Református gimnázium, Kiskunhalas, 1939

31 több tanár vezetésével résztvett az ősz folyamán egy honvédségi ló­gyakorlat bemutatón. A helybeli újoncok és a tüzérség eskütételére az egész ifjúság kivonult a tanári karral együtt. Június 1-én a kerti ünne­péllyel kapcsolatosan egész napos kirándulásra mentek növendékeink Sóstóra és környékére. Ez a nap vidám játékokkal, nótázással, szabad­téri szórakozással telt el. Kirándulásaink a táj és természet megszerettetésén kivül tanulóink gyakorlati ismereteit is mélyítették és gyarapították. 8. A társadalmi jótékonyság gyakorlása. Iskolánk, hogy a jótékonyságot gyakorolhassa s a tanulókat jóté­konyságra, emberszeretetre és a szegények segítésére nevelje, jótékony­sági ünnepélyeket és gyűjtéseket is rendezett. Ilyen jellegű ünnepélyeink között meg kell említenünk az Árva­ünnepet, amelyet ifjuságunk ez évben a SDG Collégium keretei között tartott meg. — Május 5-én jótékony célra iskolai hangversenyt rendez­tünk, melynek teljes tiszta jövedelmét 143 P 22 fillért az árvízkárosul­tak felsegélyezésére juttattuk el. — Június 1-én rendeztük szokásos kertiünnepélyünket; ennek teljes bevételét: 123 P 54 fillért ifjúsági diákjóléti célra, a segélykönytár gyarapítására fordítjuk, hogy szegény tanulóinkat megfelelő tankönyv-segéllyel tudjuk ellátni. Ez évben iskolánk tanulóifjúsága körében, illetve ifjúsága útján a következő gyűjtések folytak : a Nyomorék Gyermekek Országos Otthona részére 63 73 P; a Magyar—Finn Társaság által küldött levelezőlapok elárusításából 40 P; az Egyetemes Konvent fehívása alapján a finnek­nek gyűjtés útján 104 73 P; Szabó Zsigmond lelkész fenntartótestületi elnök emlékalapítványa részére koszorúmegváltás címén 74"73 P; az árvízkárosultak részére önkéntes adakozás 98 24 P; a Debreceni Kol­légium telepítési akciójára 232 50 P ; osztályonként gyakorolt csendes, napi jótékonyság összege 100 P ; a Soli Deo Gloria Collégium gyűjtése a RIM rozsnyói táborára 95 20 P; Pirtón szegénygyermekek segélye­zésére természetben kiosztott ajándék-tárgyak, élelem, ruhanemű értéke 100 P; a református diákmisszió céljaira 25 P; egy szegény tanuló ruhasegélyére 12 P; külmisszióra 10 P. Az ünnepélyek bevételéből, önkéntes adakozásokpól és gyűjtések­ből származó ifjúsági jótékonykodás végösszege : 1222'98 P. Jótékonysági munkáinkban mindenkor jóleső örömmel tapasztaltuk városunk közönségének megértő támogatását, mely lehetővé tette, hogy az ifjúság a maga erejéből, részben gyűjtések által, jótékonykodhassék. Ezeknek a jótékonysági ünnepélyeknek, önkéntes adakozásoknak és

Next

/
Thumbnails
Contents