Református gimnázium, Kiskunhalas, 1936

1911-ben igazgató lett, s komoly bölcsességgel és mintaszerű pontossággal vezette a virágzó iskola életét 1924-ig, amikor is a halasi nép szerető ragaszkodása és bizalma Szilády Áron örökébe, az egyik lelkészi állásba hivta el. Ettőlfogva mint az Igazgatótanács elnöke, érvényesítetle befolyását a gimnázium életének irányításában 1934-ben történt teljes nyugalombavonulásáig. Azóta egyre hanyatlott életereje, s hiába volt minden szívóssága, erős akarata a szervezetét őrlő kórral szemben. Asztmatikus betegsége folytán egyre halkuló szívveréssel és tétovázóbb lépésekkel haladt a sír felé. Sokat szenvedett szíve örökre elpihent 1937. május 1nek virágos reggelén. Tetemeit szeretett népének osztatlan részvéte mellett helyeztük örök nyugalomra. Koporsóját megállítottuk utolsó útján kedves iskolája, a gimnázium főkapuja előtt, s az igazgató a következő búcsúszavakkal vált meg tőle az iskola nevében : „Lelkem mélyéig megrendülve állok itt e gyászos koporsó előtt, hogy örök nyugalomra hanyatlott néma utasától búcsút vegyek ez ősi iskola nevében. Ha csak az elmúlás szomorú tényét s az élet kötelékeinek szétszakadozását látnám ebben az elköltözésben, akkor nem tehetnék mást, minthogy hangos szóval hirdetném az iskola mélységes gyászát és fájdalmát, s zokogva borulnék e koporsóra, mint minden emberi nagyság és dicsőség elmúlásának kérlelhetetlen, örök szimbólumára. Oh de úgy érzem, hogy ebben a komoly órában nem az elmúlás vigasztalan sötétségével, mint inkább az emberi élet megdicsőülésének vigasztaló fényével találkozik a mi könnyes tekintetünk. S ez az érzés arra késztet, hogy ne csak sirassuk őt, aki mindenestül a mienk volt, amig élt, hanem inkább köszönjük meg az isteni gondviselésnek, hogy az ő tartalmas, gazdag, szép és tiszta életét nekünk ajándékozta. Valóban ezé az iskoláé, a mienk volt ő szívvel-lélekkel kora ifjúságának virágos tavaszától kezdve korai telének dermesztő nyugalmáig. Ebből az iskolából indult ki szépen ívelő pályája, amikor 1890. júniusában, jeles érettségivel kezében, nekivágott az élett iskolájának, hogy majdan annak is jeles növendéke legyen. Szinte még ki sem hült homlokán az Alma Mater búcsúcsókja, midőn újból visszatért e város falai közé hirdetni az igét az ősi ref. templom szószékéről, s eljegyezni magát életre-halálra egyházunk és intézményeink holtig tartó hűséges szolgálatára. 1899. őszén elfoglalja méltó helyét hőn szeretett iskolájának 4