Kun-Halas, 1890 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1890-11-16 / 4. szám
November 16. szándékozik becsempészni az egyes osztályokba: a fonográfot. Csak vissza kell mondatni vele az elejtett szavakat, miket a nevelendő ifjúság épülésére a nem ritkán indulatba hozott kathedra emberei kiszalajtanak. Akkor majd kétszer is meggondolja a felbosszantott mester az ilyes inkriminált kifejezéseket: „vigyen el az ördög!“ Hirteleniben inkább ilyeténkópen önti át elszen- vedhetobb stylbe: „az ördögnek tessék elvinni!“ A goromba „csitt!“ helyett — jobb modort tanúsítandó •— ilyenformán fogják majd csendre inteni a háborgó gyerek-tengert: „csituljanak el a hanghullámok! “ Itt, ebbe a mi mozdulatlanul nagyon is csendes kis városunkban sem ártana, ha felfedező képességével kérkedni tudhatna ez a mi „H e t ü n k“. Sajnos azonban, hogy itt, — még ha akar is valami jót, — beletörik a bicskája. — Hát nem pech már az is, ahogy most kárba vész a fáradtsága, mit a népnevelés érdekében tett?!'—-Ugyanis: ezer egynéhány halasi kis iskolakerülők egy részét végre valahára sikerül rábeszélnie, hogy hagyjanak fel nemes hivatalukkal, — már t. i. а к e r ü 1 ő s- ködéssel. inkább álljanak be maguk is vadorzónak s járjanak be a tudomány vadas kertjébe lesipuskásnak. Ne „k érül j é k“ hanem tnkább lopják a tudás-fát, a hogy tudják. Olyan gyümölcse van annak úgyis, hogy minél jobban fogyasztják, annál inkább szaporodik. — A kis borzasok mentegetőztek ugyan még most is, hogy „de nekik szerződésük van a papával, meg a mamával, akik nekik pulykapásztorsági hivatalt Ígértek, ha iskola-kerülői' hivatalukat híven teljesitik. A kapaczitált szülék meg valami kiegyezésre (nem a 67-ikire!) hivatkoztak, mely az ő gazdasági potitikájuk és a nemlétező iskolaalap közt áll fenn, s amely közös ügyet valami „iskolaszéki felmentések“ predikátummal biró Deák Fe- rencz hozott létre. E békés közös ügygyei azonban hadi lábra állt „a megyei közigazgatási bizottság“ rendelete. -—• így történt, hogy az iskolaépületek felé gyermekvándorlás történik; még pedig oly tömeges az áradat, hogy már nem igen lesz hely a leülepedésre. Nem akarok a zavarosba halászni, csupán egy jó tanácscsal szolgálni. „M é n 1 ó“ Öméltóságáiknak Halason is van egy „impozáns“ kiránduló helyük. Most, mikor a telet úgyis „Kaszárnya“ fővárosban töltik, nem lehetne-e az Öméltóságáik termeibe a mi tudományszomjas sarjadókainkat „beültetni“? . . . Megjöttek a színészek! No úgyis csendes. volt ez a mi kis békés városunk. Még a mulatóhelyek ajtajai is záros határidővel láttattak el. Tiz után nem szabad azokat — nyikorogtatni. „Lélek ez ajtón se be, se ki!“ Már t. i. aki otthon maradt, az nem mehet be, de aki meg bent van, az ne menjen ki. — Különben nem is vón’ tanácsos odakünn botorkálni, mert a sötét és köd leple alatt bosszút forralnak a járó-kelők ellen a ■— „fabakterek“. Tavaly ugyan nagy részük ott hagyta állomáshelyét. Vagyis inkább — amint a fáma beszéli — egy к о u p 1 e dallamától olyan jókedvű tánczra perdültek, hogy к i d ü 11 e к bele. A megmaradtak azonban komolyabb gondolkozásnak s úgy filosofálnak, hogy, ha ők nem őrködnének, a kocsis még nekihajtana az épületeknek. Persze a házat nem látja meg, de a fabaktert igen. Az sem csoda különben, ha a házakat se látni ily sötétben. Igaz, kívánságból van egy-két lámpás, de takarékossági szempontból annak is lecsavarják a srófját. Milyen is ez a fennebb ócsárolt tudomány! Itt meg egészen a ponyvára kerül