Református gimnázium, Kiskunhalas, 1928

34 gyakorlataihoz a legszükségesebb eszközöket beszereztem. Fenntartó testületünk további megértő támogatásával a jövő tanévben már a VIII. osztály gyakorlataihoz is meg tudom szerezni a legszükségesebbeket. A szertár őre: Jónás Márton. Tanulók fizikai gyakorlatai. Az elmúlt tanévben a VII. és VIII. osztályban bevezet­tük a tanulói fizikai gyakorlatokat, egyenlőre csak a VII. osztály tananyagából. A jövő tanévben már annyi eszkö­zünk lesz, hogy mindkét osztályban a tanítással párhuzamo­san tarthatjuk a gyakorlatokat s mindkét osztályban lehe­tővé válik ,hogy a tanulók a tanítási órákon szerzett fizikai ismereteiket méginkább magukévá tegyék. A heti két órában tartott gyakorlatokon való részvétel nem kötelező, azonban tantervi utasításaink szerint is ajánlatos és csak az ne vegyen részt bennük, akinél a délutáni két órás elögla'.tság gátolja a kötelező iskolai munkák elvégzését. Az elmúlt tan­évben a gyakorlatokon résztvett 40 VII. és VIII. osztályú tanuló. Kívánatos ,hogy a szülők a félévenkinti 14 P. rész­vételi díj kifizetésével tegyék lehetővé, hogy a tanulók mi­nél nagyobb számmal jelentkezhessenek az eredményes fizikai oktatásnál szinte nélkülözhetetlen gyakorlatokra. A fizikai gyakorlatok vezetője: Jónás Márton. Rajzszertár. A rajzszertár idei általányából (200 P.) a következőket szereztük be: 12 drb. képráma, 8 drb. Balog J. műlap, 1 drb. festett kancsó, Kovács: Tanmenet I. füzet. Diva'.d: Magy. Műv. emlékei I. füzet, Bende: Zichy Mihály élete és művészete, Antal S.: A mai rajztanítás tanmenete, Mis­kovszky: A magyar képmüvészet története I. füzet, Berze­viczy: Cinquecento festészete és szobrászata I. füzet, Mor­vay—Gerencse: A képmüvészetek története I. füzet, Förstner: Ipari mértan I. füzet, Lázár: Fadrusz János élete és művé­szete 1 drb., Györffy: Matyó szürhímzések I. füzet, Förstner: Mintalapok I. füzet, Nemes: Magyar jelmez I. füzet, Szeghő Józsefné úrnő ajándéka: 1 drb. kalotaszegi mejjrevaló. A rajzszertár őre: Stepanek Ernő.

Next

/
Thumbnails
Contents