Református gimnázium, Kiskunhalas, 1927

Skóciai benyomások. Első szavam a köszöneté, amellyel hálámnak adok ismételten kifejezést iskolánk áldozatkész fenntartó testülete s a Nagyméltó» ságú Kultuszkormány iránt azért, hogy az elsőnek hathatós anyagi támogatása, az utóbbinak szintén tekintélyes összeggel való hozzájárulása az elmúlt nyáron lehetővé tett számomra egy három hónapos tanulmányútat angol nyelv gyakorlati tanulmá» nyozása végett. Főcélom az volt, hogy a brit élettel kapcsolatba jutva mentül több alkalmat találjak a társalgási nyelv gyakor­lására. Ezért kezdettől fogva egy skóciai kirándulásra gondoltam, jól tudva, hogy az emberekkel való nyugodt megismerkedés lehetősége sokkal inkább megvan az Edínburgh=féle vidéki váró» sokban, mint a brit főváros üzlet után rohanó emberáradatában. E meggondoláshoz járult az a körülmény, hogy Skóciában a protestáns egyházi kapcsolatok fölhasználására is számíthattam. Ebben a föltevésben szerencsére nem is csalódtam. Edin» burghban az elhelyezkedés a körülményekhez képest igen jól sikerült. A körülményeket azért hangsúlyozom, mert azok a nyári hónapokban a legkevésbé alkalmasak a kitűzött cél elérésére. Arra pl. szinte gondolni sem lehet, hogy valaki, idegen létére, u. n. családi körbe jusson és úgy biztosítson magának állandó beszélgetési alkalmat. Az angobskót középosztály családjai ugyanis szinte kivétel nélkül t e o 1 i d a y=re (vakáció) mennek a nyári hónapokban, valahová a hegyek közé, tavak mellé vagy a tenger» partra. Majdnem azt mondhatni, hogy pl. Edinburghban a nyár folyamán több az idegen, mint az állandó lakos. Mindamellett sikerült olyan helyre jutnom, ahol egy nagyobb család tagjának érezhettem magam s a nyelvgyakorlásnak szinte ideális lehetősége kínálkozott. Ennek a nagyobb családnak a tagjai gyakorló protestáns papok voltak, akik szívesen fogadtak ottho» nukba (Church of Scotland Divinity Student Residence) és kér» dezősködésükkel egyszerre megadták az angol társalgás lehetőségét. A gyakori együttes étkezéssel kapcsolatos, valamint a közös

Next

/
Thumbnails
Contents