Református gimnázium, Kiskunhalas, 1929

45 megtartották összejöveteleiket, amelyeklen a íiúk nagy buz­galommal végezték el a cserkészpróbák anyagát. Mindlen szombaton dé'után csapat összejövetelt tartottunk, amelye­ken törvénymagyaráza'ok és a jellem nevelés szempontjából fontos megbeszélések szerepeltek, de felújítottuk a cser­készpróbák egyes pontjait is. Sok őrsi és csapat kirándu­lást tartottunk, amelyeken a cserkészet gyakorlati részében |> képeztük magunkat tovább. Különösen a nov. 2-i őrsi aka­dály versenyünkön bizonyították be a fiúk, hogy a cserké­szet gyakorlati részében is jól megállják helyüket. Csapatunk is kivette részét a nemzeti megmozdulások­ból. így nov. 16-án részt vettünk a halasi Mansz álltai rendezett faültetési ünnepélyen ä nemzeti hadsereg Buda­pestre való bevonu'ásának 10. éves évfordulója alkalmábóL. A parancsnok a csapat nevében szintén ültetett egy tölgy­fát. Márc. 1-én pedig résztvettünk a városi hatóság által vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzóságának 10 éves évfordulója a'kalmából rendezett ünnepélyen. A tanév folyamán csak egy ünnepélyt tartottunk febr. 2-án. Az ünnepélyen megjelent nagy számú közönséget igen jól elszórakoztatták az érdekes műsorszámok, melyeknek ke­retében a parancsnok megemlékezett a 10 éves Magyar Cserkész újságról, azonkirül két vígjáték, zongora számok, szavalatok szerepeltek a műsoron, s a fiúk jó munkájukkal méltán érdemelték ki a közönség elismerését. Márc. 2-án szüői értekezétet is tartottunk ,melyen azonban kevés szülő jelent meg, de azért egy pár cserkészeket érintő kérdlést megbeszéltünk. Május 10-én pedig meglátogatta csapatun­kat egy csapatösszejövetel keretében vitéz Máriaföldy Már­ton dr. kerü'eti elnök, mint ellenőrző, aki a csapat jnutní­kájáról, szelleméről a legnagyobb megelégedéssel nyilatko­zott. Június 16-án pedig megtartottuk fogadalomtéfceli ün­nepélyünket, amelyen 7 cserkészjelölt lett felavatva csierl­késszé. i i Az év folyamán súlyos veszteség is ért bennünket Greguss Gyula elemi iskolai igazgató úr elhunytával, aki ^ Szervezőtestületünknek tagja vo't, s ezen idő a'att csapatiunk jó munkáját meleg érdeklődéssel figyelte, és minden alka­lommal megnyilvánuló támogatása erősítette csapatunk fej­lődését. Mindnyájan jelen voltunk temetésén, június 9-én és

Next

/
Thumbnails
Contents