Kun-Halas, 1890 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1890-12-07 / 7. szám
Deczember 7. KÜN-H ALAS. 1890. megismernek: ki vagy, ha nem mosod is le képedről a — natur pudert“.. .. „Tisztaság: fél egészség!“ Aki ezt a legelemibb kétszerkettőjét még ma sem akarja elhinni az egészségi szabályoknak, az egyszerűen bedugta a fülét. Kár, hogy a Teremtő nem gondoskodott az ily emberek számára f ti 1 h é j a k- r ó 1 (ala: szemhéjak) melyekkel kényelmesen becsukhatnák füleiket, mikor nem akarnák hallani se azt, ami nincs szájuk ize szerint. Dehát épen a szája ize szerint akarunk mi beszélni még a maradi kétkedőnek is. Próba titán jönne csak rá nagyon sok ember, mennyi sok apró cseprő baj ellen a legtermészetesebb és legbiztosabb kúra a vizgyógymód. Hosszú téli éjszakák álmatlanságai, nehéz emésztet, egy kis alkalmatlan nátha, vérpangások, vértorlódások, vérszegénység, vagy vérbőség mind-mind a vizkúrában találná meg legalkalmasabb gyógyszerét. Egyiket az izzasztó gőz, másikat a jéghideg tus terelné a rendes kerékvágásba. Nincs az a mesterséges patikaszer, mely a vérkeringést — s ez által az anyagcserét is — jobban tudná szabályozni, mintha pórusainkat tisztán tartja és megedzi a viz s képessé teszi a vérben összegyülem- lett mérges gázak és milliárdnyi mikró- bok kipárologtatására. Ne késsünk tehát ily közhasznú, sőt nélkülözhetlen intézmény felállításával. Ne maradjon a kezdeményezés is az utódokra ; akiknél már, hiszem, divatba fogna jönni a fürdőzés, mint ma a sörivás ; mert most már az iskolában el kezdik tanítani az egészségtant, s tudni fogja mindenki az ép test alap axiómáját: „Tisztaság: fél egészség!“ к—s. Egy „virilista kálomista“ levele. — A régi temető ügyhöz. — A héten kaptuk helyből a következő levelet, melyet jellemző volta miatt betűszer int közlünk: „Tekintetes tisztelt szerkesztő úr, Már két izromban is olvastam olyasmit a tisztelt szerkesztő ur kis újságában hogy hát az uj gimnákocczantani az embernek a saját fejét — nem a máséval, hanem a magamagáéval? Tudniillik : egyik lába-fejét a másikkal. . . . Holnap már nem trafikálhatok velük, csak a göröggel. De nem a sarki boltossal, hanem a diák egyedül kiál hatatlan tantárgyával. Ilyenformán elmélkedtem még sokáig. Mire azonban a kaszás felballagott a csillag- mezőre, az ón pilláimon is meglippent a szén- dér. Kábult álom rajzolt szememre köd fátyol- képeket . . . . . . Mintha már a dübörgő vonaton ültem volna. Diákpajtásaim víg kaczaja, csengő dala majd felvetette a kupé fedelet. A konduktor mérgesen csapta be az ajtót. Vagy a szól? Vagy minek van ily óriási robaja? Az ég is zeng belé. akkora a recsegés-ropogás! Mintha a Tisza-hid szakadt von’ le . . . Már a folyó fenekén voltunk. Az ablakon zudul a viz . . . fuladok!!... Erre ijedten ébredtem fel. Fejem felett csakúgy szakadt a zápor, mint egy vastag zuhany. Szemem, szám tele volt esővel. Levegő helyeit vizet nyeltem. Ikegtem már, akárcsak egy vízbe fűlt. Mig eresz alá rohanhattam, fejem fölé buraszerü fedelet köpenyem szárnyából kelle rögtönöznöm; másként képtelenség lett volna lélegzetet venni. Soha ily záport még nem értem. Heggel megtudtam, hogy ez fellegszaka- dás volt. — A tegnap még térdig hüppedő port, térdig érő sár váltotta fel. Lovaink alig bírták vontatni a jóformán üres szekeret. Az igaz, nálunk olyan is a sár, ziumot a mostani promenátra szeretné helyhez- tetni. Engedje meg kérem hogy ere a tervszerűségre a magam parasztikus buti fölfogásom szörént nékem is meglegyen a magam szavam, Legolsőbb is nem látom át hogy mijért beszéljünk mink ujanféle valamiről a mi még megsem született hanem csak valahon a levegőben kószá- lódik, Mert ha még igaz is hogy a magas kormány ami eklézsiánknak 25 ezör forintot ajándékozót még peig nem sajniban