s még attól a bötűismerő lámpagyujtógáiétól is rossz néven veszi, ha azt se tudja, hogy a lehúzott lámpából nem fogyaszt kevesebbet, mert a ezilinderben már nem a petroleum, de a gőze ég. Ennek kipárolgása pedig egyenlő a felhúzott, mint a lehúzott bélnél; csakhogy ez utóbbinál a gyapot szene nem izzhat el elég tökéletesen s igy nemcsak nem növelheti erős fényével a világosságot, (ami már spórolás!) de még ezen felül bűzös, salakos füstté marad hátra. . . . Utolsó napján a „Hét“ nem utolsó viczczet mondat a telekkönyvi irályra se — egy majsai polgárral. Magyarázzák az atyafinak, hogy „be V a n kebelezve a tulajdonjoga“ ; érti-e? — „Azt értem, kérem, hogy be van kebelezve; de ón azt szeretném megtudni: rám van-e írva? M „ A KÖZGAZDASÁG. Pár szó az iparosokhozNem képes sem a kisiparos, sem a munkás a főváros gyárainak fülsiketítő zúgását, a több mázsányi súlyú vaskalapács tompa, földet rengető dobbanását, a gépek zakatolását megindulás nélkül hallgatni. Sötét kétségbeesés vesz erőt a munkás lelkén, midőn arra gondol, hogy talán nem sokára izmait nélkülözhetővó teszik ezek az élettelen, de minden igyekezete mellett is százszoros gyorsasággal s szebben dolgozó, vasból alkotott vetélytársak; s köny csillog szemeiben, midőn az jut eszébe, hogy ügyessége, ereje daczára — nem bírva ki a gépekkel a versenyt — nyomorba jut maga s családja. Hasonló kétségbeejtő gondolatokkal küzd a kisiparos is, midőn tapasztalja, hogy a gépek által előállított termékek apránként leszorítják szerény munkáját a verseny-piaczról, •—- megfeszített szorgalma, nélkülözései daczára is nem képes produkálni olyast, mivel a gépek remekeit olcsóság, szépség tekintetében felülmúlhatná. Pedig ha tüzetesebb megfigyelés alá vész- szűk a dolgot, kitűnik, hogy ok nélküli úgy a munkás, mint a kisiparos kétségbeesése. Igaz, hogy napról-napra szaporodik az emberiség, a mint azonban ezzel napról-napra drágul az élet fentartásához szükséges élelmi czikk, úgy magasabbak is az igények, sokkal nagyobb a szükséglet, s úgy a gépek készítéséhez, mint azok használatához okvetlen szükség van munkás kezekre. (Példa képpen vegyük: évtizedekkel ezelőtt, vagy most nagyobb-e a munkás fizetése ?) Kisiparosaink is megfelelő helyen teljes mértékben érvényesíthetik mindenkor tanulmányukat, szorgalmukat anélkül, hogy félniük kellene az elnyomatástól. A mint támadnak nagyiparosok, úgy szükség leend mindig a kisiparosokra is, — arninő mérvben húznak hasznot az előbbiek az utóbbiakból, ugyanoly mértékben részesülnek ezek is azok jövedelmeiben. Mindkettőnek szüksége van egymásra. Hamis az a nézet, hogy a gyáripar s az iparosok óvről-évre emelkedő szaporodása teszi tönkre, juttatja romlásra az iparos osztályt. Ha igy állna a dolog, nem találnánk, hogy Belgium és Hollandia, Európa legnépesebb tartományai, hol a gyáripar már legmagasabb fokon áll, s hol a nép túlnyomó része ipar folytatásával keresi kenyerét, egyszersmind a legboldogabb is. Miért van ez igy? mert a szorgalom mindig megtenni a maga gyümölcsét; a szorgalom egyik gyümölcse a küzdelmek közt szerzett pénz megbecsülése, t. i. a „takarékosság“. A hollandok és belgák a világ egyik legtakarékosabb népe. Vegyünk tehát és bátran vehetünk példát Belgium és Hollandia lakóiról, a kik már az ipar olyan fokán állanak, hová mi soká, igen soká fogunk még eljutni, — s ha e példányképül választott ország népei boldogulásának főtényezőjét kutatjuk, ezeket a takarékosság, tisztaság s becsület erényeiben találjuk