Kun-Halas, 1890 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1890-12-14 / 8. szám
Első évfolyam. 8. szám. Halas, 1890. Deczember 14. KUN-HALAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: közp. leányiskola épület. Megjeleli minden vasárnap. TÁRSADALMI HETILAP. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes szám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, 3 hóra 1 frt. Nyilttór: 3 hasábos petit sor 10 kr.----------------------------------—- —-------------------‘ „Ámbár“ . . . *) A képviselő-testület előterjesztéssel élt az alispánhoz a tisztujitás elhalasztása végett, mert a községi törvény 53-ik és 78. §§-ai szerint csak az ujon- nan alakítandó képviselő-testületet tartja illetékesnek a tisztujitásra, egyszersmind azonban kimondta, hogy az alispán végzését vitán fölül állónak tekinti, ezt tudomásul vette s consequenter a kandidáló bizottság 2 tagját meg is választotta. Fölösleges utólag feszegetni a határozat czélszerűségét. (hisz hire jár, hogy az előterjesztésnek sikere volt); fölösleges ebben a lapban annak a jogi fejtegetése is, hogy csakugyan fölebbez- hetetlen-e az a bizonyos végzés ; de talán a jövőre intőül nem fölösleges egy pár szót vesztegetni arra, a mi magában a határozatban, helyesebben az elfogadott előterjesztésben, — legálabb is — fölösleges. Az alispánhoz intézett előterjesztés (mely a közgyűlésről szóló tudósításban olvasható) egy tekintélyes terjedelmű körmondatból áll, mely ezzel kezdődik: „ámbár“ . . . Az „ámbár“ megengedő körmondatok kezdő szava, azt jelenti, hogy a ki mondja: megenged, e I i s m e r valamit. Mit ismer el itt a közgyűlés? A községi törvény 30. §-ára hivatkozva, *) Midőn e czikket adjuk, megjegyezzük, hogy ez írójának privát nézetét fejezi ki. Szerk. elismeri, hogy neki nincs joga vita vita tárgyává tenni iaz alispáni végzést, a 61. §-ra hivatkozva pedig elismeri, hogy ő t. i. képviselő-testület még f ö 1 is oszlatható, ha e kérdésben jogorvoslatra gondolni nier. Nézzünk csak a szemük közé ezeknek a §§-oknak! A 30. §. azt mondja, hogy a község vita tárgyává nem teheti és föltétlenül végrehajtani köteles a) az állami, b) a törvényhatósági közigazgatásra vonatkozó rendeleteket és c) a fegyelmi ügyekben hozott jogerős határozatokat. A ki elolvassa e törvény 2. §-át. ha nem jogász is, észre kell vennie az éles megkülönböztetést a község kétféle hivatása között. A község ugyanis „ö n á 1- 1 ó a n intézi saját belügyeit,“ (ez az autonómia) és „v é g r e h a j t j a a törvénynek, kormánynak és a törvényhatóságnak az állami és törvén y- hatósági közigazgatásra vonatkozó rendelkezéseit,“ (ez az u. n. átruházott jogkör.) Most már a ki tud magyarul, az előtt tisztán áll, hogy a 30. §. csak ez utóbbi fajta esetedre vonatkozik, melyekben a község mint a felsőbb közigatási hatóságok orgánuma jár el, de nem vo- nathozhatik azokra az esetekre, melyekben saját belügyeiről van szó. Minthogy pedig épen a tisztujitás az autonómiát legerősebben kifejezésre juttató b e 1ügy e a községnek, s minthogy e szerint a 30. §. a tisztujitás ügyében hozott végzésekre nem vonatkozhatik: azért a contrario épen ebből a §-ból következik, hogy az ilyen végzést a község igenis vita tárgyává teheti, (a mint hogy tette is,) és nem föltétlenül, hanem csak a törvényesség föltétele mellett köteles végrehajtani. — Hogy tehát e jogának a negátióját ismerje el a község, (a mint az „ámbár“-os mondatban történt,) s hogy épen maga egy önkormányzati testület magyarázza a törvényt saját autonómiája rovására: az — legalább — is fölösleges! Hát a 61. §. mit mond? Azt, hogy a belügyminiszter feloszlathatja a községi képviseletet, ha ez, „oly eljárást követ, mely az á 11 a m érdekeit vagy a község jólétét veszélyezteti.