Kun-Halas, 1890 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1890-11-02 / 2. szám
Első é\ folyam. 2. szám. Halas, 1890. November 2. KUN-HALAS SZERKESZTŐSIG ÉS KIADÓHIVATAL: közp. leányiskola épület. MegjeL minden vasárnap. TÁBSABALHI HETILAP. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egy es szám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre -1 írt. fél évre á írt, 3 hóra 1 írt. Nyilttér: 3 hasábos petit sor 10 kr. A „KUN-IIALA S“-ra még mindig fogadultk (J„ előfizetéseket; előfizetési ár helyben hónhoz hordva, vagy vidékre postán küldve egész évre 4 frt, fél évre 2 frt. húrom hóra 1 frt, ez évre pedig 80 kr. Előfizethetni a kiadóhivatalban (közp. leány- iskola, épület.) Fölkéretnek t. előfizetőink, hogy a lap kihordása körül fölmerülhető mindennemű po/nászúikkal a kiadóhivatalhoz forduljanak, ki azon van, hogy a lap szétküldése és kézbesítése lehetőleg pontosan és gyorsan történjék. Egyúttal értesítjük t. előfizetőinket, hogy a nyugták szétküldése ezen számmal már megkezdődött; a kihordó nincs jogosítva a kiadóhivatal nyugtája nélkül előfizetési pénzeket fölvenni. Tisztelettel a kiadóhivatal. A város költségvetése. A község háztartásának, gazdálkodásának, ngyszólván egész életének tükre a költségvetés és a zárszámadás: ez a kettő mutatja, mennyiben és hogyan felel meg a község ama föladatoknak, A „KUN-HALAS“ TÁEUZÁJA. Halottak napján— Levél a szerkesztőhöz. — Tisztelt „Szerk.“ úr! Többes-számú Uram! Talán szerénytelenség is tőlem, igénytelen nőtől, inditványnyal lépni Ön elé, a ki per „m i“ szokott beszélni a világgal. De lássa, kérem, mióta meg nem állhatta Éva, hogy a pogácsa-alma kitűnő aromájáról ne beszéljen Adómnak, ama pár esztendő óta mi nők nem igen tudjuk magunkba fojtani, a mi a szivünket nyomja. Tudja be női gyengeségemnek az egészet, de azért olvassa el a levelemet, s a z u t á n dobja papírkosárba.* *) Van nekem, kérem, három koszorúm. No, no! ne beszéljen most semmiféle tündér ujj а к r ó 1 stb. elengedem a bókokat; hisz nem is állítottam, hogy magam fontam őket, csak azt, hogy van nekem három koszorúm. Nem tudok velők mit csinálni, de Ön szép czélra fordíthatja őket; fogadja el, kérem. Azután vegyen melléjük bárom szál viasz-gyertyát, és szedjen össze valahonnan (akárhonnan, hisz ez nálunk vadon terem,) három beszédet és sétáljon ki többesszámban a temetőbe. Hogy minek a koszorú, a gyertya és a beszéd ? Tetszik tudni, ezt a báromat együttvéve úgy hívják, hogy — kegyelet! Kójja le Ön is kegyeletét a halottak iránt. Hja persze, hogy ehhez halott is kell?----------_______ * *) Igenis, majd azután! Szerk. melyek törvénynél vagy a dolog természeténél fogva reá mint egyrészről a lakos és az állam között az összekötő kapcsot létesítő és fönntartó jogi személyre, másrészről pedig a benne élő és működő különféle társadalmi körök tápláló lmtforrását képező alanyra hárulnak. Az a költségelőirányzat, melyet városunk elöljárósága egy terjedelmes „salvus conductus“ kíséretében a múlt hó első napjaiban közre bocsátott, és melyet a képviselőtestület legutóbbi közgyűlésén lényegtelen módosítással elfogadott, a jövő évi forgalmat kerek 160,000 forinttal tünteti föl, melyből az 5% iskola-adót T' nem számítva, mintegy 40,000 forint lesz pótadó utján födözendő. Ez összeg abszolúte nem csekély, relative meg éppen sok. Aligha tévedünk, midőn kijelentjük, hogy nincs az országnak több oly rendezett tanácsú városa, melyben a község szükségleteinek födözésére szolgáló pótadó az államadóknak csaknem Vedrészét érné el magasságban. De hát nem szabad felednünk, hogy Halason földosztály alkalmával a „küszöbig fölosztani“ elvét hanDe ugyan kinek ne volna halottja! A második pereznek halottja az első; pirosló gyümölcsnek halottja a