Református gimnázium, Kiskunhalas, 1917

62 szetes azonban, hogy az élelmiszerek mai ára mellett erre nézve kö­eiező igérelet nem tehet. t A tanulók vallásra és nemzetiségre való tekintet nélkül vétetnek fel a konviktusba (lásd a Konviktus c. V. rovatot), a felvételért fo­lyamodni nem szükséges, csak a beiratás alkalmával kell jelentkezni a felügyelő tanárnál. Folyamodni csak a konviktusi segélyért augusz­tus 15-ig kell : a havi dijból azonban leengedésben csak azok része­sülhetnek, akik szegénységük mellett „jó" erkölcsi magaviseletűek s legalább „jó" osztályzatú bizonyítványt kaptak.*) A konviktusban teljes élelmezéssel, reggeli, ebéd és vacsorával láttatnak el a tanulók. A dijak 10 hónapra számiitatnak és három részletben fizetendők u. m. a beiratás alkalmával 4 hónapra, január hó 1-en 3 hónapra és április 1-én szintén 3 hóra. Az ezen fizetési határidőket meg nem tartó, vagy rendkívüli esetekben 10-éig a konviktusi dijaikat be nem fizető tanulókat a felügyelő tanár a konviktusi élelmezestől meg­fosztja. Figyelmeztetjük a szülőket, hogy gyermekeik konviktusi dijait ne gyermekeik kezébe, hanem egyenesen a felügyelő tanárnak cimére utalva küldjék be. Ugyancsak az igazgatói hivatalhoz kell intézni szintén augusztus hó 15-ig a tandíjmentességért való kérvényeket is. Ugy a díjmentes­ségért, mint a kedvezményes konviktusi dijért benyújtott kérvények­hez hiteles vagyontalansági bizonyítvány csatolása szükséges. Azok a tanulók, kik az V. osztályba lépnek, a beiratkozás al­kalmával nyilatkozni tartoznak a felől, hogy vájjon a görögnyelvet klvánják-e tanulni, vagy a görögpótló tárgyakat; mihez megjegyezzük, hogy a görögnyelvi tanfolyamról a görögpótlóra vagy vissza az átlé­pés később csak megfelelő felvételi vizsgálat mellett és csak a tanév elején lehetséges. A jövő tanévben könyvváltozás nem lesz. *) A konviktusi segélyek a hatáfidőig folyamodók között még abban az eset­ben is kiosztatnak, ha a közélelmezést nem sikerülne helyreállítani. Ez esetben a konviktusba jelentkező tanulók tanári felügyelet alatt magánházaknál helyeztetnek el.

Next

/
Thumbnails
Contents