Református gimnázium, Kiskunhalas, 1940

93 peztc magát a testgyakorlás különböző ágaiban. Fiaink azonban nem­ciak ezeken az órákon, hanem szabad idejükben bármikor gyakorol­hattak az intézet udvarán lévő atlétikai pályán. Tesnevelésünk célja, hogy minden egyes növendékünk egészséges, éptestű és jómozgású ifjúvá váljék 8 évi tervszerűen végzett testgya­korlás után. Ezért minden növendékünkről törzslapot vezetünk és figye­lemmel kisérjük testi fejlődését. Iskolánk orvosa évenként több alka­lommal megvizsgálta tanulóinkat és utasítást adott testileg gyengék foglalkoztatására. Tornavizsgát az idén a testnevelési tanár hosszas katonai szolgá­lata miatt nem tartottunk. A katonás testnevelés célját szolgálta a tanügyi és honvédelmi felsőbb hatóságoknak az a közös rendelkezése, amelynek értelmében a gimnáziumi tanuló ifjúság leventekiképzésben részesült. A kiképzés munkáját az intézet tanárai végezték. 5. Az iskola és szülői ház. Az iskola és szülői ház kapcsolatának minél nagyobb elmélyítését szolgálták azok a rendszeres látogatások, amelyeknek során főként az osztályfőnökök, de a többi tanárok is igyekeztek megismerni a tanulók otthoni környezetét, másrészt a hétnek ugyanazon napjára (szerda) össz­pontosított fogadóórák, amelyeken a szülők nagy számban keresik fel a tanárokat, végül a szülői értekezletek. A látogatások alkalmával a tanárok a környezettanulmány keretében jó tanácsokkal is szolgáltak az érdeklődő szülőknek, vagy azok helyetteseinek. Ugyanez történt a szülők kívánságára a fogadóórákon is, amelyeken sok fontos egyéni nevelési probléma volt alapos megbeszélés tárgya. A szülői értekezletek keretében az idén is két célt igyekeztünk szolgálni. Először általános nevelési kérdéseket tárgyaltunk meg, azután egy-egy osztály sajátos helyzetét és problémáit beszéltük meg. Az első félévben — december 8 án -— együttes értekezletre kaptak meghívást valamennyi osztály növendékeinek szülei. A körülbelül 150 főnyi népes értekezlet előtt az igazgató ismertette az újonnan bevezetett Ellenőrző Könyvek rendeltetését és használatát, majd Sütő József tanár tartott előadást „A gyermek lelki világa" címen. A második félévi értekezletet március 2-án és 9-én, osztályok szerint elkülönítve tartottuk. Ez alkalommal az osztályfőnökök beszá­moltak eddigi tapasztalataik alapján az osztály helyzetéről, időszerű kérdéseiről, a mutatkozó bajokról, valamint azok ellenszereiről, s mun­kájukhoz a szülők segítségét kérték a közös nevelési cél érdekében. Ezeken az értekezleteken közel 180 szülő jelent meg, Ezek a fölvetett

Next

/
Thumbnails
Contents