Református gimnázium, Kiskunhalas, 1940

Végszó. Vizsgálódásainknak s ezzel fejtegetéseinknek is végére értünk. Utunkon az Élet sokszínű fényei és szürke árnyai váltogatták egy« mást gazdag egymásutánban. Szülőtársadalmunk és tanulóink életét vizsgáltuk, amint az a fények és árnyak kereszttüzében folyik. Láttuk a szülők becsületes, dolgos csoportját, amely, sokszor ereje végső megfeszítésével is, mindenkor elszánt célratöréssel mun« kálkodik gyermekeinek jobb jövőjén. Láttuk a tanulók sokrétű társadalmát, amely a kedvezőtlen adottságok és egyre súlyosbodó terhek ellenére is, fiatalos lelkesedéssel és szilárd győzelmi akarattal állja a harcot. De azt is láttuk, hogy ebben a nagy harcban sokan elhullanak. Az elhullottak szomorú példája kiáltó szóval figyelmezteti a többieket a vállalt küzdelem komolyságára. És láttuk az iskolát, amint féltő gonddal hajol a szülők és tanu. lók népes csoportja fölé: mindenütt ott van, ahol segítséget, támoga« tást kell nyújtani s mindenkit, aki hozzá fordul,'megértéssel és szere« tettel fogad keblére. Ezeken a képeken keresztül az iskola, a szülőtársadalom és a tanulóifjúság elválaszthatatlan, hármas egysége bontakozott ki előttünk. Lépésrőhlépésre mind jobban meggyőződhettünk arról, hogy egyik sem állhat meg a másik kettő nélkül. De azt is világosan megláthattuk, hogy a legfontosabb tényező, amelyik ezt a három alkotó elemet valóban eggyé kovácsolja: a közösen vállalt és közösen végzett Munka. Amikor most tanulmányomat átadom azoknak, akik számára készült: nevelő társaimnak, szülőknek és tanulóknak, teszem ezt abban a reményben, hogy tanulmányommal — annak minden fogyatékos« sága ellenére is — sikerült ehhez a közös munkához, s rajta keresztül a magyar nevelés és oktatás hatalmas épületéhez, egy szerény tég« Iával hozzájárulnom. Kiskunhalas, 1941. június hó. Táczi Szabó Győző