“ Most már, ha a közgyűlés meg volt győződve (hisz ki is mondta), hogy a tisztujitást csak a képviselő-testület ujra-alakulása után tartja törvényesnek, lehet-e logice egy lélekzet alatt azt is mondania, hogy a nem-törvényes végzés elleni állásfoglalása miatt fél a feloszlatástól ? Lehet-e azt mondani, hogy a törvényesség védelme az „állam érdekeit, vagy a község jólétét veszélyezteti“ ? A föloszlásra való utalás biz itt csak az ördögnek a falra-festóse. Ez tehát még az előbbinél is — fölöslegesebb. Hogy miért voltak szükségesek ezek A „KUS-HALAS“ TÁRCZÁJA. Aranyifjuság. — Életkép. — (Folytatás.) — Á nagy diákok legelső napi teendője is az volt, hogy a miskolezi vizkárosultak érdekében értekezletet tartottak. — Egy ifjúsági bál, vagy konczert ott az egész megye közönségét képes becsalni abba a kis városba. Ilyes valamit határozhattak, vagy még többet is. . . A tizenegy órai csengetés után hangos vita- zajjal robogtak le a felső emeletről. Úgy látszik voit ellenzék is. Csodálatos! Ilyen ügyben?! ... Az egyik fél gyors segélyt, a másik éhező diákságot emleget. Különösen összekapaszkodtak a konviktusi két felügyelő. A theológusokó és a mienk, a ki egy személyben kenyérosztónk is volt. Ez váltig azt erősitgette, hogy az soh’se volt igazság: másnak venni ki szájából a falatot, bony valakiét betömhessük. — Nem vehettük ki, miről is beszélnek voltaképpen: mégis csak átallották a szájunkat tátani, — de meg a mi figyelmünket lekötötte most a játékvágy. Cak összeverődjön a kompánia, azt vártuk be. Az „alma mater“ hármas kapuján ömlik is már kifelé a fürge diáksereg mint köpüből a raj. Munka után sietnek üdülni a zöldbe, az átelleni kollógiumkcrt sűrűjébe. — A százados falak most már szinte konganak a nagy ürességtől. Úgy tesz mint a vén dajka: ha megszoptatott, kiküldi kicsinyeit a pesztonkához. Hanem olyan is asztán ez a lombos, virágos kert, mint valami játszásra csalogató pesztra. Van is benne zsivaj, lárma, zsongás; akárcsak egy iratos, sárkelepes mezőn, melyet ellepett a pihenést nemismerő méhsereg. A mi időnkben Drót Jóska volt bravúrosabb játékos. Öt nem tudták „hurokra keríteni“ soha. Ha neki eresztette szikár lábszárait, nem száguldott: repülni látszott. Könnyű lábainak nem maradt nyoma a porondon, oly szaporán szedte azokat; vagy tán letenni se ért rá . . . Szegény fiúnak cseléd volt az apja. Ami csizmácskát vett neki Szen’-Mihályi bériből, annak a talpa ép’ akkorra ment meg, mire megjött a hó. Ilyenkor produkálta, hogyan tud ő vógig- iramodni a 200 méternyi pódiumon oly nesztelenül, akárcsak a macska. Szebb futót ritkán láttam. Lábujjhegyen mindég, mint egy balettánezos. Épen olyan rugalmasak is a szökései. Mikor valami orvtámadás tőrbe ejtette, öleket szökket, mint a töltött gumi. Épen most Jóska azokkal tartott, akik a g у ö p r e sereglettek. Akkora tisztás ez a park kettős közepén, mint az egész „promenád,“ le a „Margit szigetig.“ Alig foglal el valamit belőle az impozáns, emeletes tornacsarnok. Mihály bácsitól, a kertésztől kikértük a tavalyi ütőfákat a játékszertárból. . . . Drót Jóskáé a bőrlabda. Üt is akkora ki kapót, hogy rakásra szaladhatnak a künnácsorgók, inig a labda leesik. Épen azért nem is fogja el senki, mert elütik egymás kezéről, mint idővel a zsíros parochiákat. Legalább Drót Jóskának alkalom adódik egy kis csúfol kodásra; — Csiriz a markotokba, öcsém! — s még „hegyesebbet“ üt. Azt ne higyjiik azonban, hogy Jóskáék elfoglalják az egész „placczot.“ Férhetnek egymástól. Egy csapat itt métázik, egy másik az eleven „egyet ütni, szaladn i“-t játsza. Vannak ismét, akik „lib áznak“ pi- góznek, tekéznek, csürköznek; „bennfor- g ó“-t, „kifut ó“-t játszanak, hogy gyönyörűség nézni. ... De egyszerre minden játókzajnak vége. Csengetnek ebédre. .... Háromszáz harminezhárom éhes fiú egy koszton. Milyen étvágydiihvel rohanják meg ezek a párolgó leveses tálakat. Csakhogy nem lehet ám neki rontani mindnyájának egyszerre. Sorrendet is kell tartani, mert hát röndnek muszáj lönnyi! Épen most koppantott Drót Jóska is a kezefejére valaméknek, ki előtte fogta meg a kanalat; mert hát neki többje volt — egy kitűnővel. A nebuló elpityeredik a méltatlanságon, a felügyelő pártjára kél s a csinytevők nagy mesterét, Drót Jóskát a következő ítélettel marasztalja el: — Nem ösző húst!
