Református gimnázium, Kiskunhalas, 1936

következőképen búcsúzott el tőle az igazgató : „Fájó szívvel állítjuk meg utolsó útján e sötét koporsó néma utasát, hogy végső búcsút vegyünk tőle ez ősi gimnázium nevében, amelyhez öt annyi kedves, fájdalmas és szakadozott szál fűzte egész életében. Mint a szomszéd Kiskőrös szülötte, idejött zsenge ifjú korában, hogy a tudománynak ez ősi, tiszta forrásából enyhítse lelke égő szomjúságát. Hihetetlen szorgalommal és kitartással, s mindezek fölött kiváló eredménnyel végezte gimnáziumi tanulmányait, s a szokásos 8 év helyett 6 év alatt szerezte meg a jeles érettségit. Bámulatos munkabírásával és kiváló tehetségével egymásután győzte le azokat az akadályokat, amelyeket a súlyos életkörülmények oly gyakran állítottak útjába. Gimnáziumi tanulmányait befejezve innen vágott neki egykor tele szívvel, dagadó vitorlákkal az élet zúgó vizeinek, hogy majdan szinte szárnyaszegetten ismét itt talájon enyhelyet az Alma Mater jóságos kebelén. De közben előbb a tudományos elmélyedés nyugodtabb korszaka és az irodalmi pályán való gyors emelkedés boldog évei következtek. Hazai és külföldi egyetemek elvégzése után a Selmecbányái evangélikus gimnázium tanáraként működött 1903-tól az összeomlásig, s ez idő alatt folyvást gazdagította a magyar irodalmat költeményeivel, valamint nyelvészeti és irodalomtörténeti cikkeinek értékes sorozatával. Mint a magyar művelődés avatott és hivatásos harcosa 1000-nél több cikket írt az általa szerkesztett Selmecbányái Hirlapba. Könyvalakban is megjelent müveivel pedig beírta nevét a magyar irodalomtörténet lapjaira. Gyönyörűen ívelő pályáját akkor érte végzetes törés, amikor a nemzeti összeomlás miatt menekülnie kellett az elszakított Felvidékről. S ekkor a hontalannak ismét otthont és nyugodalmat kínált a hűséges Alma Mater azzal, hogy egykori jeles növendékét tanárai közé választotta. Milyen kár, hogy szép és nemes hivatását oly rövid ideig, mindössze 6 évig tudta folytatni közöttünk ! A pályatörés fájdalma valósággal megbénította lelkét, s jobb sorsra hivatott egyénisége felőrlődött a csalódások malomkövei között. Az egykor szent és fölemelő hivatás hova-tovább elviselhetetlenebb robottá nehezedett roskadozó vállain, s reményeiben csalódva, meghasonlott lélekkel a korai nyugalomban keresett enyhülést. Immár 13 esztendeje élvezte az óhajtott nyugalmat, anélkül, hogy valóban megnyugodott volna. Irodalmi tervei és álmai pedig részint lelkében maradtak elrejtve, részint íróasztalának fiókjában 8