Református gimnázium, Kiskunhalas, 1926

nyik: Még áll a vár. Szavalta: Schiffert György 7. o. t. 9. Záróbeszédet mondott; Bernáth Béla 8. o. t., a Szász Károly-kör alelnöke. 10. Szózat. Énekelte az énekkar. Igazgató nagy érdek­lődéssel hallgatott beszédében megemlékezett iskolánk halot­tairól, az iskolai év fontosabb eseményeiről u. m. ünnepélyeink­ről, látogatóinkról. Felsorolta és megköszönte a szegénysorsú és jó tanulók jutalmazására küldött adományokat és felhívta a figyelmet az internátus fejlesztésének előmozdítására. Az ün­nepély végeztével a jutalmak és bizonyítványok kiosztása következett. H) Hivatalos látogatások. A fenntartó testület lelkészelnökei Potaky Dezső és Szabó Zsigmond lelkész urak a lefolyt tanévben is élénk figyelem­mel kisérték iskolai munkánkat. Gondoskodtak az anyagi és szellemi téren előhaladásról. Gyakran eljártak a tanítási órákra, résztvettek minden ünnepélyünkön. A tanév-végi és az érett­ségi vizsgálatokon elnököltek. Dr. Babó Imre főgondnok úr hasonló meleg érdeklődéssel viseltetett minden ügyünk iránt, a vizsgákon legtöbbbzör őt is itt tisztelhettük. Dr. Imre Sándor egyetemi tanár úr, egyházkerületi közép­iskolai felügyelő 1926 november 15-én és 16-án látogatta meg iskolánkat. A tanári munka gondos megszemlélése mellett fel­használta az alkalmat arra is, hogy szülői értekezletet hívatott egybe. A díszteremben megjelent mintegy 200 szülő előtt örökké emlékezetes, szép előadást tartott ezen tárgyról: „ szülők feladatai az iskolás gyermekek nevelésében.' Az ő nagy tudá­sából, tapasztalataiból nyert bölcs paedagógiai tanácsait érdek­lődéssel hallgatták és bizonyára sokan szivükbe vésték, úgy hogy ennek hatását tapasztaltuk és tapasztalni fogjuk tanítvá­nyaink szorgalmában és viselkedésében. Az értekezletet Kristóf József igazgató néhány szóval megnyitotta és berekesztette. Madzsar Gusztáv tankerületi főigazgató úr, a kultusz­miniszter úr megbízása folytán 1927 március 21., 22. és 23-án végezte hivatalos látogatását. Meggyőződött a tanárok lelki­ismeretes munkájáról, megelégedését nyilvánította a tapasztaltak és elért eredmény felett. Minden látogatásakor a jólelkű tanács­adót tisztelhettük benne, azért most őszinte sajnálattal olvastuk a tanév végén küldött búcsúzó levelét, melyben nyugdíjba vonulását közölte a testülettel. Köszönetünk és hálánk legyen jutalma kiváló munkájáért, barátságos jólelkűségeért. Adjon neki a Mindenható boldog, nyugalmas, hosszantartó életet. Dr. Garsó Béla, a kecskeméti Tisza István reálgimnázium igazgatója, dr. Ravasz László püspök úr kívánságára nem felülvizsgáló, csak barátságos látogatásra volt nálunk április 4., 5. és 6-án. A három nap alatt minden tanár egy-egy órai

Next

/
Thumbnails
Contents