Református gimnázium, Kiskunhalas, 1921

tásakor is „deftereket farag," majd a régi magyar irodalom fele fordul figyelme és egymásután ássa ki annak ismeretlen kincseit. E téren való megállapításai kánoni erővel birnak ; a magyar irodalom egyetemi professzorai minden érvet felsorakoztatva, a megdönthetetlent igy fejezik ki: Szilády is ezt mondja! Halasi lelkészi működése alig pár évig volt nyugodt. 1868. tavaszán Eötvös József báró, kultuszminiszter olaszországi tanulmányúira küldi; közel félesztendőt tölt el Bolognában, török okmányokat kutatva, s a már európai hirü ifjú tudóst hazatértekor, a halasi gimnáziumot 8 osztályra emelő, nyilvánossági és érettségi tartási jogot adó okmánnyal lepi meg Eötvös. Ettőlfogva Szilády Aron élete — mint a kör — szabályos görbevonal, melynek központja a gimnázium Voltak erők, melyek a központi cél felé hajlították a körötte futó életpályát, még nagyobbak, melyek tőle eltéríteni igyekeztek, nagy, hatalmas erők, fenyegetők, mint az ellenszenv, népe elfordulása, hatóságok eilenmüködése, hízelgők, hírnév, állás, köztük még az apostasia kecsegtetése is, de Halastól és a gimnáziumtól egyik sem birta elszakítani. Nagy harcokat vivott, nyírt és vesztett csatákat, adott és vett sebeket, de a gimnáziumot ugy megalapozta, hogy felette még a mostani világfelfordulás is megrendités nélkül kénytelen átvonulni. „Anynyi ostromot kiállott köveit összefogta az idő moha; lakozzék falai között az erő, mi megalkvtásához kellett, a szeret, mely hozzáköt" — jellemezte e sorok iiója előtt életének legnagyobbra tartott alkotását, s hozzáfüződő viszonyát maga. A gimnázium volt legkedvesebb gyermeke, s ennek vizsgáin mindaddig ott voltj niig betegsége szobájához nem kötötte. Hallgatott itt is, mint a theológia vizsgáin, még akkor sem mosolyodva el, ha a censialt ifjú a felvett héber szövegre egészen mást olvasott reá: sasszemével nézegette a tanulókat, s arcvonásaikat, egy-egy jellemző tulajdonságukat olyan mélyen véste em'ékezetébe, hogy a 25—30 éves érettségi találkozólfon nevükön szóllitotta a már őszülő hajdani diákokat, s mindenkit bámulatbaejtő tájékozottsággal kérdezősködött családjukról, nemegyszer igazítva ki családi összeköttetéseikre telt nyilatkozataikat. A magán életben zárkózottnak, komornak, sőt ridegnek szokták tartani. Valóban az volt, de csak a felületes szemlélőnek. Vele barátkozni nem lehetett. Nagyon nehezen bocsátott magához közel bárkit. De ha valakinek bepillantást engedett lelkébe, ha bizalmára méltatta, a Dante mélységein tünődö Arany bámulatával állott előtte a nagy elme tengerébe beleszédült lé-