hanem pengőben hát az még nem azt bizonyitya hogy belülié mingyárt uj oskola készüljön mikor még a régi is jókarban van Még akkor is hogyha már a tanonezok nem férnek bele akkov is csak ki kelll bővitteni, Ereszteni kell egy likat a nadrágszijjon — Éhez pedig nem keletik se 25 ezer forint se promenát, mind a kettővel lehet okosabb módon bánni: ! A 25 ezer for, nak a mi föle marad abull éppen szépen lehetne tanyai oskolákat csinálni nem is egyet Mert nagyonjól irta a szerkesztő úr a minapába hogy elóbb a szükséges és azután a hasznos. így pedik szükséges és hasznos is egy intrátára A promenát pedig maragyon meg piachelynek ara is van akkora szükség mint újj oskolára, Ha a déák gyerekek nem férnek be a régi oskolába a szénás szalmás gabonás kocsik meg tyúkok ludak és hízott disznók és szarvas- marhák se férnek ám el a régi piaczon. Ezt bizony ha akarta hát tapasztalhata már a szerkesztő úr szemóljesen is — Ne nagyon firtasa tehát a szerkesztő úr hogy újj oskolát ópicscsünk mikor ara sémi szükség mert bizony úgy járunk hogy az a 25 ezer for, se futya osztán csak az lesz a farka vége a dolognak hogy megin csak tizes község, Kivetik adóba a nyakunkra, Pedig már úgy is elég a sok sallang pótadó a nagy adó melett mert a pót is anyi már majdnem mint a nem pót. A magam formásu emberek nem irtóznak ugyan az áldozattul ha arrull van szó hogy máskép nem lehet, de hát ha lehet másképen is akkor halgassanak meg minket is az urak mert nem csak tanult fejbe lakik ám igazlátó észeszme hanem mitiillünk is szöszszenik oljkor, Hát csak azt mondom én bizuk csak az eklésiára ezt a dolgot majd elintézi ű hiszem istenem úgy hogy jut is marad is abull a 25 ezer forint- bul = Iskola is lesz meg piaehejünk is és még pénz is marad a spórkaszába Mert ha a prome- nátot egészen eladja az eklósia a városnak, ámbár hogy ingyért is odaengedhetné hát akkor ráadásul még egy szép sétáló kert is tellene, Ere is nagy szükség van mert már is teli van tavasziul őszig a két temető vihánczoló fehér cselédei meg hummi kajneszes ficsur legényekéi, Már pedig az se dukál áin hogy ő mint a szurok. Fekete is, meg ragad is. Majdnem kidültek a czoczók a városig . . . De hova lett a város? Itt rettenetes lehe- lett az égi háború! Micsoda látvány! Az egész város egy rom. A tegnap még palotaszere épületek úgy néztek ki, mint egy-egy, ketté hasított koponya. Mint velőrongyok csüngtek ki a beomlott szobák butorroncsai. A magasba torlaszolt gerendák közül odalapitott emberi tagok lógtak le. Emeletes házak, mintha kicsiny lették volna még magasságukat, kisebb szomszédjaik vállára léptek; ezek lerogytak az óriások alatt, az óriások pedig darabokra szakadtak az eséstől. — Ismerős utczák halomradült házsoroktól lettek eltorlaszolva; a házsorok helyén pedig utczák hasadtak. Az országúton elünkbe kanyarodott a Szinyva. Dagadt volt — és piszkos, mint a tul- hizástól lusta emberek. Még mindég halásztak belőle hullákat. A part terítve volt velük, mint valami ütközet után. A völgy tele síró néppel. Anyák futkostak tépett hajjal: keresni bölcsőből kisodort csecsemőiket. A feleség férjét kutatta, kit az éjjel hazatérőben talált utón az ádáz roham. — Keresheti ! Oly rendkívüli volt ez, hogy egy nőt, ki emeletes lakása erkélyén mélázott a késő éjbe, onnan a magasból ragadt magával az ár. Vályog épületekre elég volt az erőmasszától egyetlen taszintás, hogy összeroskadjanak. Ahol egy-egy merészebb házsorfordulónál örvényt kavart: mázsás köveket szakgatott fel a flaszterből. Csak hangja oly zugó, hogy társának vészsikoltását ugyanazon szobában nem hallotta az ember. kelmék ott a szent helyen jáczák a nem szentek játékját. Igazam van vagy nem maradok a szerkesztő urnák tisztelő alászolgája Egy virilista kálomista.