Református gimnázium, Kiskunhalas, 1941

8 rendelkezései szerint a magyar református egyház hagyományainak szellemében a „nyugati kapu" szolgálatát látja el, hogy fiatal magyar református lelkészek járják Szenczi Molnár Albertek, Misztótfalusi Kis Miklósok és Apáczai Csere Jánosok útját német és svájci református theológiai főiskolákon, vagy, ha majd újra lehet, Hollandiában, Skóciában és a még távolabbi nyugaton. Az öreg svábbal Skribanek Istvánnak, cselédjei csak Stephan gazdának hívják jártuk a kitűnően megművelt szántókat. Szebb búzát nem talál Pestig sem dicsekedett a bérlő és azután, mikor kérdeztem, a magyar beszéd megy-e neki könnyebben vagy a német» így felelt: Nekem teljesen mindegy. De szegény nagyságos asszony annak örült legjobban, hogy a legkisebb fiam, aki az idén tölti be a huszadik évét és már itt született a birtokon, egy szót sem tud németül. Meglátja, Stephan, szokta mondogatni, ebből már jó magyar ember lesz... Hogy pedig a kép teljes legyen, amikor a szántóföldekről be mentünk a tanyaépületbe, a bérlő megmutatta a tanya körül szaladgáló három-négy éves unokáját és bizony a kis Katus, pedig ő is a Szathmáry tanyán született, már könnyebben és szivesebben beszélt németül. Szathmáryné utolsó szerzeménye Fehértó

spusztán, Halastól Baja felé haladva 8 10 kilóméterre, egy harminc holdas barackos gyümölcsös volt. Az utolsó évek hideg telei és a belvizek pusztításai itt is sok kárt tettek, de azért az eredetileg háromezernél is jóval több, gyönyörű barackfából még mindig megmaradt harmadfélezer. Juliska néninek a föld iránt érzett, határtalan rajongására jellemző, hogy már elmúlt nyolcvan esztendős, mikor ezt a jóminőségű és jóindulatú, fekete homokos talajú, 30 36 hold területű szép kis birtokot egy Kohn Benő nevű halasi mészárostól megvásárolta és megkezdte a barackfák telepítését. Tudod, kedvesem, — beszélte Szekér Pálnénak, Halason élő egyik legközelebbi rokonának, aki szintén Zseni-unoka ez olyan föld, hogy minden porcikájából muskátlis cserépbe lehetne tenni. Ez nem olyan mint a kisteleki és a pirtói sívó homok... Három hatalmas gyümölcsösét és szőlőjét, melyek együttesen száz katasztrális holdnál is nagyobb területet alkotnak, Szathmáryné az utolsó évekig teljesen maga kezelte. Felsőkistelekí tanyáján tartott egy egyszerű sváb gazdát, ez is közel husz esztendeje állt már szolgálatában, amikor a nagyasszony meghalt. Nem volt szüksége költséges jószágigazgatókra, ispánokra, mégis minden a legnagyszerűbb rendben ment a birtokain. Cselédjeível, napszámosaival szemben nem volt érzelgős, elég szűkmarkúan fizette őket. De azért neki mindig voltak munkásai is, cselédjei is, a legnagyobb munkáshiány idején is. Jövedelme az utolsó tíz évben bizonyosan felette volt az évi százezer pengőnek, de ebből nem volt egyetlen dolognélkül szerzett