Református gimnázium, Kiskunhalas, 1937
hetne végezni. Az állami iskolákat szívesen adták át ugyan erre a célra vasárnaponként, mégis éreztek növendékeink, hogy igazi és teljes munkát csak egyházi helyiségben lehetne végezni, s ez esetben a gyermekek lelki gondozását ki lehetne terjeszteni az ifjúságra és a felnőttekre is. Ezeknek a megérzése alapján ifjúságunk mozgalmat indított egy Pirtón építendő ref. imaház emelésére. Erre a célra a húsvéti vakációban ismerősei körében gyűjtést is indított, melynek eredményeképen kb. 150 P jött össze. Ezt a mozgalmat a következő években ifjúságunk folytatni fogja, s hisszük, hogy az ifjúság nemes buzgóságának és lelkesedésének eredményeképen Isten segítségével néhány év múlva megépülhet Pirtón az első halasi pusztai imaház. A Mi Utunk minden prot. növendékünknek, járt s néhány tanuló járatta a Magyar Utat is. A Soli Deo Gloria Szövetség budapesti virágvasárnapi konferenciáján 12 növendékünk vett részt és többen készülnek a SDG balatonszárszói nyári konferenciáira is. A konfirmációi oktatás az Egyetemes Konvent utasításainak megfelelően Patay : Református Keresztyén című kátéja alapján folyt. Konfirmáltak : Antal Zoltán, Babó Benő, Bacsó Benő, Bagó Bálint, Békési Sándor, Born Leó József, Kerekes Sándor, Kovács Béla, Leitern Henrik, Lévai Ottó, Modok Gy. Jenő, Pető Lajos, Soós László, Szalai Sándor, Tóth Valéria. Összesen 15 tanuló. Iskolánk teljes erejével és minden életmegnyílvánulásával, órákon és azokon kivül egyaránt szolgálta a hazafias nevelés szent ügyét is, s arra törekedett, hogy kitörölhetetlenül beoltsa a fogékony gyermeki és ifjúi lelkekbe a haza- és fajszeretet érzését. H) Testnevelés. Intézetünk ifjúsága a törvényes rendelkezések értelmében az I— III. osztály heti négy, a többi osztályok heti három testgyakorlási órán, azonkivül mind alsó, mind felső osztályos növendékeink heti 2—2 sportköri órán gyakorolták és képezték magukat a testgyakorlás különböző ágaiban. Fiaink azonban nemcsak ezeken az órákon, hanem intézetünk udvarán levő atlétikai pályánkon szabadidejükben bármikor gyakorlatozhattak. Kiválóan felszerelt tornatermünk tökéletesítésére a Nagyméltóságú Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Úr 5.000 pengő segélyt ajánlott fel. Fenntartó testületünk további anyagi hozzájárulásával a nyári szünidőben megépítjük a modern testnevelés tanításához elengedhetetlenül szükséges öltöző-, mosdóhelyiségeket, tanári szobát és orvosi rendelőt. Ifjúságunk ebben az évben versenyen nem vett részt az évvégi zsúfolt programm, valamint a kerületi bajnokság színhelyének távolsága miatt. Testnevelésünk célja, hogy minden egyes növendékünk egészséges, éptestű és jómozgású ifjúvá váljék 8 évi tervszerűen végzett testgyakorlás után. Ezért minden növendékünkről törzslapot vezetünk, figyelemmel kisérjük testi fejlődését. Iskolánk orvosa évenként több alkalommal vizsgálja meg tanulóinkat és ad utasítást a testileg gyengék foglalkoztatására. — 32 —