Református gimnázium, Kiskunhalas, 1941
40 maradnak a rajzörákról, mert az nem kötelező. Ezek a tanulók szíve» sebben elcsavarogják az időt és a rajzóra munkája helyett a munkátlanságot, játékot, vagy az unalmat választják. És vannak olyan szülők, akik mérnöknek szánták gyermeküket, de rövidlátóságukban nem járatják rajzórái a, mert a rajzlap pénzbe kerül. Pedig nehezen fog boldogulni a mérnöki pályán és nagyon sok gyakorlati pályán az, akinek az életéből hiányzik a rajzolás szempontjából ez a négy esztendő. A művészi látás, szemmérték fejlesztése, színérzék, arányérzék stb. elsajátításának az ideje a fiatal korban, a diákévekben van, ezt pótolni és később megtanulni nem lehet soha. Az V—VII. osztályos tanulók kiállított munkái méltán tesznek bizonyságot arról, hogy ennek a nem kötelező (tulajdonképpen a tehetségteleneknek nem kötelező) rajzórának igen is, megvan a létjogosultsága. A kiállitott munkák ugyanis magasan fölötte állnak a kötelező órákon készült munkáknak. A kiállítás iránt elég nagy volt az érdeVlődés. Főként az évzáró ünnepély alkalmával jún. 21=én nagyszámú közönség tekintette meg. 11. Az internátus. Az iskolával kapcsolatos internátus vezetője Sütő József tanár volt. Az internátus növedékeinek felügyeletét és tanulmányi ellenőrzését Aszta Io s Andor, Kováts István bentlakó felügyelő tanárokon kivül Hadas Balázs, Pelsőczy Zoltán és Vári Andor bejáró felügyelő tanárok látták el. Az internátus gondnoknője Nagy Margit diakonissza=testvér volt, aki a háztartás mintaszerű, a mai jegyrendszer és beszerzési nehézségek között, igazán nagy gondot okozó vezetése mellett a nevelésben a tanároknak, a tanulók egészségügyi gondozásában és betegápolásában pedig az internátusi orvosnak nyújtott igen értékes és áldásos segítséget Itt, e he'yen kell Nagy Margit diakonissza-testvérnek, kit felettes hatósága július hónaptól kezdve más tevékenységi területre szólított, köszönetet és elismerést mondanunk azért az önzetlen odaadásért, amellyel 5 éven keresztül olyan buzgón viselte szívén internátusunk érdekeit és előrehaladását igazi evangéliumi szerénységgel, a szolgálat jegyében végzett munka volt az ő munkássága Vigye magávai új munkahelyére köszönetünket és hálánkat, és ezen az új munkahelyen is adjon az Isten áldást életére és munkásságára Az internátusi növendékek állandó orvosi felügyeletét, a betegek kezelését dr. Kocsis Antal, iskolánk orvosa végezte. Az ínternátusban az elmúlt év folyamán 46 tanuló nyert elhelyezést, tanulmányi felügyeletet és erkölcsi nevelést. Névszerint a következők :