Református gimnázium, Kiskunhalas, 1941

13 reformátusokban (zsinaton is foglalkoztak megszervezésének kérdésével), de egy részük, főleg a tiszántúliak, sohasem voltak hajlandók ennek a szervnek fennsőbbségi egyházalkotmányi jogát elismerni, s ellenzésükön végleges formában való megszervezése mindig megtört 1 0. Más volt a helyzet az erdélyi reformátusságnál. Itta főconsistori­umi intézmény, mely a curatorból, a főmagistratusok és a patronusok együtteséből állott, közel kétszáz éven át szinte teljes hatalommal igaz» gatta az erdélyi református egyház ügyeit. Az egyház élete és legfőbb kormányzata a világiakra volt bizva. A világiak közül is elsősorban a főmagistratusok vitték a vezérszerepet. 1 1 A rendelkezésünkre álló kevés adatból nem lehet pontosan eldön­teni, melyik consistoriumnak volt az assessor Vitéz József. Minden valószínűség szerint az erdélyi consistoriumnak a tagja lehet, mint annak esetleg ügyeivel is megbízott bécsi ágense. Hiszen gróf Teleki Sámuel erdélyi kancellár kedvelt emberéről van szó, akit minden összeköttetési szál Erdélyhez fűz. Ha teljesen tisztán nem láthatunk is ezen a ponton, egy bizonyos. Előkelő és fontos szerepet kellett betöltenie, ha a legmagasabb refor­mátus erdélyi szervnek, a főconsistoriumnak tagja volt. Vitéz József egyébként Bécsben, sőt országszerte is elég közis­mert ember lehetett. Kazinczy Ferenccel való bensőséges ismeretségére, a bécsi befolyásos vezérférfiakkal, a magyar arisztokratákkal való jó viszonyára engednek következtetni Kazinczy leveleiben elszórt, rávo­natkozó megjegyzések Kazinczynak, ha Bécsbe ment, első dolga volt, hogy Vitéz Jó­zsefet felkeresse, kit azzal bízott meg, hogy Bécsben számára hagyott leveleket összegyűjtse, vagyha ő valakinek Bécsben levelet akart hagyni, csak „ágens Vitéz JÓZStf Ur u-nál hagyta. „Tegnap előtt délben értem Bécsbe — irja Nagy Gábornak 1803 junius 2-án — s első kimenete­lem ágens Vitéz Úrhoz volt. (Még akkor nem kaptam ott az Ur le­velét. De a midőn tegnap reggel ismét odamentem, már ott vala a levél 1 2.)" Majd máshol: „Ha jénai Doktor ugy ír, a hogy kell, írjon az Ur utánam Bécsbe Vitéz Agens LJrhoz 1 3". Br. Prónay Sándornak pedig 1803 szeptember ±2=én ezt írja : A Mélt. Bárót én arra kérem, hogy méltóztassék a mi Péchynk migniaturban festett képét a lyányától Theréztől elkérni és az Üdv. Agens Vitéz József Ur kezéhez oly utasí­tással küldeni, hogy légyen az Agens kezei között, míg én elkéretem 1 4." Azonban nemcsak a belső és felső körökben volt jártas és be­10) Zoványi J.: Egyetemes főgondnok és főconsislorium a magyarországi reformá­tus egyházban. 1903. 113. I. ]1) Pokoly József; Az erdélyi református egyház története. I—1II. 19L4. I, 221-230 1. 12) Váczy: Kaz. lev. III. 67 1. Í3) Váczy: Kaz. lev. III. 6| I. 14) Váczy: Kaz. lev. 111. 107 1.

Next

/
Thumbnails
Contents