föl. Ezen erények birtokában lévő, szorgalmas férfi, legyen annak társadalmi állása bárminő, semmi körülmények között el nem bukhatik, s az állam, mely ily fiiakat mondhat magáénak, csak virágzó lehet. A takarékosságot, testi és lelki tisztaságot, — mely utóbbi alatt a vallásosság és becsület fogalma érthető, -— kell a serdülő ifjak, az iparos tanonczok leikébe vésni. Ezt tűzte ki az állam is az ipariskolák egyik. főfeladatául, ez legyen iparosainknak is czélja. Tekintve azt, hogy az utánnok jövő nemzedéket még jobban fogja szorítani a gyáripar, igyekezzenek tanonezaikat e lelki kincsek birtokába juttatni, s merem állítani, hogy azok áldva fogják emlegetni tanító mestereik neveit. A takarékosságra nagyon szépen rálehetne a tanonczokat szoktatni az ipariskolai takarékpénztárak felállításával. Ez az eszme már több ipariskolában valósítva van, s a legszebb eredmény sehol sem maradt el. Kinek volna jobban módjába filléreit összegyűjteni, mint az iparos tanoncznak? Ki venné annak nagyobb erkölcsi s anyagi hasznát, mint maga az iparos tanoncz'? A nevelésre ugyanoly gondot kell fordítani, mint a tanoncznak a gyakorlati kiképzésére, A gyermek lelke is a mester — mint második atya — kezére van bízva, s mennyire KUN-HALAS. ________ elősegítheti növendéke jövőjét, haladását, ha keblébe a becsület-érzés szikráját ülteti el s őt a rendszeretethez, tisztasághoz szoktatja. Ki kell minden gyomot irtani, minden szennyet tisztítani az ifjú lelkületéből. Erre az iskola maga nem elég, ennek keresztül vitelére a mesternek is segédkezet kell nyújtania. Honpolgári szép kötelességünk a jövő népének minél jobban való kiképzése, meged- zóse arra a pályára, melyen az illető boldogulását reméli. Ekkép megedzett és kiképzett kisiparosainkat nem fogja a gyáripar elnyomni, — nem tekintik ellenségeiknek, hanem kisegítő társuknak az élettelen gépeket; — belátják, hogy iigyességöket és tanulmányokat a gépek segélyével érvényesíthetik valójában. Életerős, szorgalmas kezekre mindig szükség leond, csakhogy jövőben a munkának nagyobb takarékossággal kell párosulnia. Nap-nap után terhesebb a létért való küzdés, folyton ismereteink gyarapításán kell fáradoznunk, sohasem szabad letérnünk a szorgalom, takarékosság és becsületesség útjáról, minden perez drága, minden krajezárt verejtékünkkel keresünk, s az ilyen lelkiismeretesen végzett munkából meríthetünk bátorságot a tovább- küzdésre, reményt a jövőre. Lebegjenek előttünk Madách szavai : „Ember küzdj és bízva bízzál!“ M a á r József. 1890. Präger Ferencz, felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos. Hirdetések. Hét házhelyből álló s tartós kerítéssel ellátott gyümölcsös kert — a város keleti szélén, — portánként 250 írtért eladó. — Értekezhetni tulajdonos Kiss László tanárral i-ső tizedbeli lakásán. Van szerencsém a tisztelt közönségnek szives tudomására hozni, hogy II férfi-ruha fi készítését önállóan megkezdettem. Mindennemű férfi.-ÖltönyÖk leg- ujabb divat szerint való elkészítésére, legjobb és legizlésesebb kiállítására vállalkozom — lehető olcsó árak mellett. Legújabb kiadású budapesti és brünni szövet-mintákkal szolgálhatok a tisztelt közönségnek. Lakásom : özv. Zilah Jánosné házában. Szives pártolást kér Szombati Antal férfi-szabó. Tliorma Kálmán géplakatos jutányosán és teljes jótállás mellett készít s mindén szakmájába vágó munkát. 2—8 A házi sürgönyökhöz való minden készletet raktáron tart. Halas, 1890. Nyomatott Práger Ferencz könyvnyomdájában.