“ * Fogalmunk sincs róla, a kézírásból sem tudtuk kibetűzni, hogy ki rejtőzhetik e sisakros- tóly mögött de azért híven kiadtuk a levelét, mert igen jóízűen duzzad ki belőle a „vastag- nyakuság“. Pedig alighanem több benne a „vilista“ mint a „kálomista“. — Hogy a 25000 írtnak a föliből tanyai iskolákat csináljunk, meg hogy a promenádot od’adhatná az eklézsia ingyen is a városnak, ezt igazhitű kálvinista mi- nálunk nem mondja, mert egyházi átok fenyegetné, ha mondaná, — lévén a tanyai iskolák fölállítása egyedül a város kötelessége és lévén a promenád — templomtövi felfogás szerint —- megtámadhatta eklézsiái tulajdon. — Másfelől meg hamisítatlan „református‘-ra vall a „re- form“-októl való irtózás. Nem kell mindjárt újat csinálni, csk „ereszteni kell egy likat a nadrágszijjon“. De viszont ezzel a felfogással meg nem egyezik az a „tervszerűség“, hogy „sétáló kert“-et óhajt; már micsoda merész modern eszme az ilyen?! Daczára azonban az ilyen ellenmondásoknak, igaza van a tisztelt levélírónak mindenben -------félig! Hogy az utolján kezdjük: igaza van abban, hogy bizony elkelne egy szép sétálókért valahol, de már abba nincs igaza, hogy ez megmentené a temetőt, vagy a temetőket a „vihánczoló fehér cselédek és kajneszes ficsur legények“ által bennük űzött „nem szentek játékjától“. Bizony ezek azután sem fognák ám titkos idiljeiket a nyílt sétatéren eljátszani! — Meg abban sincs igaza, hogy e sétatérre legalkalmasabb a promenád volna, mert bizony szebb mulató kertet lehetne plántálni a vasúti állomás és a vásárállás között elterülő térségre. Igaza van abban is a t. „virilista“ úrnak, hogy bizony piacz helyre sztisóg volna. De ugyan ha egyfelől aról van szó, hogy a deák gyerekeknek (a kik mégis csak a mi édös gye- rökeink) kell valami szép térős hely, a hol lennének számokra egészséges hangos szobák, egy gazdag könyvtárnak, egy ritka rógisógtárnak, rajzoló teremnek, tornacsarnoknak való illendő szép helyek, meg azonfelül nagy szabad játszó térség, — másfelől meg arról van szó. hogy a tiszteletre méltó tyúkoknak, Indáknak és bizott disznóknak piacz helyet keressünk: ugyanugyan nehéz-e a választás, hogy melyik czélra szenteljük a város legszebb térségét?? Nehéz-e a választás, ha az a térség épen azé az eklézsiáé (mert még most azé), a kié a gimnázium?? Mert választani elvégre is kell! Nem mi pendítettük meg ezt a „tervszerűséget“; ezt Huszonnégyezer lakos fele hajléktalan, kenyértelen lett egy óra alatt. . . Mikor a vonatra felültem, ott már egyik czimbora a másiknak beszélt a rettenetes csapásról. — Máskor a pataki diák zeneszóval utazott. Hangszere a legolcsóbb, ami csak létezhet a világon. Isten adta a torkába. Most még ez is drága mulatságnak tetszett. Csak az esetről .beszéltünk egész — h a z á i g. Hazáig! igen! Mert a diáknak csakugyan második otthona az „alma mater“. Legszebb 12 évét benne éli le. Azért is nevezi latinul édes anyának. Sohse is láttam szomorú diákot, aki azt az otthon maradt édes anyát siratná. Pedig szoktunk utazni egy csapatban elegen. Mikor a pataki kis állomásnál megáll a vonat, 4—500 vá- szonkuffert czipelnek itt a kollégium felé .. . Yászonkuffer: a sziilikónk-szőtte kendertarisznya. Az tele van pakolva ilyenkor mindenféle jókkal.— Nem is találkozik olyan fiú, aki sorra ne kinálgatná valamennyi jó komáját az édŐ’-sütötte pogácsából. — De csak nem smak- kolt az most senkinek: Arra a gondolatra, hogy pár mértföldnyire ezrek sírnak ma kenyérért, ugyan melyik jóórzésü embernek nem akadna torkán a falat? Hát még egy serdülő fiatalnak! egy siheder diáknak*! akinek épen most kezd dagadni a szive, tágulni az eszmeköre: Ezt az egész világot szívesen magához ölelne egy su- hancz ember; nemhogy még a saját nemzete vesztén ne tudna leikéből bánkódni. . . (Befejező rész következik.)
