Református gimnázium, Kiskunhalas, 1935
igazgató hosszabb előadásban számolt be az év történetéről, különös tekintettel az ifjúság egészségi, tanulmányi és erkölcsi állapotára. Az ösztön- és segélydíjak, valamint a pályadíjak kihirdetése után az érettségizettek nevében Henni Ferenc búcsúzott el szép beszéddel az iskolától. Szünetnapok. Szeptember 26—28-án a hagyományos szüreti vakációnak megfelelő ú. n. őszi szünet; október 31-én, a reformáció emlékünnepén; december 6-án, a Kormányzó Úr nevenapján; december 21. — január 7-ig karácsonyi vakáció; február 3—4-én félévi szünet; április 2—4-én csendes napok; április 4—19-ig húsvéti vakáció; március 21-én igazgatói szünet; május 30. — június 2-ig pünkösdi szünet; június 8—9. iskolai kirándulásra rendelt szünet. H) Testnevelés. Intézetünk ifjúsága a miniszteri rendelkezések értelmében általában heti három, az elsőosztályos növendékek pedig heti négy testgyakorlási órán, azonkívül mind alsó-, mind felsőosztályos növendékeink heti két-két sportköri órán gyakorolták és képezték magukat a testnevelésben. Fiaink azonban nemcsak ezeken az órákon, hanem intézetünk udvarán levő gyönyörű atlétikai pályánkon szabad idejükben bármikor gyakorlatozhatnak. Nagy előny, hogy iskolánk hatalmas udvarán, bent a város szívében, van Kiskunhalas egyetlen atlétikai pályája, mert így tanulóink még játékaikban is állandóan nevelőik szeme előtt mozognak. Ha figyelembe vesszük versenyzőink tanulási eredményét, azt látjuk, hogy itt is derekasan megállták helyüket, megértve azt, hogy a testi kiválóság csak akkor nagy érték, ha lelkiekkel párosul. Kiválóan fölszerelt tornatermünk berendezése ez évben is több tornaszerrel gyarapodott. Ezeket a Nagyméltóságú Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Úr ajándékozta iskolánknak 2461 pengő értékben. E helyen is hálásan köszönjük meg az értékes adományt, amely által tornatermünk a legelsők közé fejlődött az országban. Nem akarunk azonban megállni a fejlődésnek ezen a fokán, hanem szeptemberben tovább óhajtjuk építeni sportpályánkat. Meg akarjuk csinálni régen tervbevett teniszpályánkat, sportpályánkat vízvezeték szétágaztatásával öntözhetővé tesszük, a futópálya deszkaszegélyét pedig cementlapokkal óhajtjuk fölcserélni. Azt szeretnénk, hogy jövőre a kerületi bajnokságok alkalmával történő pályaavatásra 34