elemi iskolákat egészségi szempontból ellenőrzi. A kéjhölgyek és bordélyházak vizsgálatát az ér­vényben levő szabályok értelmében teljesiti. A főorvos dijai következőleg állapíttatnak meg: I. A beteg lakásán tett látogatásért. 1. A városban. a) Első tiz látogatásért egyenként 50 kr. b) ezután minden látogatásért 30 kr. c) éjjel tett látogatásért a dij kétszeres összege. 2. A városon kívül. d) Minden látogatásért a fuvar dijon kívül 1 frt, e) éjjel tett látogatásért a dij kétszeres összege. II. ' A járó betegek után (azon betegek után, kik az orvosnál jelennek meg) f) minden egyes látogatásért 30 kr. g) bonczolásért 5 frt, mely összeg az illető va- gyontalansága esetén a városi pénztárból fizettetik. A főorvos kötelessége a szegények gyógykezelését dijazás nélkül eszközölni, viszont azonban az ily lakoso­kon végrehajtott nagyobb műtét minden egyes esetben a városi pénztárból külön dijaztatik. Alorvos és halottként. 76. §. Az alorvos egyszersmind a városi kórház másodorvosa. Kötelessége: A lelenczek és dajkaságba adott gyermekekre egészség1 és orvosrendőri szempontból felügyelni, a véd- himlő oltást teljesiteui, eladásra szánt ételek és italok minőségére felügyelni, vendéglőket és kávéházakat egész­ségi szempontból időszakonként megvizsgálni, orvos- rendőri vizsgálatokat és bonczolásokat teljesíteni. KÖZGAZDASÁG. TERMÉNYEK ÁRA. (Budapest január 16.) Búza pestvidéki métermázsánként Rozs „ Árpa Zab „ Kukoricza „ Köles „ Heremag „ Disznózsír „ Szalonna „ Baggy« Méz (nyers) „ „ (sárga csurgatott) „ 8.20— 8.35 7.15t— 7.30 6.65Y 8.75 6.85— 7.15 6.-----6,­7.40— 7.75 41.-----52,— 50.50— 51,— 40.50— 48.50 34.50— 35.— 27!-----28Á0 II a 1 a s 0 11. Búza m mázsánként 7.30—7.35 Rozs „ 6.40—6.50 Árpa „ 5.80—6,­Zab „ 6.-J-—6.20 Köles ,. .-----.---­Kukoricza „ 5.50—5.60 Krumpli zsákja .-----.— Budapesti sertésvásár. (Kőbánya, jan. 16.) Magyar urasági öreg nehéz 41.—41.50,— fiatal nehéz 42.——43.—., közép 40.——41.— könnyű 42,— —43 — Szedett nehéz —.--------.— közép —.--------.— könnyű —.--------.— Oláhországi nehéz —.——— .— Szerbiai nehéz 41­-----42.— közép 40.50-^41,— könnyű 39.------40.— Sertéslétszám 79,826 drb. Életsuly: páron­ként 45 kilogram s azon felül 4°/u-os levonás. — Ár 100 kilónként. Szerkesztői üzenetek. — Rendező. Családi estélyekről és vidéki mulat­ságokról beküldött tudósításokat föltétlenül, de helybeli mulatságokról csakis abban az esetben közlünk referádá- kat, ha a rendezőknek nemcsak a mulatság után jut eszökbe a lap. Ilyen esetben csakis rövid megemlítésre szorítkozhatunk. Ez általánosan elfogadott elv, mely alól mi kivételt nem tehetünk; tudja Ön azt, mi az az „esprit du corps.“ — Aristides, Kalocsa. Le vagyunk kötelezve; legyen szabad számitanunk alkalom adtán egyébre is. — Sz. J. A „Theá“-t csak a bankett után dukál adnunk, addig csepegtetünk bele egy kis rumot is — spi- ritusból, ha telik. — Sp. J. (I ... emlékkönyvébe.) írja bele. ha már odaszánta; higyje el, hogy „Ö“ halasabb lesz érte. mint a mi olvasóink. Prágcr Fereucz, felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos. NYILT-TÉR,f) Tekintetes Szerkesztő ur! Becses lapjának múlt heti számában „Önképző-egylet“ rovat alatt közölve volt az „Önkőpző-egylet“ tisztújító köz­gyűlésének lefolyása, miután azonban e közle­mény téves information alapul, engedjen T. Szer­kesztő ur helyet ezen néhány helyreigazító sornak; Halász D. Ferencz elnök ur a közgyűlést igen hogy összehívta, azonban ő ott a maga és a bizottság nevében lemondani elfelejtett, ha­nem a lemondás helyett bizonyos zavart idézett elő, s midőn e zavar kissé csillapulni kezdett, egy pár tag felkiáltott: éljen Halász Ferencz el­nök ! mire II. F. ur mit sem szólva a gyűlést ott hagyta, ott sem az elnök, sem a tisztviselők sza­bályszerű választása meg nem ejtetett, — és még most is a régi tisztviselők és a régi elnök intézik az egylet ügyeit. Miután pedig az eljárás szabályainkkal ellenkezik, ezen az utón kéri fel több egyleti tag Halász Ferencz elnök urat, mikép 10 nap alatt rendes közgyűlést összehívni, ott úgy a maga, mint a bizottság nevében lemondani, korelnököt kinevezni és a tagokat uj elnök és bizottság vá­lasztására felhívni szíveskedjék, mit ha tenni elmulasztana, az egylet több tagjai jogosítva fogják magukat érezni a közgyűlés összehívására. Én, mint az Egylet pónztárnoka egyes felszólí­tásra nem, csakis a nagygyűlés előtt akarok be­számolni. Halas, 1891. január 15. Juhász Y. Károly egyleti pénztárnok. *) Az e rovat alatt közlőitekért nem vállal fele­lősséget . a szerk. Halas, 1891. Nyomatott Práger Ferencz könyvnyomdájában.

Next

/
Thumbnails
Contents