Református gimnázium, Kiskunhalas, 1936

F) Iskolai ünnepélyek. Első ünnepünk az évmegnyitó ünnepély volt, szeptember 13­án. Ezen a napon a tanárkar és ifjúság ünnepi istentiszteleten vett részt. Majd az országzászló előtt való tisztelgés után, a gimnázium udvarán, az igazgató beszédet intézett a tanulóifjúsághoz a reájuk váró komoly kötelességekről. A nemzeti gyászünnepen, október 6-án ünnepi istentiszteleten vett részt az egész ifjúság és tanárkar; az iskolai ünnepélyen Zsadon László tanár mondott beszédet és Bodor Tibor VII. o. t. szavalt. Október 31-ének együttes megünneplése a járványszünet miatt elmaradt. December 5-én rendeztük az árvaünnepélyt. December 6-án, a Kormányzó Ur nevenapján az egész iskola ünnepi istentiszteleten vett részt. Január 30-án hangversenyt és diákbált rendezett a tanulóifjúság a VIII. osztályosok vezetésével a Városi Színházban a következő műsorral: 1. Lehár: Losonczi induló. Előadja a ginm. zenekara. 2. Mo­zart : Sonata, hegedű-zongorára. Előadják : Wilhelmus Henrik zon­gora- és Drávai Lajos hegedűművészek. 3. Mécs : Hajnali harang­szó. Szavalja : Bodor Tibor. 4. Liszt: Csata előtt. Előadja a gimn. vegyeskara. 5. Wilhelmus : a) Sajkadal; b) Tarantella ; Chopin : a) Esőcsepp prelude ; b) Keringő (E-moll). Előadja Wilhelmus Henrik zongoraművész. 6. Ady-verseket szaval Juhász Nándor. 7. Várady: Vén Duna partján. Előadja a gimn. férfikara. 8. Wilhelmus: Meló­dia ; Vecsey : Szomorú keringő ; Granados : Spanyol tánc (D-dur). Előadja Drávai Lajos hegedűművész, zongorán kíséri Wilhelmus Hen­rik. 9. Ünnepi palotás. Táncolják: Szabó Erzsébet, Kiss Magda, Sokét Erzsébet, Szántó Éva, Domokos Imák, Iványi Illés, Sáhó Andor és Werling Miklós gimn. tanulók. 10. Müller: Fejérvári in­duló. Előadja a gimn. zenekara. A közönség rendkívüli érdeklődése szép sikerrel koronázta az iskolának ezt a szereplését. Március 15-ét a ref. polgári leányiskolával együtt a közönség­nek egyre fokozódó részvételével ünnepeltük meg a tornateremben, a következő műsorral: 1. Hiszekegy. Előadja a gimn. és polg. leányiskola énekkara. 2. Kacsóh : Rákóczi megtérése. Előadja a gimn. zenekara. 3. Krüger Aladár: A halálfejes légió. Szavalja Kalmár János 7. o. t. 4. Bod­nár E.: Magyar zsoltár. Énekli a polg. leányiskola énekkara. 5. Ün­nepi beszédet mond Darányi Sándor VIII. o. t. 6. Tiboldi: Leszünk 35

Next

/
Thumbnails
Contents