Református gimnázium, Kiskunhalas, 1937
XI. Tájékoztató az 1938—39. tanévre. a) A fölvételi és magánvizsgák írásbeli részét, valamint a javítóés pótvizsgákat augusztus 30-án, a fölvételi és magánvizsgálatok szóbeli részét 31-én és szept. 1-én tartjuk. A vizsgákra aug. l-ig kell jelentkezni. A vizsgálatok pontos rendje és beosztása a hirdetőtáblán lesz olvasható. Aki a kijelölt időben és helyen nem jelenik meg, azt visszalépettnek tekintjük. A vizsgadíj tárgyanként 6 P. b) A tanulók pótbeírása szeptember 1—3-ig történik. A beíráson és évmegryitón a szülők megjelenése kívánatos és fontos. A tanév ünnepélyes megnyitása 4-én lesz. A tanítás 5-én reggel 8 órakor kezdődik. Az internátus tagjai szept. 3-án foglalják el helyüket. Érkezésük pontos idejét egy héttel előbb jelenteniük kell. c) Tandíjmentességért folyamodók augusztus 10-ig adják be kérvényüket az igazgatónak. Mellékeljék Tanulmányi Értesítőjüket és a szüleik vagyoni helyzetét feltüntető újkeletü hatósági bizonyítványt. Ezek nélkül az igazgatótanács nem foglalkozik a kérvényekkel. Kedvezményt csak a jeles és jó osztályzatú szegénysorsú tanulók kaphatnak. d) Az 1. osztályba fölvétetnek, akik az elemi iskola IV. osztályát sikeresen elvégezték. A beíratáskor be kell adniok elemi iskolai Értesítő könyvecskéjüket, születési anyakönyvi kivonatukat és újraoltási bizonyítványukat. e) Az V. osztályba lépő tanulók választhatnak az angol vagy görög nyelv között. Aki görögöt akar tanulni, augusztus 15-ig írásban jelentse be szándékát. f) A Yli. és Vili. osztályba más iskolából csak áthelyezés vagy költözés esetén veszünk fel'tanulókat. Más esetben csak jeles vagy jórendű idegen tanulók számíthatnak felvételre. g) A más iskolából a VI. osztályba jövő tanulók, ha nem angolt, vagy görögöt tanultak, csak akkor vehetők fel rendes tanulónak, ha a tanév első felében fölvételi vizsgát tesznek az angol, illetve görög nyelv V. osztályos anyagából. A VII. és VIII. osztályba jövők, ha franciát vagy olaszt tanultak, ezekből a nyelvekből magánúton tovább készülhetnek és az egyházi főhatóság által kijelölendő iskolában vizsgáznak. h) Az új középiskolai törvény alapján leányokat csak korlátolt számban veszünk fel az V. osztályba magántanulónak. Felvételi vizsgálatra jelentkezhetnek augusztus l-ig. — 74 —