bimbó; visszatérő vándormadárnak halottja a fészek, melynek hűlt helyét találja; — hát az embernek . . . .? Piczi baba tipegve hordozza bábuját, gügyögve dajkálja karjain, egyszerre a szomszéd Miczike leüti kezéről, a porczellán-nagy- sámnak letörik a feje, s a tipegő babusta sírásra pityeredik első halottja tetemei fölött. Szivén éri az első csalódás, hogy nem tart örökké — — még a porczellánbaba sem. S vájjon ezek a könyei fakadnak-e mélyebb fájdalomból, vagy azok, melyeket tizenhat óv múlva hullat, mikor a szomszéd Miczike „leüti kezéről“ másik babáját? Es azután . . . meg azután ? . . . Sok-sok porczellánbaba követi az elsőt. Eszmények, ábrándok, levegőbe épült ködpaloták; hulló virágai a szív tavaszának. Kinek ne volnának halottjai? ❖ A halál a legnagyobb demokrata, azt mondják. A halottak mind egyenlők. Azok egymás közt, de nem azok sziveinkben. A különbség az, a mi a szeretet és a tisztelet közt. Az egyik koporsója mellett szivünk borul gyászba, a másiknál csak az „Entreprise“ négyes fogata. Amannak a nevét a szivünkbe véssük, emezót a sírkőre. Annak az emlékét szívből fakadó kényekkel siratjuk, — emezónek kegyelettel adózunk. Kegyelet adója! nem tudom ki használta először ezt a frázist. Csúnya metafora, de találó. Kelletlenül bár, de le kell róni mind a kettőt. goztatták ; valamint azt sem szabad számításon kívül hagynunk, hogy a legutóbbi kataszteri fölmérés után foganatosított becslés alkalmával az államadónak nálunk legnagyobb, legtekintélyesebb alapja: a földjövedelem csaknem egy hatodrészszel kevesebbnek tűnt ki, mint mennyinek az előtt kimutatták ; végül el kell ismernünk, hogy városunk elöljárósága a kereseti és egyéb, bizottságilag kivetés alá kerülő adók megállapításakor nem esik abba a hibába, melyet több helyt a község érdekeit védeni hivatottak részéről tapasztalhatni, hogy tudniillik segédkeznek a kincstári közegeknek az adó fölsrófolásában, csak hogy a községi adók számára minél szélesebb alapot nyerjenek, nem törődve azzal, hogy igy az adózóknak sokszor igazságtalan és illetéktelen megterhelését idézik elő. Ha az itt felsorolt három körülményt kellő figyelemre méltatjuk, az államadó abszolút magassága miatt táplált aggodalmunk csökkenni fog. De ha adónknak mennyiségét relative vizsgáljuk, ha a költségelőirányzat tételein végignézve, azt tekintjük, hogy Az adót muszáj, a kegyeletet dukál. Amazért megintik és ekzekválják az embert, ha elmulasztja, — emezért megszólják. Kegyeletnek muszáj lenni, és röndnek a kegyeletben. Kendezni, inscenirozni kell a kegyeletet; vegye tudomásul a világ és nyugtázza az adó lerovását— „hirlapilag“. Azért nem is csodálkozom, ha az egyetemi fiatalság esztendőről- esztendőre összevész a fölött, hogy Bukovay Absentius mondja-e el egyik-másik sírnál az ünnepi beszédet, vagy Dákó Pista. Talán azért, mert ha emez és nem amaz mondaná el a szokott frázisokat Batthyány vagy Deák sírjánál, ezek mindjárt nem lennének többé olyan nagy halottjai a magyarnak? Nem azért, hanem hogy megkapja a nyugtát a „lelkes fiatalság, melynek kebléből nem halt még ki a kegyelet“. * Gyertya, koszorú és beszéd, ezek az alkotó részei a kegyeletnek. A beszéd elhangzik, a gyertya elalszik, a koszorú elhervad — (ha csak vasból nem csináltatja a praktikusan érző szív.) s ha az alkotó részek odavannak, mi marad akkor az egészből? De hisz azért kezdik minden esztendőben újból. Jól van ez igy, a hogy van. Öreg könyvek azt mondják, hogy Odilo apát tette ünneppé a halottak napját kilenezszáz esztendővel ezelőtt. Kellett is ehhez pap bölcse- sóge. Úgyis odaviszi az embert a szive ilyenkor őszszel a temetőbe. Mikor a susogó, zöld lombok el nem vonják a gondolatot, mikor a hantokon viruló élet el nem tereli az emlékezést az alattok porladozó
